Az alábbi posztommal bizonyára ki fogom húzni a gyufát számos ellenzéki szavazónál. De sebaj. 

A címben feltett kérdés látszólag triviális, hiszen Karácsony győzött, több szavazatot szerzett Tarlósnál, tehát egyértelmű, hogy jobban teljesített. Persze a kérdés, hogy mihez képest? Tarlóshoz képest valóban és egyértelműen jobban teljesített. De vajon hogyan teljesített az ellenzéki szavazóbázis méretéhez képest?

Emlékeztetőül, a 2019-es főpolgármesteri választásokon az alábbi eredmény született:

A jelenlegi posztomban azt próbálom megvizsgálni, hogy Karácsony elégedett lehet-e a megszerzett eredményével a 2018-as parlamenti választásokon megfigyelhető kormányra vs. ellenzékre leadott szavazatok arányának fényében. 

Budapesten 18 választókörzet van az országos 106-ból. 2018-ban ezek közül 12-ben ellenzéki, 6-ban pedig kormánypárti győzelem született. Mint azt mindannyian jól tudjuk, 2018-ban nem volt ellenzéki együttműködés, így a körzetek többségében több ellenzéki jelölt is indult, azaz nem valósult meg az 1-1 elleni küzdelem. 

Ám ha az adatokat megtisztítjuk, és mechanikusan összeadjuk a különféle ellenzéki jelöltekre leadott, és ezáltal szétaprózódott szavazatokat, és ezek arányait vetjük össze a Fideszre leadott szavazatokkal, akkor érdekes eredményeket láthatunk. Ezt:

Ahogy az a táblázatból is kiderül, Budapesten már a 2018-as választásokon is masszív ellenzéki fölény volt minden egyes körzetben kivétel nélkül. Az, hogy a Fidesz nyerni tudott 6 körzetben, az az egymásra induló ellenzéki jelöltek miatt volt. (Hogy ezen eredmények ismeretében miért okozott akkora meglepetést Karácsony győzelme, az egy jó kérdés. Tartok tőle, hogy a sajtómunkások jórésze nem végezte el a fenti adatelemzést...) De a mi vizsgálódásunk szempontjából most nem ez a lényeg. 

Hanem az, hogy a 2018-as parlamenti választásokon a sárgával jelölt körzetben volt a legközelebb egymáshoz a két tömb, itt kapta arányaiban a legkevesebb szavazatot az ellenzék és itt kapta arányaiban a legtöbbet a Fidesz. 

Jegyezzük meg ezt az arány, amit egyébként a hagyományosan jobboldali XII. kerületben értek el a pártok:

• ellenzék 54,47%
• Fidesz 42,71%

Minden egyéb körzetben ennél jobban teljesített az ellenzék és mindenhol gyengébben ennél a Fidesz. 

Ehhez képest kell értékelni az 1 évvel későbbi főpolgármester választáson elért eredményeket. Emlékeztetőül, ott ez az eredmény született:

• Karácsony 50,86%
• Tarlós 44,10%

Bár a számok így egymás alatt magukért beszélnek, de azért kimondom ami nyilvánvaló: Karácsony 2019-ben arányaiban kevesebb szavazatot szerzett Budapest egészében, mint alig egy évvel korábban az ellenzék a leggyengébb körzetében. Azért ezen érdemes egy pillanatra elgondolkodni.

Azaz Karácsony nem tudta begyűjteni mindannak az ellenzéki tábornak a szavazatait, akik 2018-ban még ellenzéki jelöltekre szavaztak. Ezzel szemben Tarlós számottevően jobb eredményt ért el, mint a fideszes jelöltek 2018-ban. Jobb eredményt, mint a legjobb fideszes körzetben, miközben az ő eredménye egész Budapest átlagából származik.

Ennek persze számos oka lehet: egyrészt lehet, hogy a Fidesz jobban mozgósította a híveit, míg az ellenzékiek esetleg többen maradtak otthon. De az is egy lehetséges opció, hogy a teljesen összefogott egyetlen ellenzéki jelöltre végül mégis kevesebben szavaznak, mint a sokszínű ellenzékre, azaz a balközép sajtó állításával ellentétben az összefogás mégsem teremt önmagában extra plusz támogatottságot, hanem ellenkezőleg, vannak akik a nagy összefogás végére lemorzsolódnak. (Ez természetesen nem kérdőjelezi meg az összefogás és az egyetlen ellenzéki jelölt állítás szükségszerűségét, csupán egy intő jel, hogy az ellenzéki pártok szavazói nem biztos, hogy lemorzsolódás nélkül összeadhatóak.)

De az is lehet, hogy a budapesti választók egy része mégsem tartotta 100%-ban fideszesnek Tarlóst, vagy ad absurdum, bármilyen hihetetlen, esetleg ellenzékiek is meg voltak elégedve a munkájával...

Egy dolog azonban biztos: Tarlós személye hozzáadott értéket jelentett a Fidesznek, mert jobb eredményt ért el, mint a fideszes jelöltek egy évvel korábban. Plusz szavazatokat hozott a Fidesznek. Ezzel szemben Karácsony - persze elvitathatatlanul megnyerte a főpolgármesteri címet és a nap végén csak ez számít - de mégis rosszabbul teljesített, mint 2018-ban Budapesten az ellenzék általában.

Miért van ennek jelentősége 2021-ben? Nos azért, mert javában dübörög az ellenzéki miniszterelnök jelölti előválasztási kampány. Márpedig az ideális kiválasztandó miniszterelnök jelölt olyan személy, akire nem kevesebben szavaznak végül, mint a potenciális ellenzéki tábor mérete, hanem aki képes bővíteni ezt a tábort. Aki képes újabb szavazókat szerezni az ellenzéki oldal számára. 

Vajon ha Karácsony Gergely Budapesten 2019-ben arányaiban kevesebb támogatót tudott urnákhoz szólítani, mint az ellenzéki tábor 2018-ban, akkor biztosan ő lesz az alkalmas arra, hogy a billegő vidéki körzetekben az ellenzék javára fordítsa az eredményt?

Bármilyen furán hangzik, de az ellenzéknek a maga Tarlós Istvánját kell megtalálnia. Ezt érdemes szem előtt tartani. 

Célegyenesbe fordult az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztás. Kevesebb, mint 3 hét és kiderül, hogy mi a valós, tényleges támogatottsága a jelölteknek, és kik jutottak tovább a második fordulóba. Bizonyára sok elemzés és előrejelzés fog készülni még a következő napokban és hetekben. Én is elkészítettem a sajátomat, aztán utólag majd vissza lehet tekinteni, hogy kinek is lett igaza. 

Az én prognózisom az, hogy végül Márki-Zay lesz a kiválasztott. 

Hogy miért gondolom ezt, amikor a publikus közvélemény kutatások szerint még arra sincs esélye, hogy bejusson a TOP3-ba? Nos, alábbiakban készséggel kifejtem.

Ezt mutatják a Google keresések

Egy jelölt népszerűségének kiváló indikátora, hogy hányan keresnek rá a Google-ben. Talán emlékszünk, hogy mekkora meglepetést keltett még 2008-ban, amikor a legtöbbek várakozásaival ellentétben nem az ismert és beágyazott Hillary Clinton lett a demokrata előválasztáson a befutó, hanem a hozzá képest ismeretlen Barack Obama. Pedig ha valaki megnézte a Google keresések megoszlását, akkor azt az elemzőt nem érte váratlanul Obama sikere.  

Na de mit is mutatnak a hazai Google keresések? Az elmúlt 30 napban Magyarországról elvégzett keresések megoszlása az alábbi:

Ez alapján MZP szoros versenyben van a 2-3. helyért, de az első helyezés sem kizárt.

Az eredményt bárki ellenőrizheti erre a linkre kattintva. A grafikon alatt a régióknál Magyarországot kiválasztva. 

Google Trends - ellenzéki előválasztási jelöltek keresései (elmúlt 30 nap)

 Az utóbbi napok pedig egyértelműen Márki-Zaynak kedveznek, ugyanis, ha a fenti összehasonlítást elvégezzük az elmúlt 7 napra is, akkor az alábbi állást láthatjuk:

Persze a nagyon rövid időszakokkal érdemes csínján bánni, túl sok releváns következtetést nem lehet belőle levonni. De azt mindenesetre jól jelzi, hogy Márki-Zay iránt jelentős a hazai internethasználó társadalom érdeklődése. 

Mindenesetre az ellenőrizhetőség kedvéért ideteszem a linket a fenti ábrához is:

Google Trends - ellenzéki előválasztási jelöltek keresései (elmúlt 7 nap)

Mi az előválasztás igazi kérdése?

Nincsen túlhangsúlyozva, pedig az előválasztás igazi kérdése az ellenzéki szavazók számára az, hogy ki képes legyőzni Orbán Viktort? Ez persze triviálisnak tűnik, ám a gyakorlatban mégis mintha eltűnne ennek a kérdésnek a jelentősége. 

Hiszen ez azt kívánná meg a jelöltektől, hogy érveljenek maguk mellett, hogy miért Ő a legalkalmasabb erre a feladatra és miért nem a MÁSIK. Ehhez képest a jelöltek úgy kampányolnak, hogy ez valójában nem hangzik el. Hogy ennek mi az oka, hogy azért nem merik érdemben megkülönböztetni magukat a többi jelölttől, mert félreértelmezett udvariassági okokból nem akarnak viszályt szítani, vagy azért mert erre a kérdésre maguk sem tudnak választ adni, az jó kérdés. 

Jómagam marketinggel foglalkoztam több, mint 10 éven keresztül. Márpedig a politika is marketing, a politikus és egy politikai párt is egy 'termék', amit el kell adni a vevőknek, azaz a választóknak. A piacgazdaságban pedig általános, hogy van versenytárs, van konkurens termék és ajánlat. A sikeres értékesítés alapja, hogy megmagyarázod a célközönségnek, hogy miért jobb a te ajánlatod, terméked, mint a konkurens ajánlat. A szakmai múltamban is számtalanszor előfordult, hogy valójában a termékgazdák képtelenek megfogalmazni, hogy miért és mivel is jobb az ő termékük a konkurenciához képest. Márpedig, ha te magad nem tudsz mondani kapásból 3 érvet magad és a terméked mellett, akkor kudarcra vagy ítélve. 

Egy politikai kampány persze sok mindenben különbözik, de lényegét tekintve pont ugyanez a szituáció. Érvelned kell magad mellett, hogy miért te vagy a jobb, alkalmasabb, ideálisabb jelölt. És itt vissza kell térjek az eredeti kérdéshez: mi a miniszterelnök jelölt kiválasztásának a lényege? Mi az ideális miniszterelnök jelölt ismérve?

Az, hogy képes legyőzni Orbán Viktort. Pontosabban, hogy nagyobb eséllyel képes legyőzni Orbán Viktort, mint a többi jelentkező. Ez az igazi kérdése és tétje az előválasztásnak. 

Ehhez képest én még egyetlen jelölt szájából nem hallottam azt, hogy miért ő lenne a jó választás és miért nem a többiek. Kivéve Márki-Zay Pétertől. Mindjárt kifejtem lentebb.

Gyurcsány, mint az előválasztás kulcskérdése

A társadalom jelentős részének elege van Orbánból és le akarja váltani. Igen. De ugyanennek a társadalomnak egy igen jelentős részének Gyurcsányból is elege van. Elég komoly az a választói réteg, akinek az alapvetése a 'se Orbán, se Gyurcsány'. 

Dobrev Klára szakmailag és felkészültségét tekintve abszolút kifogástalan miniszterelnök lenne. De érthetően a választók igen jelentős része számára nehezen emészthető lenne az ő miniszterelnök jelöltsége. Vele nem lehet választást nyerni. A Fidesz és Orbán számára Dobrev jelöltsége maga lenne a lottó ötös. 

A Fidesz aktívan beszállt az előválasztási kampányba, és tűzzel-vassal igyekszik 'összegyurcsányozni' Karácsony Gergelyt. Hogy ezzel pontosan mi a célja, azt nem látom világosan, mert ezzel maga is aktívan tesz érte, hogy az előválasztás lényegi szempontjává tegye a kérdést, hogy 'ki Gyurcsány embere', és ki nem. Szegény Karácsony olyan távol van attól, hogy Gyurcsány embere legyen, mint Makó Jeruzsálemtől, de a sok sulykolásnak megvan az a hatása, hogy ez a kérdés valóban szempont lesz a választóknál.

És ez - vélhetően a Fidesz szándékával abszolút ellentétesen - Márki-Zay Péternek kedvez, hiszen tálcán kínálja neki a lehetőséget, hogy hitelesen állíthassa magáról, hogy ő aztán nem Gyurcsány embere. Sőt, ezt még egy elszólással a fideszes Hollik István is megerősíti a vasárnapi Telexes videóban, amikor azt mondja "Te (azaz Márki-Zay) nem vagy Gyurcsány embere, és ezért nem is fogsz nyerni".

A Fidesz számára sokkal komolyabb kockázatot jelentene Márki-Zay miniszterelnök jelöltsége, hiszen egy keresztény-konzervatív politikusként, aki a vidéki Magyarországon, egy fideszes bástyát hódított el két alkalommal is, az pont az a jelölt lenne, aki el tudja dönteni a vidéki, billegő körzeteket. Korábban írtam róla, hogy 11 körzetben fog eldőlni jövőre a választás, és ezek mind vidéki, többnyire nem nagyvárosi körzetek. 

