Ki nyerte az első miniszterelnök jelölti tévévitát?

Bizonyára sokan láttuk tegnap este az első miniszterelnök jelölti tévévitát. Jó volt 15 év után újra látni egy nyilvános politikai vitát, és érezni a demokrácia fuvallatát. 

Bár vitának nevezni talán túlzás, hiszen szignifikáns véleménykülönbség nem igazán volt a résztvevők között. Talán egyetlen momentumot leszámítva: amikor a vita vége felé Fekete-Győr András és Jakab Péter között kialakult egy kis csörte a zuglói előválasztás kapcsán, ahol a Momentum kivételével az összes többi ellenzéki párt Tóth Csabát támogatja Hadházy Ákos ellenében.

Na de ki 'nyerte' vajon a tegnapi vitát?

Nos a válasz előtt nézzük meg, hogy mit mutatnak a Google adatai. 

A grafikonon jól látható a műsor adásideje, mert a kezdés pillanatában kilőnek a keresési számok, és a műsor végével pedig szépen visszaesnek. 

Az elmúlt 24 óra keresési adatait vizsgálva, amiből a legtöbb keresés a fenti grafikonon látható módon a vita ideje alatt született, az látható, hogy a legtöbb keresés Márki-Zay Péterre érkezett. 

Ez persze nem meglepő, hiszen az sejthető volt, hogy Márki-Zay kevésbé ismert jelölt, mint a főpolgármester, a Jobbik elnöke, vagy a DK 2019-es EP választási kampányának arca. Márpedig ha valaki kevésbé ismert, akkor arra inkább keresnek az emberek, hogy megtudják, hogy ki az illető.

A Google Trends-ben az a jó, hogy az is látható, hogy akik az adott személyre kerestek, azok milyen más keresési kifejezéseket használtak átlag felett. Az egyes jelöltek esetében az alábbiakat láthatjuk.

Márki-Zay Péter

Jól jelzi, hogy sokan nem ismerték Márki-Zay Pétert a vita előtt, hiszen a harmadik kapcsolódó keresés MZP Wikipédia oldalára vonatkozik. Jól tükröződik a keresési listán az MZP egyik fő kampánytémája, az elszámoltatás és ehhez kapcsolódóan az ügyészség, és a legfőbb ügyész, Polt Péter. Sokan rákerestek, hogy ki is az a Polt Péter. 

Karácsony Gergely

Karácsony Gergely kapcsolódó keresései között is az élen áll Polt Péter. Jól látszik, hogy sokan szükségét érezték, hogy rákeressenek, hogy ki is ő. Karácsony többi kapcsolódó keresési kifejezése a vetélytársakra vonatkozik, a második és a harmadik helyen is Fekete-Győr András szerepel kétféle gépeléssel, megelőzve Márki-Zayt és Jakab Pétert.

Jakab Péter

Jakab Péter első kapcsolódó kifejezése Tóth Csabára vonatkozik. Tóth Csaba az ominózus MSZP-s politikus, akinek legalábbis kétes ügyei vannak, és aki Zuglóban küzd a képviselő jelöltségért Hadházy Ákossal. A vita talán egyetlen igazán váratlan és parázs része az volt, amikor Fekete-Győr András szembesítette Jakabot, hogy a korrupció elleni harccal hogyan tudja összeegyeztetni Tóth Csaba támogatását. Jól látszik, hogy Tóth Csabára kíváncsiak voltak a Jakab Péter iránt érdeklődők.

Érdekes, hogy Jakab esetében a versenytárs jelöltek közül Dobrev Klára szerepel a legelőrébb, rögtön a második helyen, megelőzve Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást. (szintén kétféle gépeléssel kötőjellel és anélkül.)

Dobrev Klára

Dobrev Klára esetében érdekes, hogy egy olyan kapcsolódó kifejezés áll az élen, amiről nem esett szó a vitán. Bevallom nekem is a Google-t kellett használnom, hogy megtudjam, hogy ki is az a Petar Dobrev: Dobrev Klára édesapja. A második helyen azonban már Dobrev esetében is Polt Péter szerepel. A további helyeken pedig nála is a versenytársak: Fekete-Győr és Márki-Zay.

Fekete-Győr András

Fekete-Győr esetében furcsa módon az Index áll a kapcsolódó keresések között az élen. A Folytatásban azonban nála is a versenytársak következnek, második helyen Márki-Zay-jal, majd Dobrev Klárával. Érdekes, hogy a negyedik helyen Orbán Viktor következik, és csak utána az ötödik helyen szerepel Karácsony. 

 

Na de akkor mégis ki nyerte a vitát?

Erre nem mernék egyértelmű választ adni. Az biztos, hogy a kevésbé ismert jelölt, vagy jelöltek (Márki-Zay és Fekete-Győr) ismertséget szereztek. 

Ezen kívül az is látható, hogy a Polt Pétert, mint legfőbb ügyészt érintő kijelentéseik felkeltették a nézők érdeklődését, és sokan rákerestek Poltra. A nézők többsége vagy egyáltalán nem ismerte Polt Pétert, vagy szerette volna megtudni, hogy mi is a szerepe, mit kell tudni róla. 

A legtöbb keresést összességében Márki-Zay zsebelte be, de ez betudható annak is, hogy ő volt a legkevésbé ismert az öt jelölt közül. 

Egyértelmű győztest szerintem nem lehet hirdetni. Ami kijelenthető, hogy az egyetlen sarkos 'támadás', Fekete-Győr 'tóthcsabázása' Jakab Péter ellen célt ért, sikeresen dobta be a köztudatba az ügyet, mert sokan kerestek rá. A tanulság, hogy érdemes lehet olyan témákkal előjönni, ami valóban megkülönböztető erővel bír a jelöltek között. Azzal ugyanis nehéz a versenytársak fölé kerekedni, ha pontosan ugyanazt mondod, vagy kínálod, mint a többiek. Egy előválasztás során igenis fontos lehet kidomborítani a véleménykülönbségeket.