Ennek ellenére Karácsony 'összegyurcsányozása' és úgy általában a gyurcsányozás témává emelése kéretlen ajándék Márki-Zay számára. A Fidesz komoly stratégiai hibát vét, ha ezzel a szándékukon kívüli segítséggel végül Márki-Zayt hozzák helyzetbe. 

Fekete-Győr András a Partizán interjúval és azzal, hogy a napelemparkokat atomerőműnek (???) nevezte, teljesen lejáratta magát, és azt gondolom, hogy a jövőbeli politikai karrierje is erősen kétséges ezek után. A várható előválasztási fiaskó után nem lennék meglepve, ha a Momentum a jövő évi választásoknak már egy másik elnökkel vágna neki.

Elvileg a jobbikos Jakab Péternek sem okozhat károkat a Fidesz 'gyurcsányozása', bár a Jobbik és a DK összeborulása után kicsit azért összegyurcsányozódott a Jobbik. Neki sokkal inkább az a hátránya, hogy bár a közvélemény elismeri a harcias, már-már agresszív kiállását, de a szakmai alkalmasságát a miniszterelnöki székre eddig nem tudta bizonyítani. 

Miért válaszd ezt vagy azt a jelöltet?

Márki-Zay kiváló érzékkel ismerte fel, hogy a Fidesz 'gyurcsányozása' remek lehetőséget nyújt neki a saját maga pozícionálására. Bár finoman, és udvarias formában, de valójában Márki-Zay is aktívan beszállt a gyurcsányozásba. 

Márki-Zay érvelése maga mellett ez: "Azért válassz engem, mert én nem nagyok Gyurcsány 'embere', sikeresen legyőztem a Fideszt kétszer is egy fideszes vidéki városban."

Hogy ez sok, vagy kevés azt nem tudom, de legalább egy kézzelfogható érvelés.

Ehhez képest mi a többi jelölt érvelése maga mellett? Mit állítanak magukról, hogy miért jobb választás rájuk szavazni a többiek helyett? 

Én nem látom ezeket a pozícionáló és megkülönböztető érveket senki mástól. Márki-Zay érvelése önmaga mellett ellenben egy legitim és működőképes érv. 

Már régóta ki akartam írni magamból a Balatonnal, azaz a balatoni turizmussal kapcsolatos gondolataimat. Nehéz persze egy komplett elemzést sűríteni egy néhány száz szavas blogposztba, de azért igyekszem egyszerre tömör és mégis lényeges helyzetelemzést adni. 

A Balaton valahogy minden magyarnak szívügye, egyfajta közös kincsünk. A 'magyar tenger' az identitásunk része. Mégis valahogy az az érzésem, hogy úgy viszonyulunk hozzá, mint egykor a Tanú című filmben a 'magyar narancshoz': "kicsit savanyú, kicsit kicsi, de a miénk". Bár szeretjük, de mégis mindig elégedetlenek vagyunk vele. Nincs év, hogy ne arról szólnának a hírek, hogy 'fejlődik' a balatoni vendéglátás, végre vannak újhullámos éttermek és strandbüfék. Ám mégis, ha találomra beülünk egy balatoni étterembe, vagy betérünk egy strandbüfébe, akkor a klasszikus 30 évvel ezelőtti retró hangulatot fogjuk jó eséllyel kapni. Persze a fejlődésről szóló cikkekben mindig szerepel néhány klassz hely, de az átlagos és általános balatoni tapasztalat sajnos mégsem ez. Az a néhány fecske nem csinál nyarat. 

Pedig igény az lenne rá. A tó körül talán egyedüliként Balatonfüredről mondható el, hogy igényes, korszerű, minőségi helyekkel van tele, ami megállja a helyét nemzetközi összehasonlításban is. Ez látszik is a füredi szállások kihasználtságán is, mert Füred az a hely, ahol a kereslet a főszezonban messze meghaladja a kínálatot. Sőt, Füred és térsége az a hely a Balaton körül, amit külföldi turistáknak is el lehet adni. Ezt jól mutatja, hogy a külföldiek aránya az eltöltött vendégéjszakák közül Füreden 42%, míg Siófokon csak 27%, Balatonlellén pedig már csupán 20%. Fürednél magasabb külföldi részesedést csupán Tihany (49,5%) és Hévíz (66%) tud felmutatni.

Röviden az a baj a Balatonnal - bármennyire is fáj ezt kimondani - hogy egyszerűen túl provinciális, gagyi, alacsony minőségű. És még mielőtt valaki azzal jönne, hogy nekem biztos aranykanál van a számban és nekem csak Dubai, meg Bali a megfelelő, gyorsan megjegyzem, hogy nem így van. Nem törvényszerű ugyanis, hogy a Balaton ilyen legyen. Balatonfüred a kiváló példa, hogy lehetne ez másként is. Meg egyébként is: akkora elvárás lenne, hogy legyen nyugágy a strandon, meg normális minőségű hotel?

A Balaton (Füred kivételével) egyszerűen nem tartott lépést a világ turisztikai szolgáltatásainak fejlődésével, hanem - nagy általánosságban - leragadt ott ahol volt a 80-as évek végén. Sem a szállások, sem az éttermek (tisztelet a kivételnek), sem a strandok minősége és színvonala nem versenyképes a Balaton versenytársainak tekinthető helyek kínálatával. És ami legalább ennyire fontos: nem felel meg és nem elégíti ki az egyre jobb módú, és egyre igényesebb magyar középosztály igényeit sem. A kettő nyilván nem független egymástól, hiszen a jómódú középosztály látott már világot, és van összehasonlítási alapja, hogy mit várhat el egy hasonló nyári vízparti desztinációtól. Horvátország, Görögország, vagy akárcsak Bulgária tengerpartjai, vagy a szomszédos Ausztria Wörth-i tava mind természetes versenytárs, és jogos összehasonlítási alap. És ezekből az összehasonlításokból a Balaton nem jön ki túl előnyösen.

Fűben fekvés vs párnázott nyugágyak

Vegyük például elsőként a strandokat. Értem én, hogy romantikus dolog a fűbe leterített pokrócon feküdni egész nap a strandon, és hogy mi akik úgy nőttünk fel, hogy ez volt  természetes, azt gondoljuk, hogy ez a természetes 2021-ben is, de ez nem igaz. Elfogadom, ha valaki ezt preferálja. De nézzünk szembe a ténnyel, hogy ha ma valaki elmegy egy tengerparti nyaralóhelyre, akkor teljesen alap, hogy előre kihelyezett párnázott nyugágyak és napernyők közül választhat. Most persze valaki biztosan felszisszen, hogy de hát van a balatoni strandokon is nyugágy. Persze. Marika néni vigyáz rá valahol a sarokban, és ha felkutatod és elzarándokolsz oda, akkor hajlandó odaadni, ha éppen ott van egyáltalán, amit persze te magad cipelhetsz oda ahova akarsz. Puha matrac? Ugyan. Örülj neki, hogy van kemény műanyag ágyad. Napernyő nyújtotta garantált árnyék? Lófaszt. Ha időben érkezel és nincsenek sokan, akkor talán találsz árnyékot egy fa tövében. Erre lehet mondani, hogy akkora probléma ez? Kétségtelenül vannak ennél komolyabb problémák az életben, meg Etiópiában éheznek az emberek, de egy középosztálybelinek ez igenis fontos. És ha nem kapja meg az elvárt színvonalat a Balatonon, akkor majd elmegy oda, ahol viszont igen. Persze ettől még le fog menni a Balatonra néhány hétvégére, mert az otthon ülésnél jobb azért, de nem ott fog eltölteni egy 7 napos fő nyaralást. 

Nonszensz, hogy a Balatonon egyetlen olyan hely van, mint a tihanyi Plage18, és ezt itt luxusnak nevezik. Ez valójában nem luxus, hanem az elvárható normális színvonal. Miért nincs több ilyen strand a Balatonnál?

Minden évben hallhatjuk, hogy hány strand újult meg. De a strandok 'megújulása' általában kimerül abban, hogy új térkövet tesznek le, meg ültetnek néhány tő virágot... 2021-ben úgy kellene a legtöbb balatoni strandnak kinéznie, mint ahogy a Plage18.

Hétvégi desztináció lett a Balaton és ez baj

Bizony sajnos a Balatonból hétvégi célpont lett. Ezt mutatják a számok is. A Balatonon az átlagosan eltöltött éjszakák száma mindössze 3. És ezt a belföldi vendégek valójában lefelé húzzák. Amíg a vendégek kevesebb, mint 25%-a külföldi, addig ők adják a vendégéjszakák több, mint 35%-át. Azaz több időt töltenek el a tónál, mint a hazai vendégek. Jól példázza ezt pár település egyedi adata is: Balatonlellén például mindössze a vendégek 12,9%-a külföldi, de ők adják a vendégéjszakák 20%-át. 

A Balaton kulcs problémája, hogy nem elég hosszú a szezon. Ez kétségtelenül komoly probléma. Ám ezt tovább súlyosbítja, ha a szezon valójában nem is 8-10 hét, hanem mindössze 8-10 hétvége. Érthetően nem lehet hatékony vállalkozást építeni egy olyan környezetben, ahol hétvégente a kapacitások duplája is kevés lenne, utána hétközben pedig csak lézengenek a vendégek. 

Eltűntek a külföldiek

Ma már szinte elképzelni is nehéz, de 2002-ben még a vendégeknek csupán a 35%-a volt belföldi, azaz magyar nyaraló. Ehhez képest 2018-ra a belföldi vendégek részaránya 76%-ra nőtt. Vagyis inkább helyesebb azt mondani, hogy a külföldiek aránya 65%-ról, 24%-ra zuhant. Gyakorlatilag a Balatonra látogató külföldiek kétharmada eltűnt. Ez drámai változás. (És ehhez még meg kell jegyezni, hogy a megmaradt külföldi vendégek sem feltétlenül olyanok, akik a balatoni turizmusnak fenntartható hasznot hajtanak, elég például a Balaton Soundra látogató külföldiekre gondolni. Ha őket levonjuk, akkor a helyzet még kiábrándítóbb.)

A Balatont, mint turisztikai desztinációt a belföldi vendégek egyszerűen nem tudják megfelelő színvonalon eltartani, mert nem képviselnek elégséges fizetőképes keresletet. A külföldiek nélkül a Balaton egy a nemzetközi versenyben leszakadó turisztikai desztináció, ami az elmúlt 2 évtizedben folyamatosan elsorvadt. 

Kell egy balatoni reptér!!!

A külföldiek eltűnésének persze sok oka van. Leomlott a berlini fal, így a kelet- és nyugatnémetek immár nem csupán a Balatonnál tudnak találkozni egymással. Plusz kinyílt a világ, így a kelet-európai népek is már bárhová utazhatnak, nem akadályozza őket a vasfüggöny. A rendszerváltás után elcsábította az utazókat Görögország, Olaszország, Tunézia és a nagyvilág többi turisztikai célpontja. 

A szellemet nyilván nem lehet visszatuszkolni a palackba, tudomásul kel venni, hogy megváltozott a turisztikai piac kínálata, sokkal nagyobb lett a választék nyaralási célpontból, és ezáltal a vendégek keresleti szokásai is változtak. El kell fogadni, hogy a belföldi nyaralók egy növekvő részét is el fogják csábítani a külföldi helyszínek. Így a kieső vendégeket csak külföldi vendégek idecsábításával lehet pótolni. 

És itt érkezünk el az egyik legkritikusabb ponthoz: a Balatont a nemzetközi turizmus szempontjából egyszerűen nem lehet megközelíteni. A turizmus elmúlt 2-3 évtizedes trendje, hogy egyre inkább repülővel utaznak az emberek világszerte. A repülés költsége drámaian lecsökkent, luxustevékenységből a középosztály számára is elérhetővé vált, sőt a fapados repülés forradalmának köszönhetően soha nem látott módon vált olcsóvá és mindennapossá a repülés. Épp ennek köszönhette például Tunézia is a sikerét, hiszen a Földközi-tenger túloldalán fekve igencsak nehéz lett volna autóval megközelíteni. De ugyanez az oka a görög szigetek soha nem látott népszerűségének is, vagy a bolgár tengerpart sikerének is. Repülővel Európán belül bárhová el lehet utazni alig 2 óra alatt. 

Érthető, ha a jómódú nyaralók egyre kisebb hányada akar egy egész napot, vagy pláne megalvással 2 napot utazni a nyaralására. Autóval az 1 napos távolság, ami még vállalható, az legfeljebb ~800-900 kilométer. Ha valami ennél messzebb van, azt már az átlagos utazók nem szívesen vállalják. Azaz a Balaton potenciális vendégköre repülőtér hiányában a tó körüli legfeljebb 800 kilométeres sugarú körre korlátozódik. Pedig ha repülővel megközelíthető lenne, akkor a potenciális célpiac kiterjedne teljes Európára. Egy Berlinben, Stockholmban vagy Varsóban élő család számára a Balaton ma egyszerűen nem opció. Repülős megközelíthetőséggel viszont reális lehetne. 

Mit jelent az, hogy repülővel megközelíthető? Hiszen mondhatná bárki, hogy Ferihegyen ott a reptér, meg Bécsben vagy Pozsonyban is. Na persze. Csakhogy Siófok Ferihegyről 1 óra 20 perc, már ha éppen nincs dugó az M0-áson, meg az M7-esen. Egy nyaraló nem akar a repülés után még órákig rostokolni egy transzfer buszban, egy egyéni utazó számára meg kb a rémálom lenne eljutni a budapesti reptérről a Balatonra. Ilyen macerát 2021-ben egy középosztálybeli nyaraló nem fog bevállalni. 

A reptérnek maximum 40-45 percre kell lennie a végső célállomástól, és taxival is megfizethetőnek kell lennie a transzfernek. A Balaton nemzetközi turisták számára is vonzó régiója a keleti medence, Füred és Siófok térsége. Ezért nem igazán jön szóba a Hévíz-Sármelléki reptér, bár kezdésnek jó lehetne. Veszprém mellett a szentkirályszabadjai volt katonai reptér, Siófok jelenleg füves reptere, vagy esetleg Székesfehérvár mellett a börgöndi reptér jöhetne szóba, mint a Balaton keleti kapuja. Székesfehérvár még budapesti forgalom kiszolgálásában is használható lenne, így egy ottani reptér a nyári szezonon kívül is életképes lehetne. 

Minőségi hoteleket!

Közhely, de fontos, hogy a Balatonon szánalmasan kevés a minőségi szálláshely. Egy berlini középosztálybeli nem fog eljönni a Balatonra, hogy Marika néni zimmer ferijében szálljon meg. Ők képesek és hajlandóak is sokat fizetni, de el is várják a minőségi szolgáltatást. Elszomorító például, hogy a Balaton egyik legprémiumabb lokációjában, a siófoki Aranyparton ma a Lidó, meg a Hungária színvonalú szállodák üzemelnek. De a sort lehetne sorolni a végtelenségig az igénytelenebbnél-igénytelenebb, de elsőosztályú helyeken fekvő szállodákkal, mint például a siófoki Ezüstparton közvetlenül a parton fekvő Part Hotel, vagy Balatonfüreden a Marina hotel. Botrány, hogy 2021-ben ilyen kiváló lokációkban ilyen színvonaltalan hotelek működnek, és keltik a Balaton rossz hírét...

Eközben Bulgáriában - tehát nem a gazdag Nyugaton - az Aranyhomokon olyan minőségi szállodák sorakoznak egymás mellett, mint a Grifid lánc Vistamar, meg Metropol hoteljei, tetőre helyezett infinity pool-okkal. 

Persze van néhány igényes szálloda a Balatonon is, de fájdalmasan kevés. Pedig a Balaton természeti adottságai alapján igenis alkalmas lenne nemzetközi turisták idecsábítására is. De igénytelen hotelekbe, igénytelen strandokra és igénytelen éttermekbe nem fognak eljönni - reptér hiányában - elautózni 1-2 napot a fizetőképes, vastag pénztárcájú külföldiek. 

Nincs Balaton-koncepció és nincs is gazdája a térségnek

Bár évről-évre mindig nagy csinnadrattával bejelentik, de valójában a Balaton, mint turisztikai 'termék', már sok éve koncepció nélkül organikusan 'fejlődik', vagy inkább sorvad. Egyáltalán nincs vízió, nincs kitalálva, hogy mit kellene kezdeni vele. Így marad az organikus változás, azaz a külföldiek elapadása, és a hétvégi desztinációvá degradálódás. Ebből következően a fizetőképes kereslet csökkenése, és a szolgáltatási színvonal stagnálása, nemzetközi viszonylatban leszakadása. Ami még inkább elriasztja a fizetőképes és igényes középosztályt, tovább fokozva a tó körüli turizmus hanyatlását. 

Az is probléma, hogy a Balaton-brand nem kellően ismert a külföldi célpiacokon, ami persze érthető, ha zéró marketing tevékenységet folytatunk... Egyáltalán, meghatároztuk, hogy ki a Balaton célközönsége, és hol vanak ezek a küldő piacok? Sajnos nem hogy a válasz nincs meg erre, de még a kérdést sem tette fel senki...

Ezen persze nem segített, hogy az elmúlt években kitalálták, hogy a Balatont borturisztikai desztinációvá kell alakítani, mondván, abban van a jövő. Bár Badacsony környékén ez valóban reális lehetőség, ám az egész Balaton esetében ez totális tévút. 

A szezon növelése valóban kívánatos cél, de be kell látni, hogy a közép-európai időjárás mellett tömegeket nem lehet a tópartra csábítani augusztus után. Kérdés, hogy ez valóban vállalhatatlanul rövid szezon-e? Hiszen például a már hivatkozott Bulgária tengerpartján is véget ér a szezon szeptember elején, mégis képesek jövedelmező módon üzemelni. 

Azt is el kellene engedni, hogy az egész Balatonra fókuszálunk és egyben próbáljuk kezelni. Badacsonyban és térségében például valóban életképes a borturizmus, mint tematika. Balatonfüreden szükség lenne egy prémium kaszinóra, ami 4 évszakban vonzhatna vendégeket. Ha Ausztriában Veldenben a Wörth-i tó partján működik, akkor Füred high-society-jában is működne. 

Összegezve, el kellene először is dönteni, hogy akarjuk-e, hogy a Balaton egy versenyképes európai prémium turisztikai desztináció legyen-e, vagy hagyjuk, hogy egy kedélyes retró víkend vidékké sorvadjon, ahova szívesen lemegyünk egy olcsó hétvégére, de nyaralni inkább külföldre megyünk. Ha a válasz az első, akkor fel kell ismerni, hogy ez a fizetőképes kereslet növelése nélkül nem fog menni. Ehhez pedig szükség van külföldi vendégekre. A külföldi vendégek idecsábítása meg nem fog menni anélkül, hogy ne javítanánk a megközelíthetőségét, és masszív szálloda fejlesztést kell végrehajtani. 

Ha eredményt akarunk, akkor komoly tőkét kell invesztálni a balatoni térségbe. Cserébe ha egyszer valaminek elkezd emelkedni a presztízse, akkor a folyamat öngerjesztővé és önfenntartóvá válik. A kezdő lökést azonban csak az állam tudja megtenni. A magántőke soha nem fog piaci alapon repteret fejleszteni. Ahogy a külpiacokon szükséges Balaton-marketinget sem fogja elvégezni egy-egy magánszereplő. De külföldi vendégek nélkül meg nem lesz fizetőképes kereslet, így a prémiumszálloda beruházások sem fognak tudni megtérülni tömegesen. 

Van egy fura érzésem, amikor az értelmiségi publikum a hazai politikai valóságot a közvélemény kutatásokon keresztül próbálja megérteni. Érdekes és egyben szórakoztató látni, ahogy a politika iránt fogékony közönség szentírásnak tekinti ezeket a kutatásokat, és vakon megbízik bennük. 

Mindez még érthető is volna, ha most lett volna a rendszerváltás és még nem lenne semmi tapasztalatunk ezekkel a kutatásokkal. De 30 év tapasztalatával a hátunk mögött, ahol bizony számos durva tévedést láttunk (a szándékos félrevezetés lehetőségétől most eltekintek), meglehetősen naiv dolognak tűnik kételkedés nélkül hinni a kutatásoknak. 

A teljesség igénye nélkül ugyebár ezek azok a kutatások, amelyek az elmúlt éveket tekintve olyan melléfogásokat produkáltak, mint:

• 2009-ben, amikor a Jobbik az EP választások során 14,77%-ot ért el, miközben a kutatások gyakorlatilag kivétel nélkül az 5%-os küszöb környékére jósolták őket
  • 10%-kal alulbecsülni bármit is, pedig már nem inszignifikáns tévedés...
• vagy a 2019-es EP választásokat, ahol szintén a küszöb környékére prognosztizálták a Momentumot, amely végül 9,93%-ot, a jósolt érték kétszeresét érte el. 
• De ugyanez a 2019-es EP választás volt az, ahol a DK úgy ért el 16,05%-ot, hogy a legoptimistább becslések is legfeljebb 10% körüli értéket jeleztek előre

Nos ezekben a közvéleménykutatókban hisz vakon a híreket követő közönség. Lelkük rajta.

"Mindenki hazudik"

Nem, a fenti alcím nem valami populista kijelentés, csupán egy könyv címe. A szerző, Seth Stephens-Davidowitz egy Harvardon végzett adatelemző, aki a Google keresések óriási adathalmazát elemezve jutott különféle következtetésekre. Írásom szempontjából a kutatásának a lényege az, hogy a választói preferenciák megoszlása milyen tökéletesen korrelál a különféle politikai aktorokra bepötyögött Google keresések megoszlásával. 

A könyvet mindenkinek melegen ajánlom, ugyanis azon kívül, hogy roppant hasznos, még érdekes és olvasmányos is. 

Természetesen most sokan talán felhördülnek, hogy én ugyan soha nem kerestem még rá a Fideszre / DK-ra / Jobbikra - tetszőleges aláhúzandó, ám sokan mégis megteszik ezt. És ráadásul ezt minden párt támogatói közül nagyjából azonos arányban teszik meg. És ez a keresési mennyiség sokszorosan felülmúlja a közvéleménykutatások pár száz, vagy ezer fős létszámát. Ez egy nagymintás, és valós idejű adatforrás. Ennek ellenére a hazai média nyilvánosságban gyakorlatilag senki nem használja. Feltételezem azért, mert nem is igazán ismerik a lehetőséget. 

Pedig a lehetőség mindenki számára nyitva áll és teljesen ingyenes. A lehetőség neve: Google Trends. Ez a webes felület a Google ingyenes és szabadon hozzáférhető platformja, ahol bárki bepötyöghet bármilyen keresőszót, és megtekintheti, hogy az adott szóra az idő függvényében hányan kerestek rá, hogyan alakult az adott kifejezés keresési gyakorisága, népszerűsége. 

Ki gondolná például, hogy az olyan keresőszóra, mint a 'szex', 2011 óta Magyarországon évről-évre egyre kevesebben keresnek rá. De jól láthatóak például a különböző divattrendek is. Ha például arra a kifejezésre keresünk rá, hogy 'paleo', akkor rögtön látható lesz, hogy ez az őrület 2010 előtt még nem is létezett - gyakorlatilag senki nem keresett rá erre a kifejezésre - 2014-ben elérte a divat a csúcspontját, és bizony azóta meg kell, hogy állapítsam, hogy már erősen hanyatlóban van ez a táplálkozási irányzat. De azt is látom, hogy mi az új trend, mert a 'vegán' kifejezés pont akkor kezd emelkedni a nulláról, amikor lejtmenetbe vált a paleo irányzat. Íme:

Na de a cikkem lényege mégsem az, hogy táplálkozási divatirányzatokról elmélkedjem, bár kétségtelenül ez is érdekes, és lehet, hogy többen is olvasnák a blogomat. Én azonban politikai előrejelzésre (is) szoktam használni ezt az ügyes funkciót. 

Ha valaki hozzám hasonlóan megvizsgálta a politikai pártokra leadott keresések megoszlását a 2019-es EP választások előtti időszakban, akkor azt nem érhette volna váratlanul például a Momentum jó szereplése, mert a keresésekből 10%-ot hasítottak ki. Messziről jött ember persze azt mond amit akar, elfogadom, hogy mivel akkor még nem írtam blogot, ezért nincs mivel alátámasztani az állításomat, nem tudok prezentálni egy 2 évvel ezelőtti képernyőképet, hogy lám itt van.

De nem is a múltbeli dolgok igazolása a fontos, hanem a jövőbeli fejlemények előrejelzése. Márpedig a pártokra leadott kereséseket vizsgálva most is van egy komoly anomália a közvéleménykutatásokhoz képest. Ez pedig a Jobbikból 2 éve kivált Mi Hazánk népszerűsége. Őket a legtöbb kutatás 1-2%-ra méri, a Medián volt az egyedül, akik egy alkalommal 4%-ra becsülték őket. 

Ezzel szemben a Google kereséseket vizsgálva a rájuk leadott keresések 7-9% közötti arányt hasítanak ki a pártokra leadott összes keresés közül az elmúlt időszakot vizsgálva. 

Az én véleményem szerint a Mi Hazánk egyértelműen be fog jutni a jövő évi választásokon a Parlamentbe, ráadásul nem küszöb körüli eredménnyel. A Google keresési adatok alapján azt gondolom, hogy a közvéleménykutatók súlyosan tévednek az ő támogatottságukat illetően. 

A választások után utólag persze majd meg lehet magyarázni a népszerűségüket, hiszen az életünket az elmúlt évtizedek óta leginkább megrengető koronavírus járványra és lezárásokra gyakorlatilag semmilyen formában nem reflektáltak az ellenzéki pártok. A hagyományos ellenzéki pártok szemlátomást nem tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel, gyakorlatilag hagyták elmenni a 'sztorit'. Ezzel szemben a Mi Hazánk keményen beleállt a lezárás ellenességbe, okosan felismerve a politikai lehetőséget, hogy van egy viszonylag nagy méretű választói csoport, akiknek a 'politikai keresletét' egyetlen politikai erő sem szolgálja ki. A lezárások feloldását követően pedig az oltás-szkeptikus csoportoknak kezdett hízelegni. (Ezúton szeretném leszögezni, hogy írásom célja nem bármilyen politikai erő népszerűsítése, pláne nem célom az oltásellenesség propagálása. Sőt, aki teheti oltassa be magát!)

Ez két olyan politikai húzás volt, amit lehet természetesen erkölcsileg kritizálni, de a politikai versengés terén jó érzékkel felismert lehetőségeket ragadtak meg. Világos témákkal és üzenetekkel, amelyek rendkívül megosztóak, de az álláspontjukkal viszonylag széles rétegek tudtak azonosulni. Ezzel szemben a konvencionális ellenzék olyan témákkal próbálkozott és próbálkozik, ami szemlátomást nem érdekli a közvéleményt: ki emlékszik még a Fudan Egyetem ügyére? Vagy a Pegazus botrányra? Ezek a témák egyszerűen nem állnak arányban az embereket valóban érintő és érdeklő történésekkel, hogy mehet-e a gyerek iskolába, otthonról kell-e dolgozni, lehet-e nyáron nyaralni, vagy kell-e viselni maszkot. De a konvencionális ellenzéki pártok ezt a témakört érthetetlen okból mégis teljesen átengedték a kormánynak. A Mi Hazánk pedig ezt a politikai rést vette észre és töltötte be. Tulajdonképpen az lenne a meglepő, ha ezzel a tematikával nem ugranák meg a bejutási küszöböt. Mivel ~3 millió honfitársunk nem volt eddig hajlandó beoltatni magát, a potenciális célközönség valójában igencsak népes.

A centrumpártokra szavazó, Indexet, Telexet, HVG-t olvasó közvélemény számára persze hihetetlennek tűnhet, hogy egy parlamenten kívüli, szélsőjobboldali kis mikropártocska ugyan hogyan bírhatná a szavazópolgárok 7-8%-ának a témogatását, hiszen abban az univerzumban nulla, zéró hír van róluk. Ám ha valaki megnézi, hogy az ő házi médiumaiknak mekkora nézettsége van, akkor az már elgondolkodtató. 

• a kuruc.info oldalnak havi 3,6 milliós a látogatottsága 
• a vadhajtasok.hu oldalnak pedig 2,6 millió / hónap

Ha egy egyszerű művelettel a hónap napjainak számával, 30-al elosztjuk ezeket az adatokat, akkor azt kapjuk, hogy a kuruc.infót potenciálisan 120 ezren, míg a vadhajtásokat 80 ezren követik rendszeresen. Az adatokból ráadásul az látszik, hogy mindkét oldalnak jelentősen nőtt a látogatottsága az elmúlt 6 hónapban. (Ezt is bárki ellenőrizheti a similarweb.com oldal ingyenes szolgáltatása segítségével.)

A fenti elemzésemre persze bárki szabadon legyinthet és gondolhatja azt politikai science-fiction-nek. Lehet, hogy tévedek persze. De térjünk erre vissza a 2022-es választások éjszakáját követően. Én szóltam előre. 

Nyakunkon a delta-hullám - olvasom már hetek óta mindenfelé. Nem múlik el nap, hogy egy szakértő ne 'figyelmeztetne', hogy itt bizony nagy katasztrófa közeleg...

Ez az érem egyik oldala. A másik meg Nagy Britannia, ahol valóban aktívan és intenzíven jelen van a delta variáns, csúcs közelben vannak a napi fertőzési számok, és hétfőn mégis feloldották gyakorlatilag az összes korlátozást. 

Akkor most mi van?

Nos leginkább az, hogy a brit döntéshozók feltették végre maguknak a kérdést, és szerencsére meg is válaszolták azt, hogy mégis mi az az elfogadható kockázat?

Magas ugyan a fertőzés terjedésének intenzitása, de minimális a halálozás. A veszélyeztetett idősek beoltásával megszelídítették a covidot, így mára a fertőzés jelentette kockázat jelentősen lecsökkent. 

De tényleg, mi az az elfogadható kockázat? 

Nos ez az a kérdés, amiről a járvány elmúlt másfél éves története során szinte egyetlen szót sem beszéltek a tisztelt döntéshozók és szakértők. Ott kezdődik a dolog, hogy különbséget kell tennünk veszély és kockázat között. 

Miért, nem ugyanaz a kettő? 

Nem bizony. A veszély egy esemény negatív kimenetelének súlyossága, a covid esetében a potenciális halál. A kockázat ezzel szemben az a valószínűség, hogy a veszély, mint legrosszabb kimenetel mekkora eséllyel következik be. 

Ha valamibe belehalhatsz, az komoly veszély. De hogy mekkora ennek a kockázata, az attól függ, hogy X darabszámú fertőzött közül hányan halnak bele ténylegesen. 

Tényleg, mekkora a covid halálozási kockázata?

Ma már keveset beszélünk róla, pedig talán a legfontosabb járványügyi mutatószám, hogy a fertőzöttek ténylegesen milyen valószínűséggel halnak bele a fertőzésbe. A tavaly ősszel a WHO által publikált tanulmányban az alábbiak szerepelnek. (A tanulmány szerológiai antitest vizsgálatokon alapulva határozta meg az egyes országokban a ténylegesen megfertőződöttek számát, ebből következtetve a tényleges mortalitási rátákra.)

Idézet:

"The infection fatality rate, the probability of dying for a person who is infected, is one of the most important features of the coronavirus disease 2019 (COVID-19) pandemic. The expected total mortality burden of COVID-19 is directly related to the infection fatality rate. Moreover, justification for various non-pharmacological public health interventions depends on the infection fatality rate. Some stringent interventions that potentially also result in more noticeable collateral harms may be considered appropriate, if the infection fatality rate is high. Conversely, the same measures may fall short of acceptable risk–benefit thresholds, if the infection fatality rate is low.

[...]

Infection fatality rates ranged from 0.00% to 1.63%, corrected values from 0.00% to 1.54%. Across 51 locations, the median COVID-19 infection fatality rate was 0.27% (corrected 0.23%):

• the rate was 0.09% in locations with COVID-19 population mortality rates less than the global average (<118 deaths/million),
• 0.20% in locations with 118–500 COVID-19 deaths/million people
• and 0.57% in locations with >500 COVID-19 deaths/million people.
• In people younger than 70 years, infection fatality rates ranged from 0.00% to 0.31% with crude and corrected medians of 0.05%.

[...]

The infection fatality rate of COVID-19 can vary substantially across different locations and this may reflect differences in population age structure.

The inferred infection fatality rates tended to be much lower than estimates made earlier in the pandemic."

A fenti WHO tanulmány volt az első általam olvasott kutatási anyag, ami feszegetni kezdte a kérdést, hogy a járványelleni intézkedések esetében igenis szükség van - csúnya szóval élve - költség-haszon elemzésre, mert bizonyos intézkedéseknek olyan járulékos kára van, ami nem feltétlenül indokolt, legalábbis erősen függ attól, hogy milyen kockázatot jelent ténylegesen a járvány. 

Könnyen belátható, hogy nem lehet (nem indokolt) azonos védekezés egy olyan fertőzés esetén, ahol a fertőzöttek 40%-a hal bele, ahol 4%-a hal bele, vagy ahol 0,4%-a hal bele. A járvány elején még 3-4%-os halálozásról szóltak a hírek, a WHO tanulmány ezzel szemben egy nagyságrenddel kisebb mortalitást talált. Ezek a scenáriók pedig eltérő válaszokat tesznek szükségessé. 

Mi a járványügyi védekezés végcélja?

Soha nem beszéltünk róla össztársadalmilag, pedig szintén rendkívül fontos kérdés, hogy tulajdonképpen mi is a végső cél?

1. végleg eltörölni a koronavírust a Föld színéről, és nullára csökkenteni a fertőzési számokat?
2. vagy csupán megszelídíteni, elfogadhatóan alacsony szintre csökkenteni az általa okozott kórházi terhelést és halálozási rátát?

Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy a fenti két opció közül melyik is a cél. Az egyik lehet, hogy soha el nem érhető utópia, míg lehet, hogy a második opciót már el is értük és célnál vagyunk. 

Mégis mi lehet az elfogadható kockázat szintje? Hiszen minden élet számít, vagy nem? Egy elveszített élet is túl sok, nem igaz?

Szándékosan használom a fenti két mondatot, mert egyrészt rengeteget hallottuk az elmúlt hónapokban, másrészt tökéletes illusztrációja a demagógiának. 

Szeretek mindig precedenseket keresni, mert azok könnyebben érthetővé teszik a dolgokat. Vegyük például a covid járvány során sokat emlegetett közönséges szezonális influenzát. De tegyük is rögtön világossá: a covid súlyosabb és veszélyesebb fertőzés a maga 0,6% körüli halálozásával (lásd a fent már hivatkozott WHO tanulmányt), szemben a szezonális influenzával, ami 0,1% körüli halálozási rátát produkál. 

Ezzel együtt is igaz, hogy a közönséges influenza, amivel mindenféle intézkedés és korlátozás nélkül együtt élünk - tehát elfogadható kockázatként tekintünk rá - globálisan 290 ezer és 650 ezer fő közötti áldozatot szed évente a WHO leírása szerint. 

Tehát a közönséges influenzára is elmondható, hogy nem igaz az az állítás, hogy minden élet számít, vagy hogy egyetlen élet elveszítése is túl sok. Nem irtottuk ki a Földről, hanem együtt élünk vele, mint létező, de elfogadható kockázattal, és nem folytatunk járulékos károkat okozó eszeveszett védekezést ellene. Hogy ez így jó-e, az persze egy másik kérdés, de az tény, hogy jelenleg ez a globális hozzáállás az influenzához.

Felmerül tehát a kérdés, hogy amennyiben sikerül leszorítani a fertőzés okozta halálozási rátát a közönséges influenza szintjére (0,1%), akkor kijelenthetjük-e, hogy sikerült elérni a célt, azaz elfogadható kockázati szintre szorítani a covid jelentette kockázatot?

Mi folyik Nagy-Britanniában?

Most pedig térjünk vissza a cikk elején említett Nagy-Britanniához. A médiából hallhatjuk, hogy bizony tombol náluk a delta hullám. És valóban, ha megnézzük a diagnosztizált fertőzöttek napi számait, akkor valóban azt láthatjuk, hogy csúcs közelében járnak a fertőzések tekintetében. 

De akkor mégis miért töröltek el minden korlátozást? Nos azért, mert az alábbi grafikont is láthatják, ami a halálozások alakulását mutatja. Íme:

Itt már nyoma sincs a csúcs közeli állapotnak, sőt. Egészen minimális emelkedés látszik mindössze, de összességében minimális a kórházi terhelés és a halálozás is.

A hírek arról szólnak, hogy a fiatalok körében terjed jelenleg a vírus, akik között alacsonyabb az oltottsági arány. Ez azonban meg is magyarázza a látszólagos anomáliát, ami a fertőzési számok és a halálozási számok között látszólag feszül. 

Ugyanis a covid jelentette halálozási kockázat exponenciálisan nő az életkorral. Magyarországon a regisztrált ~30 ezer elhunyt 89%-a 60 évnél idősebb volt. 40 évnél fiatalabb pedig kevesebb, mint az elhunytak 1%-a volt. 18 év alatt pedig mindössze 6 fő a 30 ezerből. (utóbbiak közül 3 ráadásul rákbeteg volt)

(a fenti grafikont a 24.hu alábbi cikkéből hivatkoztam)

Azaz amennyiben sikeresen és kellő mértékben beoltjuk a ténylegesen leginkább veszélyeztetett 60 évnél idősebb korosztályt kellően hatékony vakcinával, akkor azzal kiküszöböltük a kórházi terhelés és a halálozás elsöprő többségét. 

Amit látunk Nagy-Britanniában, az pontosan ennek az eredménye. Az idősebb és veszélyeztetett korosztály többsége már az oltás biztonságában van, (az 50 évnél idősebb korosztály 85% feletti oltottsági rátával rendelkezik), így a fertőzés az alacsonyabb mértékben oltott, ám szignifikánsan kevésbé veszélyeztetett fiatalabb korosztály tagjai körében terjed. 

Az eredmény: magas fertőzési számok ellenére is alacsony kórházi terhelés és minimális halálozás. 

A fertőzések 7 napos mozgóátlaga 45 ezer fő felett jár (és ez csak a diagnosztizált eseteket tartalmazza), miközben a halálozások 7 napos mozgóátlaga mindössze 42, azaz negyvenkettő fő naponta. Mindez egy 68 milliós lakosságú országban, azaz mintha nálunk lenne napi 6 elhunyt, 6300-nál is több napi új fertőzött mellett. 

Ami tehát Nagy-Britanniában történik az nem más, mint annak a jele, hogy

• az oltások működnek és sikeresen védik az idősebb és veszélyeztetett korosztály tagjait
• a fiatalokra a covid csekély halálozási kockázatot jelent
• és a fentiek alapján az oltásokkal a covid halálozási kockázatát sikerült drasztikusan lecsökkenteni

A kérdés most már csak az, hogy ezt a lecsökkentett halálozási kockázatot elfogadható mértékűnek tekintjük-e, és továbblépünk - amit a britek tesznek a korlátozások feloldásával - vagy pedig harcolunk tovább a fertőzés ellen, mert a cél a totális kiirtása és eltüntetése a Föld színéről?

Még márciusban írtam arról, hogy a halálozási adatok alapján valami nagyon fura dolog történik Kelet-Ázsiában a koronavírus járvány kapcsán: nagyon alacsony a népesség arányos halálozásuk. És nem csupán Kínában, Koreában vagy Tajvanon, hanem minden kelet-ázsiai országban. Vietnámtól Japánig és Mongóliától Indonéziáig. Mindenhol. 

Annak a cikknek a végén ezt írtam: 

"Elképzelhető, hogy a térség népessége korábban, akár csupán néhány évtizeddel ezelőtt a ma élő idősebbek (akik igazán veszélyeztetettek lennének), vagy sokkal korábban a térségbeli emberi populáció történelme során akár több alkalommal is találkozhatott hasonló patogénnel, ami a természetes szelekció által nyomott hagyhatott a régióban élő emberi populáció genetikájában. Ez megmagyarázná, hogy miért ennyire alacsony mindenhol a térségben a vírus okozta pusztítás, és miért magas esetleg azokon a vidékeken, ahol olyan populáció él, amely soha korábban nem találkozott hasonló patogénnel."

Nos, a kérdés szerencsére nem csupán engem érdekelt, hanem humán genetikával foglalkozó kutatókat is, akik néhány napja publikálták az eredményeiket. 

Aki nem szeretne tovább olvasni, azoknak gyorsan rövidre zárom a kérdést: a feltételezésemet igazolták a kutatók, a kelet-ázsiai populáció genetikai állományában valóban található olyan eltérés, amely ellenállóbbá teszi őket a vírussal szemben. 

Mit vizsgáltak pontosan?

Az emberi faj afrikai kifejlődését követően elindult világhódító útjára és eljutott gyakorlatilag a világ minden sarkába. Ezen útjuk során mindenfelé újabb és újabb környezeti feltételekkel szembesültek, amelyhez alkalmazkodniuk kellett. Ez az alkalmazkodás (adaptáció) nyomott hagyott az érintett populációk genetikai állományában is. Elég csupán arra gondolni, hogy világosabb lett az emberek bőre, ahogy a napfényben szegényebb északra vándoroltak.

De ez az alkalmazkodás nem csupán a fizikai környezet változásához igazodott. Ahogy őseink újabb és újabb területekre vándoroltak, úgy kerültek kapcsolatba újabb és újabb fertőzésekkel, a populáció számára korábban ismeretlen baktériumokkal és vírusokkal. Ezek a hatások éppúgy szelekciós hatást fejtettek ki az érintett népességre, mint az eltérő bőrszín. Ha az érintett populációban felütötte a fejét egy kórokozó, és az egyedek között volt olyan, akiben volt egy a fertőzés ellen hatékony genetikai mutáció, akkor az roppant komoly evolúciós előnyt jelentett. Hiszen akikben ez a mutáció megvolt, azok kisebb eséllyel haltak bele a fertőzésbe, így több idejük és lehetőségük volt szaporodni és továbbörökíteni a génjeiket. Ha ez a hatás kellően sok ideig áll fenn, akkor a térségben élő populáció egyre több egyedében lesz megtalálható ez a kedvező mutáció. Márpedig a kelet-ázsiai populáció élettere pontosan ott található, ahonnan csak az elmúlt 20 évben két új koronavírus is kipattant. Nem nehéz tehát elképzelni, hogy a történelem során ez jópár alkalommal megtörténhetett már.

A kutatók éppen ilyen genetikai eltérésnek keresték a nyomát a különböző emberi populációkban. Ehhez 26 különböző országból származó több, mint 2500 személy genetikai állományát vizsgálták meg. Nem szeretnék az alkalmazott technológia részleteiben elmerülni, a lényeg az, hogy a vírusok a saját sokszorosításukhoz úgynevezett 'vírussal együttműködő fehérjéket' (viral interacting proteins - a továbbiakban VIP) termeltetnek a gazdaszervezettel. 

A kutatás során 42 olyan gént találtak, amelyek a koronavírussal reakcióba lépni képes proteineket kódolnak. Mind a 42 gén jelenlétét kelet-ázsiai populációban találták meg, és egyet sem találtak a nem kelet-ázsiai népesség tagjai között. 

Mit jelent ez?

Röviden azt, hogy a kelet-ázsiai népesség ősei már találkoztak vagy egy hasonló koronavírussal, vagy olyan egyéb vírussal, amely a koronavírushoz hasonló interakcióba lép a gazdaszervezettel. Ezek a genetikai eltérések pedig kedvező hatással vannak a covidot okozó SARS-CoV-2 fertőzésre is. Vagy azáltal, hogy nem is fertőződnek meg, vagy fertőzés esetén enyhébb megbetegedést okoznak. 

A kutatók azt is képesek voltak megállapítani, hogy ezek a genetikai változások több, mint 20 ezer évvel ezelőtt keletkeztek, tehát a ma élő kelet-ázsiai lakosság ősei már elég régen kapcsolatba kerültek hasonló koronavírus törzsekkel.

Az így feltárt eredmények azért is fontosak, mert az azonosított VIP fehérjék a covid elleni gyógyszerek fejlesztésében is használhatóak lesznek.

A tanulmány másik fontos üzenete, az amit már a korábbi, akkor még csupán hipotézist tartalmazó írásomban is jeleztem:

"Amennyiben ugyanis genetikai okok (is) állnak a kiemelkedően jó kelet-ázsiai eredmények mögött, akkor kár a politikai berendezkedést, vagy az intézkedéseket 'okolni' a sikerért."

Be lehet tehát fejezni Kína, Korea, Tajvan, vagy bármely más kelet-ázsiai ország dicsőítését, hogy milyen jól kezelték a járványt. 20 ezer évnyi genetikai előny azért nem elhanyagolható...

A címben feltett kérdésre a rövid válasz az, hogy inkább a nyár. Természetesen nem állítom, hogy az oltási kampány ne járult volna hozzá, ám az adatokat elnézve a nyárnak vélhetően komolyabb szerepe van ebben.

De nézzük az adatokat sorjában!

Az első, hogy kísértetiesen hasonló mintázat rajzolódik ki az európai országok járvány görbéin, mint egy évvel ezelőtt, holott egy évvel ezelőtt még híre sem volt az oltásoknak. Mégis gyakorlatilag megszűnt Európa országaiban a járvány. Ennek illusztrálására vessünk egy pillantást az európai járvány egykori hírhedt éllovasára, Olaszországra. 

Az ábra azt hiszem magáért beszél. Egyértelműen és látványosan megszűnik a járvány 2020 nyári hónapjaiban, és csak szeptemberben kezd újra emelkedni és októberben fut fel igazán újra a halálozás. 2021-ben pedig hasonló lecsengés látható, csak alacsonyabb szintről. 

Nehéz lenne más magyarázatot találni a tavaly nyári 'fürdőkád' alakú görbére, mint hogy a koronavírus szezonális, és nem nyáron van szezonja. Mondjuk ez vajmi kevéssé meglepő, lévén, hogy minden hasonló légúti fertőzés a közönséges náthától az influenzáig hasonló szezonalitást mutat. Egy évvel ezelőtt (pontosabban 2020 április 24-én) pontosan ugyanezt írtam, bár akkor ezzel a véleményemmel még erősen egyedül voltam. Szó szerint ezt írtam akkor:

"Egy szó, mint száz, a nyár feltartóztathatatlanul közeledik, a koronavírus járvány ezzel párhuzamosan az északi féltekén minden valószínűség szerint alábbhagy. De ősszel, szeptemberben, több, mint valószínű, hogy jön a második hullám. (az északi féltekén)."

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az élet engem igazolt.

Amikor ősszel mindenki azon jajveszékelt, hogy a nyári nyaralások miatt lobbant be a járvány ősszel, akkor is megírtam az adatok alapján, hogy ennek semmi köze a nyaraláshoz, sokkal inkább az őszi nátha szezonhoz. 

Hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy szándékosan kiválasztottam az elméletemhez igazodó példa országot, ezért ideteszem Franciaország és Nagy-Britannia grafikonjait is, hogy lássa a kedves olvasó, hogy a mintázat általános és nem egyedi. Egyetlen európai országban sem volt tavaly nyáron érdemi halálozás. Mindenhol elcsendesedett a járvány. 

Ez a tavalyi tapasztalat. De vannak egyértelmű jelek idén is. Az EU tagállamok intenzív oltási kampányt végeztek az elmúlt hónapokban, ám az unión kívüli országokról ez már nem minden esetben mondható el. Vajon akkor ezekben az országokban még mindig 'tombol' a járvány? Korántsem. Ugyanúgy lecsengett ezekben az országokban is, az alacsony oltottsági rátáik ellenére. Lássunk néhány példát!

Az Európai Unió tagállamai átlagosan 100 lakosra 73,8 oltást adtak már be. (ez az első és a második oltásokat külön számolva). Magyarország ugyanezen mutatója 95,75, amivel Európában az előkelő negyedik helyen állunk.

De vegyük például Észak-Macedóniát: 23,14 oltás / 100 fő a rátája, azaz negyedannyi oltott személy van náluk. Na de hogy néz ki náluk a járványgörbe? Íme:

Hiába csak negyedannyi az oltott náluk, ugyanúgy ellaposodott a járványgörbéjük, mint a többi magasabban átoltott európai országnak. 

Még mielőtt valaki ismét az adatok közötti szemezgetéssel vádolna, és azt mondaná, hogy OK, van egy ilyen példa, de biztosan nem általános, nos azoknak ideteszek még két példát: Albániát és Moldovát.

Albánia: 30,93 oltás / 100 fő. (harmadannyi sincs tehát, mint Magyarországon)

Ugyanaz a mintázat, és ugyanúgy megszűnik júniusra a járvány. 

Moldova: 15,93 oltás / 100 fő (azaz ötödannyi oltott sincs, mint Magyarországon)

És láss csodát: ugyanúgy ellaposodott a járvány júniusra. 

Az adatok alapján kijelenthető, hogy Európában (az északi félteke mérsékelt övi országaiban) az oltottsági rátától függetlenül mindenhol ellaposodott a járvány. Pontosan ugyanúgy, ahogy tavaly is ugyanez történt oltások nélkül is.

Mi várható ősszel?

A fentiekből az következik, hogy nyáron Európában nem kell járványhullámtól tartani. Ám a jelek szerint elsősorban a nyár a felelős a járvány elcsendesedéséért.

"Nem mindegy, hogy miért ért véget? A lényeg, hogy véget ért." - vetheti fel a kedves olvasó. Csakhogy amennyiben a nyár az elcsendesülés okozója, akkor van egy rossz hír, miszerint a nyár 2 hónap múlva véget ér. Így fel kell tennünk a kérdést, hogy mi lesz, ha elmúlik a nyár?

Javaslom, hogy forduljunk ismét az adatokhoz. A déli féltekén épp most van tél, így jó indikátornak tekinthetőek azok az országok, amelyek a déli félteke mérsékelt övében fekszenek. Ilyen például Argentína, Uruguay vagy Chile Dél-Amerikából, és Dél-Afrika egy kontinenssel arrébb. Na de mit mutatnak ezek az országok?

Nos, általánosságban elmondható, hogy mindegyik hivatkozott országban emelkedő pályán van a járványgörbe. 

Argentínában épp csúcsra jár a halálozás. A görbéjük pedig akkor volt a legmélyebb pontján december és április között (a fürdőkád forma), amikor Európában épp csúcson volt a második-harmadik hullám. Elég egyértelműen inverz a mintázata. 

Argentínában 40,27 oltás jut 100 lakosra, így mondhatnánk azt, hogy az alacsony oltottság miatt van csúcson a járvány. 

De ugyanez történik Uruguayban is, miközben náluk 102,99 oltás jut 100 lakosra, azaz oltottságban még minket is megelőznek. Szegények teljesen hiába úszták meg a 2020-as évet szinte nulla halálozással, idén fénysebességgel zárkóztak fel a régiós társaikhoz. Ahogy beköszöntött náluk az ősz márciusban, úgy lőtt ki a halálozás.

Végül nézzük meg Chilét. Ők is az oltás élvonalába tartoznak 112,19 oltás / 100 fő rátával. Ehhez képest így néz ki a fertőzöttek számának alakulása. Jól látható náluk is a 'fürdőkád forma' ahogy véget ér náluk a tél (augusztus végén), és ismét növekedésnek indul ahogy beköszönt náluk az ősz (márciusban). És hiába állnak az oltási lista élvonalában, mégis felpörgött a járvány ahogy beköszöntött a nátha szezon. 

Az adatok alapján tehát eléggé úgy néz ki, hogy 

• Európában (az északi féltekén) nem a sikeres oltási programok törték le a járványgörbéket, hanem a nyár, ahogyan tavaly is
• és ezzel az oltottsági rátával várhatóan szeptember végén, októberben újra fel fog ívelni a fertőzés terjedése ahogy újra beköszönt a nátha szezon

Így bár az elég biztosra vehető, hogy ősszel lesz felívelés, ám ezzel együtt nem valószínű, hogy megismétlődne a tavaly őszi intenzív hullám. Ennek csak részben oka az ~55%-os átoltottság, hiszen emellett nyugodtan számolhatunk a fertőzésen átesett mintegy 4-5 millió személy organikusan szerzett immunitásával is. Ugyanis 30 ezer elhunyt esetén a WHO tanulmányában elöregedett társadalmakra jelzett 0,6-0,7% mortalitási ráta bizony 4-5 millió tényleges fertőzöttet jelent az alig 800 ezer diagnosztizált esettel szemben.

Természetesen az oltottak és a fertőzésen átesettek csoportja átfed egymással. Ha feltételezzük, hogy az oltást kapottak között ugyanolyan arányban vannak fertőzésen átesettek, mint a teljes társadalomban (~45%), akkor arra jutunk, hogy körülbelül 7 millióan lehetnek összességében immunisak, ami nem kevés. 

Kíváncsi leszek, hogy ez mire lesz elég ősszel. Addig is mindenkinek azt tanácsolom, hogy használja ki a nyarat és élvezze a korlátozások és maszk mentes életet, mert októberben könnyen lehet, hogy ismét visszatér.

Aki pedig még nem tette meg, az oltassa be magát, hogy mégse legyen szükség ősszel újra korlátozásokra!

Utóirat: Tényleg száraz a levegő nyáron?

Még egy gondolat. Jó lenne, ha végre a mainstream újságírók abbahagynák a "nyáron a SZÁRAZ levegő miatt" mantrát. Rengeteg helyen olvasom ezt a totálisan téves állítást. (Például pár napja itt a 24.hu tudomány rovatában is.) Ha valaki elvégezte a 8 általánost, akkor lehetne annyi fizikai ismerete, hogy a meleg levegőnek magasabb a páratartalma, míg a hideg levegőnek meg alacsonyabb. Azaz minden ellenkező tévhittel szemben nyáron nem száraz, hanem nagyon is párás a levegő, míg ősszel és főleg télen pedig hideg és száraz. (hiszen a hidegben lecsapódik a pára, ezért látunk például vízcseppeket télen a hideg ablakon)

A páratartalom szerepét és hatását már az influenza vírus terjedése kapcsán is elemezték, és ugyanerre a fordítottan arányos összefüggésre találtak. Azaz a magas páratartalom fékezi, míg az alacsony páratartalom növeli a vírus terjedését. Itt olvasható a remek tanulmány még 2009-ből. 

Ezért is érdemes vigyázni a légkondícionálással, (ahogy arra már tavaly áprilisban is felhívtam a figyelmet itt), mert a levegő hűtése közben szárítja a levegőt (ezért csepeg kint a klíma kompresszorból a víz), így a légkondis helyiségben gyakorlatilag őszi-téli páraviszonyokat teremtünk. 

Pár napja akadt a kezembe a Rubicon történelmi folyóirat 2021 januári különszáma, ami teljes terjedelmében a honfoglalókról szólt. A téma egyébként roppant érdekes, ám a mai Magyarországon sajnálatos módon rendkívül átpolitizált. A magyar őstörténet kedvelt terepe a legkülönfélébb nacionalista ezoterikus fantazmagóriáknak, a sumér eredethez hasonló butaságoktól kezdve. 

Ám a legérdekesebb vita a magyarság nyelve (eredete, etnikuma) körül zajlik immár több, mint 100 éve. Gyorsan szeretném leszögezni, hogy egyetlen percig sem kérdőjelezem meg a magyar nyelv finnugor eredetét. Sőt! Hála az internetnek, ma már lehetőségünk van a legközelebbi nyelvrokonainknak számító obi-ugor népeknek, a manysiknak és a hantiknak a nyelvét meghallgatni. Ez pedig egészen hátborzongató élmény.

Az alábbi képekre kattintva meghallgathatóak manysi és hanti nyelven a számok. A nyelvészeti konszenzus alapján 2500-3000 évvel ezelőtt vált el a magyar nyelv az ugor ősnyelvtől. Döbbenetes, hogy ennyi idő és földrajzi távolság után is mennyire felismerhető és megérthető például a számok többsége. 

Nekem konkrétan könny szökött a szemembe, amikor meghallottam, és felismertem a hallható rokonságot. A számok szintjén egy intenzívebb tájszólásnak felel meg a változás. Érdemes meghallgatni ezt a hangfájlt is. Hallgassák csak a 20-as számot! 

Magyarul beszélt-e Árpád?

Az tehát nem vita tárgya, hogy a ma beszélt nyelvünk finnugor eredetű. De vajon az is ennyire biztos, hogy Árpád honfoglalói is ezt a nyelvet beszélték? 

Sokan most talán felnevetnek, vagy legyintenek, hogy hát hogy merülhet fel ez a kérdés egyáltalán? Pedig a kérdés valójában nagyon is valid és nincs is rá bizonyított válaszunk. A honfoglalók nyelvéről valójában vajmi kevés információnk van. Nem maradt fenn nyelvemlék abból a korból, és a korabeli krónikák sem adnak választ a kérdésre. A legkorábbi írásos nyelvemlékünk, a Halotti beszéd és könyörgés 1192-1195 körül keletkezett, azaz jó 300 évvel a honfoglalás után. 

Mi az amit valójában tudunk? Az, hogy ma egy finnugor eredetű nyelven beszélünk, amit magyar nyelvnek nevezünk. Ezen kívül a magyar államot megalapító honfoglalókat is magyaroknak nevezzük, és e két tény közé egyenlőségjelet teszünk, hogy 'értelemszerűen' a 'magyar nyelvet' beszélték a honfoglaló 'magyarok'. Pedig valójában ez nem tekinthető bizonyosnak. 

Persze felmerül a kérdés, hogy ha nem Árpád honfoglalóival érkezett a finnugor nyelvű etnikum, akkor hogyan kerül ide a mai magyar nyelv? Nos, előfordulhat, hogy a mai magyar nyelv ősét beszélő népcsoport már korábban itt volt, korábban érkezett ide. Ebben az esetben Árpád honfoglalói pedig beolvadtak a Kárpát-medencében talált többségi etnikum közé. Ez a korábbi érkezés vagy az avar betelepüléssel valósulhatott meg, vagy az avar uralom alatt később. 

De nézzük a dolgokat sorjában!

Van precedens nyelvcserére - avagy hová tűntek a bolgár-törökök?

A magyar honfoglalással remek párhuzam vonható a bolgárok 200 évvel korábbi honfoglalásával. Az előbolgároknak a mai Ukrajna területén volt állama, Magna Bulgaria néven a 600-as években. Ez az államalakulat jól dokumentáltan egy török nyelvet beszélt. Ez az állam később a kazárok csapása alatt összeomlott, és az uralkodó egyik fia, Aszparuh vezetésével a népesség egy része a Balkánra költözött, megalakítva 681-ben az első dunai bolgár államot, a mai Bulgária ősét. Azt mindannyian jól tudjuk, hogy Bulgária ma már nem török nyelvű, hanem szláv nyelvet beszélő ország. A beköltöző, és államot alapító bolgár honfoglalók ugyanis hamar átvették a helyi, többségi népesség nyelvét és elszlávosodtak. 

Ami a proto-bolgárokkal, vagy előbolgárokkal történt, az egyáltalán nem egyedi eset. Számos példát találunk a történelemben, hogy a beköltöző nomád hódítók átveszik a letelepedett többségi népesség nyelvét. Elég csak Kína esetében Dzsingisz Kán mongol hódítóira gondolni, akik hamar elkínaiasodtak. De ugyanígy jártak Kínában később a mandzsu hódítók is. De Indiában Bábur sah mogul hódítói sem tartották meg az eredeti török nyelvüket, bár a mogul udvar nyelve soha nem lett hindi (amit a népesség többsége beszélt), hanem megmaradt a perzsa. 

A nyelv elvesztése, vagy megtartása az alábbiak függvénye:

• mekkora a betelepülők létszáma?
• mennyien vannak a területen lakó őslakosok?
• azaz milyen arányt képviselnek a betelepülők és az őslakosok?
• mennyire erőszakos a betelepülők nyelvi szupremáciája?

Értelemszerűen akkor van esélye az újonnan érkezőknek a nyelvüket dominánssá tenni, ha sokan érkeznek, vagy ha kevesen lakják a célterületet. A magyar honfoglalás esetében nincsenek pontos adataink sem a honfoglalók létszámáról, sem a Kárpát-medence lakosságának létszámáról.

Mennyire lehetett üres a Kárpát-medence?

A Kárpát-medencében 568-ban államot alapítanak az avarok, amely állam közel 250 éven keresztül fennáll, és csak a 700-as évek végén, 800-as évek elején számolják fel a frankok és a dunai bolgárok. Innen már csupán 3-4 generáció Árpád népének érkezése. Az Avar Kaganátust ugyan elpusztítják a frankok, de arról nincs szó a krónikákban, hogy a teljes lakosságát is kiirtanák. Azaz az államalakulat megszűnik, de a lakosságának kisebb, vagy nagyobb része megmarad és megéri Árpád népének érkezését. Totális népirtás hiányában egyszerűen életszerűtlen azt feltételezni, hogy a negyed évezreden keresztül fennálló Avar állam Kárpát-medencét kitöltő népessége nyomtalanul eltűnne alig 60-70 év alatt. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a Kárpát-medence üres lenne tehát. 

Kik lakták a sztyeppét a honfoglalás előtti korban?

Azt is nehéz elképzelni, hogy komoly létszámú finnugor népesség lakott volna a kelet-európai sztyeppén a honfoglalás korában. Ha megnézzük, hogy milyen államok uralták ekkoriban a térséget, akkor azt látjuk, hogy az avarok érkezését követően az 500-as évek közepén megérkeznek a török nyelvű göktürk hódítók, így az I. Türk Kaganátus befolyása alá kerül a térség.  Majd ennek meggyengülését követően 632-ben megalakul a szintén török nyelvű Magna Bulgaria, és 650-ben a szintén török nyelvű Kazár Birodalom. Bár a hatalmi átrendeződéstől függetlenül multietnikumú maradhatott a térség, de mégis nehéz elképzelni, hogy ebben a masszívan eltörökösödött közegben több száz éven keresztül olyan jelentős létszámú finnugor etnikum maradhatott fenn szigetszerűen, ami domináns hatást okozhatott a Kárpát-medencébe vonuláskor. 

Elrabolt és megerőszakolt finnugor lányok és asszonyok leszármazottai lennénk?

Az erősen valószínűsíthető, hogy az ugor őshaza valahol a Volga-Káma vidékén lehetett. A finnugor népek mindegyike, a Kárpát-medencébe került lovas nomád finnugorok kivételével, erdőlakó, vadászó-gyűjtögető társadalom volt. A Káma folyó volgai torkolata pedig pont az a vidék, ahol az erdős tajga összeér a sztyepp füves pusztáival. 

A történészek szeretnek úgy fogalmazni, hogy őseink 'elindultak", 'kirajzottak', 'elvándoroltak' az őshazából. Igazából ennek technikai és szociokulturális értelmezéséhez fontos megérteni a kor körülményeit. Ahhoz, hogy több száz kilométert tudjanak mozogni a vándorló őseink, ahhoz mindenképpen lovas életmódra volt szükség. Az erdőlakó finnugor törzsek azonban nem voltak lovas nomád nép, és nem igazán életszerű, hogy egy törzs egyszer csak a semmiből lovakat szerez tömegesen, és elindul új hazát keresni. 

A történet ennél valószínűleg sokkal kevésbé nemes és pátoszos. A sztyeppe lovas nomádjai bizonyítottan interakcióban voltak az erdőlakó népekkel, akikkel prémkereskedelmet folytattak. Volt tehát érintkezés az erdő és a füves sztyepp zóna határán. Így elméletileg bizonyos erdőlakó töredékek akár be is tagozódhattak idővel a sztyeppi vélhetően török nyelvet beszélő lovas nomádok közé.

Ám ennél valószínűbb egy sokkal kegyetlenebb és erőszakosabb esemény, hogy a lovas nomádok feleséget és ágyasokat raboltak az erdőlakó népektől. Ez a nomád szokás történetileg jól dokumentált a mongolok esetében. (És bár természetesen nem tekinthető történelmi forrásnak, de a szokás létezését vélhetően igazolja, hogy a magyar ősmondákban is megjelenik: a Csodaszarvas mondában Hunor és Magor is lányokat rabol, és a leányrabló kun harcossal küzdő Szent László legendában is előkerül.)

És ennek roppant fontos következménye van. Ugyanis ritkán jelenik meg a szempont a nyelveredet körüli vitákban, pedig lényeges tényező, hogy a felnövekvő új generáció az anyja nyelvét sajátítja el. (Nem hiába nevezzük anyanyelvnek.) Azaz egy olyan közegben, ahol török nyelvű lovas nomádok finnugor nyelvű lányokat rabolnak, az erőszakosan megfogant és megszületett gyermekeket finnugor anyáik nevelik és gondozzák, akik így elsajátítják finnugor anyáik nyelvét. Ha ez a folyamat kellően sok személyt érint és kellően sok ideig tart, akkor végül egészen komoly nyelvi közösséget eredményezhet az érintett törzsnél, kialakítva egy török hatások által erősen érintett finnugor nyelvet. 

A fenti gondolatmenet pusztán csak elmélet. De legalább egy kísérlet annak megmagyarázására, amit a történészek jellemzően elmulasztanak, hogy miként válik egy erdőlakó vadászó-gyűjtögető népből lovas nomád társadalom. 

Finnugorok, akiket leigáztak Árpád törökjei?

Constantine Porphyrogenitus bizánci krónikás leírásából tudjuk, hogy a magyarok a 10. században kétnyelvűek voltak. "Beszélik a kazárok nyelvét a sajátjuk mellett." A kazárok nyelvére történő utalás egy török nyelvre történő utalás, ami természetesen a 10. században származhat a finnugor magyarokhoz csapódó török törzsektől is.

Egy nomád csoport kétnyelvűsége egyébként szintén nem lenne példa nélküli a történelemben. A tatárokról is tudjuk a 11. századi Mahmud al-Kashgari leírásából, hogy kétnyelvűek voltak, "beszélnek törökül is a saját nyelvük mellett'. 

Akárhogy is történt, a magyarság eredete egy roppant érdekes történet, amire joggal lehet büszke minden mai leszármazott. Még akkor is, ha a történet nem annyira dicsőséges, mint ahogy azt néha látni szeretnénk. 

Vajon milyen hatása lenne a nemzeti öntudatunkra, ha kiderülne, hogy erőszakban fogant az etnikumunk, avar uralom alatt besodródtunk a Kárpát-medencébe, majd leigáztak minket a török nyelvű Árpád megszálló honfoglalói? Vajon mi lenne akkor a nemzeti identitásunkkal? Kiknek tartanánk magunkat? Finnugor anyáink népének, akiknek a nyelvünket köszönhetjük? Vagy a megszálló Árpád örökösének, akik újra sikeres állammá szervezték a helyet ahol élünk, és akiknek a nevünket köszönhetjük? 

Az eredetünk körül késhegyre menő vitát folytatnak a finnugor és a török eredetben hívők. Pedig a származásunk a fentiektől függetlenül mindenképpen egy olyan, mint egy vegyes házasságban született gyermek kettős identitása. Nyelvünk biztosan finnugor erdőlakó őseinktől származik. De a Kárpát-medencébe már tagadhatatlanul törökös, lovas nomád szocio-kulturális háttérrel érkeztünk (akkor is, ha az avarokkal kerültünk ide). Mint egy örökbefogadott gyermek, akinek vannak vér szerinti szülei, és nevelő szülei. Vajon melyik a fontosabb? Szerintem mindkettő egyaránt.

Bár a pár nappal ezelőtti posztomban azt mondtam, hogy nem szeretek belpolitikáról írni az egy bites fanatikusok miatt, de még maradt bennem mondanivaló. Azért ígérem nem csinálok rendszert a politikai tartalomgyártásból...

Az előző posztomban azt feszegettem, hogy mennyire reális az ellenzéki kormányváltás. Mint azt jeleztem, 11 körzetben fog eldőlni a kormányalakítás joga, és ebből 9 körzetet kellene az ellenzéknek megnyernie, míg a kormánynak mindössze 3-at. 

A mérleg nyelve

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ellenzék esélyei valójában még borúsabbak, hiszen a 2018-as Jobbik szavazatait nem lehet egy-az-egyben hozzáadni az ellenzéki összefogáshoz, hiszen azóta a Jobbik túl van egy pártszakadáson. Bár a közvéleménykutatók mindössze 1-2%-ra mérik a Mi Hazánk mozgalmat, ez már önmagában is pont elegendő szavazó ahhoz, hogy hiányozzon az ellenzéki jelölt győzelméhez a 2018-ban billegő körzetekben. És a látványos Jobbik-DK összeborulás eredményeképpen erősen valószínű, hogy fog még bővülni ez a Mi Hazánk tábor. Kevéssé valószínű ugyanis, hogy minden 2018-ban még Jobbikos szavazó gyomra beveszi, hogy Jakab Péter mosolyogva ajánlja Hiller Istvánt, vagy Kálmán Olgát...

Én nagy tétben mernék fogadni rá, hogy a Mi Hazánk megugorja az 5%-os küszöböt 2022-ben. Tegyük hozzá, hogy már a 2019-es EP választáson is 3,29%-ot szereztek alig 1 éves múlttal, és akkor még messze nem volt ilyen látványos a Jobbik kifarolása a radikális irányból. Ez a 3,29% persze egy alacsony részvételű szavazáson született, hiszen az EP választás hagyományosan keveseket mozgat meg egy hazai parlamenti választáshoz képest. De így is 114 ezer szavazóról beszélünk, ami a 2018-as parlamenti választáson is 2,1%-ot jelentett volna. 

Centrális erőtér az ellenzéki térfélen?

De mégsem a Mi Hazánk a jelen írásom központi eleme, hanem az ellenzéki előválasztás körüli helyezkedés. Az ellenzéki szavazók többsége a miniszterelnök jelölti versengésre figyel, és közben észre sem veszik, hogy micsoda küzdelem zajlik a pártok között. (Nota bene, a miniszterelnök jelölt választás is megérne egy írást. Hiszen nem biztos, hogy az ellenzéki szavazók körében legnépszerűbb jelölt lesz képes megnyerni a billegő vidéki körzeteket...)

Csak gyorsan tegyük világossá, hogy mik az előválasztás szabályai, mert ennek fontos következményei vannak. A pártok mind a 106 körzetben előválasztást tartanak az egyéni jelöltek kiválasztására. A választás egyfordulós, a legtöbb szavazatot kapott jelölt nyeri el az indulás jogát összellenzéki színekben. 

Tehát a lényeg, hogy az egyéni jelölteknél egyfordulós a rendszer, elegendő a relatív többség a győzelemhez. Ismerős? Igen, nagyon is, hiszen pont így működik a tényleges választás is az egyéni körzetekben. Ennek köszönhető, hogy a Fidesz 2014-ben és 2018-ban is számos körzetben tudott nyerni akár 40% alatti eredménnyel is. Mivel 6 párt vesz részt az előválasztáson, ezért elvileg akár egészen alacsony szavazathányaddal is meg lehet nyerni egy körzetet. (Szigorúan elméletileg, csupán a példa kedvéért: ha minden párt jelöltje nagyjából azonos támogatást élvezne, 16% körül, akkor akár 20%-kal is nyerhető lenne egy körzet.)

Az előválasztás logikája tehát azonos a tényleges választások jelenlegi logikájával, azaz ha van egy párt, amelyik kiemelkedik a mezőnyből, akkor az sikerrel tarolhat az előválasztáson, ha az ellenfelek jelöltjei között megoszlik a többi szavazat. 

Az ellenzéki térfélen ugyanakkor nem igazán emelkedik ki egyetlen domináns párt, inkább 3 szereplős a verseny. Komoly tényező a Jobbik, a DK és a Momentum, és Budapesten még esetleg az MSZP. A Párbeszéd és az LMP támogatói már nincsenek elegen ahhoz, hogy pártalapon megnyerjenek egy előválasztási körzetet a többiekkel szemben. Legfeljebb akkor tudnak labdába rúgni, ha van egy-két ismertebb népszerű jelöltjük.

Így a körzetek többségében az a kérdés, hogy a fenti 3+1 párt közül kinek a jelöltje nyeri az indulás jogát. Területileg persze eltérőek a sajátosságok, mert például a Jobbiknak nincs reális győzelmi esélye egyetlen budapesti körzetben sem az előválasztáson. Éppen ellenkező előjelű a Momentum helyzete, aminek Budapesten és esetleg Pest megyében van esélye megnyerni körzeteket, míg vidéken nem igazán. (Jól látható ez a pártok 2019-es EP választás szavazatainak területi eloszlásából.) 

Az előválasztási verseny logikája tehát az, hogy 

• 'A' - megosszák valahogy a velük szembenálló, velük nem szimpatizáló szavazatokat
• 'B' - megszerezzék más pártok támogatását, elérve a domináns szerepet az előválasztáson
• 'C' - kiiktatni azokat a konkurens jelölteket, akik ugyanazon közönség támogatására pályáznak, mint a saját jelöltjük

Látva az elmúlt hetek mozgásait, a pártok leginkább a B és C opciót alkalmazzák leginkább. Nézzük meg pártonként, hogy kinek mi a stratégiája!

DK

A budapesti és a vidéki körzetek esetében eltérő a versenykörnyezet. Budapesten a Momentum és az MSZP a versenytárs, vidéken pedig a Jobbik. Jól látható, hogy az MSZP-vel inkább a kooperáció (paktum - egymás javára történő visszalépések), míg a Momentummal a versengés a stratégia. Ez sokat elárul arról is, hogy kit tart Budapesten valójában konkurenciának a DK: a Momentumot. 

Vidéken egyértelműen a Jobbik a versenytársuk, és a folyamatokból egyértelmű, hogy velük a kooperáció, a paktum az együttműködési stratégia fő csapása. A Jobbik Budapesten nem nyerhet előválasztást, így fájdalom nélkül elengedik a fővárosi körzeteket, és vígan támogatják a DK-s jelölteket. Cserébe a DK nem támaszt konkurenciát sok a Jobbik számára fontos vidéki körzetben, ahol így borítékolható a győzelmük. Nagy kérdés, hogy a Jobbik pártközpontban megígért támogatás valóban realizálódik-e az előválasztáson jobbikos szavazatokban a DK-s jelöltek mellett? Én ezzel kapcsolatban erősen szkeptikus vagyok. (Elképzelem amint jobbikos szavazók vonulnak tömött sorokban, hogy Kálmán Olgát támogassák például egy Momentumos jelölt ellenében...)

DK stratégia: Momentum kiszorítása, Jobbik és MSZP paktum politika

Jobbik

Ahogy azt fentebb részleteztük, a Jobbik feladta Budapestet, a támogatását jellemzően a DK-nak ígérve, cserébe kérte és megkapta a DK támogatását kulcsfontosságú vidéki körzetekben. (Tapolca, Miskolc, Nyíregyháza, és sorolhatnánk.)

Bár ez a stratégia mindenképpen sokkal több jobbikos egyéni jelölt győzelmét fogja eredményezni a végső választásokon is (2018-ban csak Dunaújvárosban nyert a Jobbik), de egyúttal a rendkívül látványos összeborulás a DK-val azt a kockázatot hordozza, hogy sok ex-jobbikos lemorzsolódik, és a Mi Hazánkhoz sodródik. Ez pedig végső soron a teljes ellenzék győzelmi esélyeit rontja, mert bukhatják a billegő körzeteket. 

A Jobbik frakciója mindenesetre esélyes, hogy most lesz a történetében a legnagyobb, de a tényleges Jobbik támogatottság elmaradhat a 2018-astól, de erre úgysem derül fény a közös lista miatt.

Jobbik stratégia: paktum politika és a körzetek felosztása a DK-val

Momentum

A Momentum talán lehet mondani, hogy naivan nyílt sisakos küzdelmet hirdetett. Ők hisznek az előválasztás eszmeiségében, és abban, hogy a választókra bízzák a döntést. Esélyük leginkább Budapesten és Pest megyében van. Budapesten akkor van esélyük, ha DK-s és MSZP-s jelölt is állva marad a versenyben, így megoszlanak a velük szemben álló óbaloldali szavazatok. (Nem véletlen, hogy a DK és az MSZP már elkezdte felosztani egymást között a budapesti körzeteket.) Ha a DK és az MSZP visszalép egymás javára, akkor könnyen lehet, hogy hoppon (és jelölt nélkül) marad a Momentum. Az esélyeiket rontja az is, ha állva marad a körzetben LMP-s vagy Párbeszédes jelölt, mert így megoszlanak az újbaloldali-liberális szavazatok. 

Ez utóbbit ők is érzékelik, ezért is került sor visszalépésre a Budapest 4. körzetben a Párbeszédes Tordai Bence javára. A Momentum gesztusát azonban nem követte viszonzás, sőt, a Párbeszédes Kocsis-Cake Olivio a DK-s jelölt javára lépett vissza. Ez utóbbi kapcsán persze felmerül ugyanaz a kérdés, mint a Jobbik kapcsán, hogy bár a Párbeszéd hivatalosan a DK javára lépett vissza, ám korántsem biztos, hogy a Párbeszéd szavazói valóban követni fogják az utasítást...

Mindenesetre az előválasztások legnagyobb kockázatát a Momentum futja, mert paktumok és megállapodások hiányában lehet, hogy extrém kevés helyen futnak be első helyen. Akár nulla is lehet az előválasztási győzelmeik száma, ami azért érdekes helyzetet teremtene...

Momentum stratégia: nyílt sisakos küzdelem mindenki ellen.

MSZP

A párt kérdés, hogy megugrana-e önállóan 5%-ot. Különösen vidéken omlott össze a szocialisták hátországa. A 2019-es önkormányzati választásokon az MSZP 6 megyében sem érte el az 5%-ot a megyei közgyűlési választásokon. (igaz ebben nincsenek benne a megyei jogú városokban élők szavazati, de így is árulkodó.) Különösen intő jel számukra, hogy Pest megyében is 5% alatt maradtak, miközben a Momentum itt 20% körüli értékkel a Fidesz után a második legerősebb párt lett, még a DK-t és a Jobbikot is megelőzve. 

Ennek ellenére jó adui vannak a pártnak, mert több 2018-ban győztes egyéni jelölt is szocialista színekben versenyez. Ennek ellenére az MSZP már nem domináns szereplő az ellenzéki csatatéren, inkább személyes egzisztenciális túlélés a cél, és hogy elnapolják a teljes beolvadást a DK-ba, ami valójában csak idő kérdése. (Kíváncsi leszek, hogy 2024-ben meg merik-e kockáztatni az önálló indulást a következő EP választáson. De nem hiszem, hogy a DK hagyná elveszni a küszöb alá szoruló MSZP-s szavazatokat, és inkább adnak érte 1 biztos mandátumot.)

MSZP stratégia: lebarterezni néhány erős ember körzetét a DK-val.

LMP

A párt már a 2019-es EP választáson is csupán 2,18%-ot ért el, és még a Kétfarkú Kutyapárt is megelőzte. A 2019-es önkormányzati választásokon már nem is tudott önállóan egyetlen megyei listát sem állítani. A párt valójában a 2018-as választások után összeomlott, a legismertebb politikusai (Szél Bernadett és Hadházy Ákos) már a Momentum környékén politizálnak. 

Számukra az elválasztás és az ellenzéki összefogásban való részvétel is csupán néhány politikusuk túléléséről szól. 

LMP stratégia: néhány vezetőjüket bejuttatni listán a parlamentbe

Párbeszéd

A Párbeszéd még kevésbé komolyan vehető alakulat, mint az LMP. A párt soha egyetlen alkalommal sem mérette meg magát önállóan. Még a legközelebb ehhez a 2014-es EP választás volt, amikor közös listán indultak az Együttel, és elértek 7,25%-ot, megelőzve az LMP-t. A párt valójában Karácsony Gergely személyes népszerűségéből él, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a párt egyetlen értéke és erőforrása Karácsony Gergely. 

Párbeszéd stratégia: jó kérdés, talán leginkább mandátumot szerezni Szabó Tímeának. 

Az egész előválasztás tehát nagyjából két stratégiai irányvonal mentén alakul:

• DK-Jobbik stratégiai együttműködés
• DK-Momentum stratégiai versengés

Már most láthatóak a jelei a Momentum MSZP-s és DK-s savazásának, ami érdekes ellentétet képez a Jobbikkal folytatott szívélyes együttműködéssel.

Kérdés, hogy ebből az adok-kapokból mi sül ki a végén. Netalán egy parlamentbe jutó Kutyapárt a csalódott Momentumosoknak köszönhetően...?

Utóirat: Ha a Mi Hazánk megugorja az 5%-os küszöböt, akkor mindenképpen lesz minimum 4 képviselője. Azaz az ellenzéknek ilyen esetben nem elegendő 53 egyéni körzetet megnyerniük, hanem legalább 55 körzetre lenne szükségük a kormányalakításhoz. Ehhez minden billegő körzetet nyerniük kellene...

Általában nem szívesen írok belpolitikai témáról, mert erősen taszít a politikai pártok fanatikus rajongótáborainak kemény magja. Mindkét oldalon. 

Ám az elmúlt hetekben olyan sok 'értelmiségi' elmélkedést olvastam arról, hogy miként kell majd helyreállítani a jogállamot, meg végrehajtani az elszámoltatást, mintha kész tény lenne a kormány bukása a jövő évi választásokon. Mivel szeretek minden kérdést az adatok oldaláról megközelíteni, ezért vettem a fáradtságot, hogy kicsit beleássam magam az egyéni választókörzetek korábbi eredményeinek elemzésébe. A célom az volt, hogy kicsit kvantifikálni tudjam, hogy mennyire reális a kormányváltás 2022-ben. 

Hiszen szép dolog, hogy a különféle közvéleménykutatások azt mutatják, hogy az ellenzéki pártszövetség tábora beérte a kormánypártokat, de a kormányalakítást valójában nem a listás szavazatok versenye fogja eldönteni, hanem, hogy kinek van legalább 100 képviselője a parlamentben. Hasonló ez ahhoz, ahogy 2016-ban az amerikai elnökválasztáson hiába szerzett országosan több szavazatot Hillary Clinton, a választási rendszer sajátossága miatt mégis Donald Trump költözhetett be a Fehér Házba. 

Természetesen nem azt mondom, hogy az országos pártszimpátia nem releváns információ, csupán azt, hogy önmagában kevés a valós esélyek megértéséhez. Csak, hogy mindenki tisztában legyen vele, tartsunk egy gyors fejtágítást. 

• A magyar parlamentben 199 képviselő foglal helyet, a kormánytöbbséghez tehát 100 képviselőre van szükség.
• 93 fő kerül be területi és országos listáról és
• 106 fő kerül be egyéni választókörzetekből

Az egyéni választókörzetekben a legtöbb szavazatot szerzett jelölt kerül be, így az országos verseny mellett van nekünk 106 önálló kis helyi versenyünk. És a választás valójában ebben a 106 körzetben fog eldőlni.

Mi történt 2018-ban?

Gyorsan tekintsük át, hogy mi lett a 3 évvel ezelőtti választások eredménye:

• 133 kormánypárti képviselő
  • 47,36% Fidesz-KDNP belföldi listás eredmény
    • ehhez adódott hozzá ~2%-nyi szavazat a külhoni magyarok levélszavazataiból
    • a kormánypártok kapták a levélszavazatok 96,24%-át
  • 42 listás mandátum
  • 91 egyéni mandátum
• 65 ellenzéki képviselő
  • 48,22% belföldi listás eredmény (MSZP + Párbeszéd + DK + Jobbik + LMP + Momentum)
    • a Momentum (3,16%) nem jutott be a parlamentbe, nélküle a mandátumot szerzett pártok eredménye 45,06%
  • 50 listás mandátum
  • 15 egyéni mandátum

Már a fentiekből is egyértelmű, hogy a győzelemhez nem az szükséges, hogy többségben legyenek az ellenzéki pártok listás szavazatai, mert ez már 2018-ban is így volt. (Nem a Momentum küszöb alatti eredménye, és nem is a külhoni levélszavazatok miatt veszített az ellenzék.)

Tényleg fordult a kocka a 2019-es önkormányzati választásokon?

Azt gondolom, hogy az ellenzéki szimpatizánsok részéről megnyilvánuló hurrá-optimizmust a közvéleménykutatási egál mellett a 2019-es önkormányzati választások félreértelmezése okozza. 2018-ban a parlamenti választásokon az ellenzék a tényleges támogatottságához képest mandátumokban mérve sokkal gyengébb eredményt ért el. Ez azt eredményezte, hogy a közvélemény az ellenzék erejét sokkal csekélyebbnek érzékelte, mint amilyen az valójában.

Ehhez az alulértékelt erőhöz képest volt sokak számára meglepő, hogy 2019-ben Budapesten és a megyeszékhelyek egy részében ellenzéki győzelem született. Sokan úgy értelmezték ezt, mintha a kormánypártok megroppantak volna, és erőre kapott volna az ellenzék. A valóság azonban nem is állhatna távolabb ettől.

A 2019-es önkormányzati választásokon valójában semmilyen stratégiai átrendeződés nem történt a pártok támogatottságában. Csupán az történt, hogy az ellenzéki pártok koordinációja miatt érvényesült a matematika, és veszített a kormánypárt ott, ahol korábban sem volt többségi támogatottsága. 

Mi lett volna 2018-ban, és mi várható 2022-ben?

Nevezzük nevén: az ellenzék országosan már 2018-ban is egálban volt a kormánypártokkal, sőt a Momentum támogatottságát is számítva ~1% előnyben volt a belföldi szavazók körében. 

Ez a kiélezett listás verseny tehát valójában semennyire nem új, csak korábban nem volt ennyire transzparens, mert a közvéleménykutatásokban nem tornyozták egymásra az összes ellenzéki párt oszlopait. De aki azt gondolja, hogy azért, mert a szalagcímek arról szólnak, hogy vezet az ellenzék, már zsebben érzi a győzelmet, az nagyon téved. Mutatom, hogy miért.

A mai közvéleménykutatási eredmények - minden ellenkező vélekedés ellenére - nem térnek el érdemben a 2018-as listás eredményektől. Így okkal feltételezhetjük, hogy az egyéni körzetekben is hasonló eredményekre számíthatunk. 

2018-ban az ellenzék 15 egyéni körzetben győzött az országos 106-ból. 

• 12 körzet Budapesten volt
• 1 Pécsen
• 1 Szegeden
• 1 Dunaújvárosban

Ha az ellenzék 2018-ban is összefogva indult volna (és minden támogatójuk hajlandó is lett volna átszavazni a közös jelöltre, azaz összeadható a támogatottságuk), akkor a 15 nyert körzet mellett további 29 körzetet garantáltan elhódítottak volna. Így a jelenlegi támogatottsági adatok alapján 44 körzetben biztosra vehető az ellenzéki győzelem. Ez azonban még kevés a 100 főnyi parlamenti többséghez.

Ahhoz, hogy az ellenzéknek legyen legalább 100 fős többsége, ahhoz ugyebár 35-tel több képviselő kell, mint amennyit 2018-ban szereztek. Azt gondolhatnánk, hogy a 35-ből fentebb levezetve már megvan 29, tehát már csak 6 további körzetben kell győzni. Csakhogy minden az ellenzék által megnyert egyéni körzet csökkenti az ellenzéki és növeli a kormánypártok listás eredményét a vesztes egyéni jelöltre leadott töredékszavazatok miatt. Ezért a több ellenzéki győzelem miatt kevesebb listás mandátumra számíthat az ellenzék és többre a kormánypárt. Így ahhoz, hogy biztosan ellenzéki többség szülessen, ahhoz kiegyenlített listás eredmény mellett legalább 53 megnyert egyéni körzetre van szükség. 

Azaz a 44 biztos ellenzéki körzet mellett meg kellene nyerniük minimum 9 billegő körzetet is. 

Hol vannak a csataterek?

A hol kérdés mellett a másik, fontosabb kérdés, hogy hány billegő körzet van egyáltalán?

Nézzük a 2018-as adatokat! 

Várható ellenzéki győzelemek

• 40% alatti eredménnyel győztek a kormánypártok 2 körzetben is - itt nem kérdés a vereségük
  • mindkettő Miskolcon
• 45%-nál kisebb eredménnyel győztek 21 körzetben - ezekben 2018-ban is szignifikáns ellenzéki többség volt, csak szétaprózódva
• 45-47% közötti eredménnyel 6 körzetben győztek - itt is ellenzéki előny volt, bár szűkebb

Ez alapján Budapest mind a 18 körzetét az ellenzék fogja nyerni. Ezen kívül Pest megyében 7-5 arányban szintén ellenzéki előny várható. Ezen kívül Szeged, Miskolc, Pécs, Eger, Szolnok és Békéscsaba összes körzete is ellenzéki lesz. 

A kormánypártoknak azonban nem kell aggódniuk Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna és Bács-Kiskun megyékben, mert itt várhatóan minden körzetet hozni fognak.

Csataterek

Na de, hol vannak az igazán érdekes körzetek, a valódi csataterek?

Csatatérnek azokat tekintettem, ahol a Fidesz 49,5% alatt, de 47% feletti eredménnyel győzött. Ezek a billegő körzetek. 11 ilyen körzet volt a 2018-as adatok alapján:

Tehát a 11 billegő körzetből az ellenzéknek meg kellene nyernie 9-et ahhoz, hogy kormánytöbbséget szerezzen. Ezzel szemben a kormánypártoknak elegendő megnyerni csupán 3 billegő körzetet ahhoz, hogy megőrizzék a többségüket. 

Ha a 2018-as eredmények ismétlődnének meg, akkor a kormánypártok hajszállal ugyan, de 1 mandátummal megőriznék a többségüket. 

Az biztos, hogy roppant kiélezett lesz a 2022-es választás. Azt gondolom, hogy van esély ellenzéki többségre, de nagyobb a valószínűsége jelenleg annak, hogy minimálisan, de megőrzi többségét a kormány. 

A véleménybuborékok, az 'értelmiségi holdudvar' és akik kezében a tényleges döntés van...

Egy dolog viszont napnál világosabb: a választások nem Budapesten fognak eldőlni, így az optimális győzelmi stratégiának nem a budapesti választók ízléséhez kell igazodnia. Ugyanezen logika miatt mondott le a kormány is Budapestről, hiszen számukra az elveszett. Az ellenzéknek meg épp azért nem kellene Budapesthez igazodnia, mert a fővárost garantáltan nyerni fogják. Budapesten és a nagyvárosokban borítékolható az ellenzéki győzelem. Minél nagyobb egy város, annál valószínűbb, hogy ellenzéki többség születik.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy nincs elegendő számú nyerhető nagyvárosi körzet a parlamenti többséghez, így egy kormányváltáshoz számos kisvárosban is győzni kellene az ellenzéknek, mint ahogyan az a billegő körzetek összetételéből is látszik. A 11 csatatérből mindössze 3 olyan körzet van, ami 100 ezer főnél népesebb várost érint (Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár), a többi közepes, vagy kisváros. Pont olyan vidékek, ahol a kormánypártok erősek. Tiszaújváros az egyik billegő körzet, és itt a tavalyi időközi választáson alacsony részvétel mellett ugyan, de könnyedén győztek a kormánypártok. Jól mutatja ez, hogy a kisvárosi körzetekben korántsem borítékolható a végeredmény. 

Nagyon tanulságos egyébként megnézni a tiszaújvárosi eredményeket kicsit részletesebben. Bár nem sok nagyváros van a körzetben - Tiszaújváros 18 ezer fős és Szerencs van még 10 ezer fő felett - de még így is rendkívül látványos a város-vidék közötti politikai véleménykülönbség szakadéka. Bár összességében a kormány nyerte a körzetet, de Tiszaújvárosban 69,4%-kal tarolt az ellenzék. Csak ezt a városi előnyt a kisebb településeken és falvakban szépen apránként behozták és kiegyenlítették a kormánypárti szavazók.

A 2022-es kormányalakítás joga épp a fentiek miatt nem a Facebook-on, nem is Budapesten, sem a nagyvárosokban fog eldőlni, hanem a kisvárosokban és falvakban. A kormány érti ezt. Az ellenzék már nem biztos.

UPDATE: (2021.06.01. 9:45)

Ha valaki a fentieket olvasva csak legyint egyet arra hivatkozva, hogy az ellenzéki közös lista miatt most majd olyanok is el fognak menni szavazni, akik korábban remény hiányában otthon maradtak, azokat sajnos ki kell ábrándítsam.

A 2018-as választásokon majdnem rekordmagas volt a részvétel 70,22%-kal. Ennél 1990-óta csupán egyszer volt minimálisan magasabb a részvétel, 2002-ben, amikor a választásra jogosultak 70,5% ment el szavazni. Így bár elképzelhető, hogy 2022-ben megdől a részvételi rekord, de nem igazán reális, hogy jelentős mennyiségű olyan tömeg vihető el az urnákhoz, akik korábban nem szavaztak.