Az elmúlt hónapokban sokakkal és sokszor beszéltünk a koronavírus okozta fertőzés kockázatairól. A tényleges és a társadalom által érzékelt kockázatról. Ez a kettő pedig meglehetősen távol áll egymástól. 

A koronavírus fertőzés okozta betegséggel kapcsolatos általános, de legalábbis többségi társadalmi percepció az, hogy rendkívül komoly veszélyt jelent, halálos fenyegetés, amit ha elkapsz, akkor életveszélyben vagy, és az ég irgalmazzon neked. 

Ám ha vetünk egy pillantást az adatokra, akkor azt tapasztaljuk, hogy a fertőzöttek elsöprő többsége nem hogy nem hal bele, sem lélegeztetőgépre nem kerül, de még csak kórházi ellátásra sem szorul. A legtöbben spontán kiheverik néhány nap alatt otthon némi citromos tea, húsleves és pár szem lázcsillapító társaságában. A többség - és itt nem relatív, 51%-os szűk többséget, hanem masszívan 90% feletti valószínűséget kell érteni - számára a covid nem komolyabb, mint egy közönséges influenza. Különösen ha az illető nem idősebb 60 évnél, nem rákos és nem leukémiás. Természetesen vannak akik súlyos állapotba kerülnek tőle, és sajnos vannak akik bele is halnak, ám messze a legvalószínűbb lefolyása a betegségnek egy enyhe, néhány nap alatt relatíve könnyen kiheverhető megbetegedés. Semmiképpen nem a halál, és nem is a súlyos, kórházi ápolást igénylő, lélegeztetőgépre kötött megbetegedés az alapforgatókönyv.

Annak, az oka, hogy sokan halnak bele és sokan kerülnek kórházba, elsősorban nem az, hogy rendkívül veszélyes a betegség, hanem az, hogy rendkívül sokan fertőződtek meg egyszerre. A mai napon (2021. április 05.) 249.841 aktív fertőzött van Magyarországon nyilvántartva (forrás: www.worldometers.info/coronavirus/#countries). Közel negyedmillió személy tehát. És ők csak azok, akiket sikeresen diagnosztizáltak, pedig biztosak lehetünk benne, hogy szép számmal vannak ezen felül olyanok, akik szintén fertőzöttek, ám a tüneteik enyhék és nem kerültek azonosításra. Ebből a közel 250 ezer személyből szorul kórházi ápolásra jelenleg ~12 ezer fő (a mai napon 2021. április 05-én számszerint 11.806 fő). Azaz az aktív fertőzöttek kevesebb, mint 5%-a van kórházban, a többi 95%, közel 240 ezren otthon gyógyulnak. Természetesen abszolút számát tekintve nagyon sokan, több, mint 1500-an vannak sajnos lélegeztetőgépen, ám az összes jelenleg aktív fertőzöttnek ez kevesebb, mint 1%-a. A betegek több, mint 99%-a tehát nem szorul lélegeztetőgépre.

Sok beszélgetésben megkapom, hogy ha bemennék egy kórházba, biztosan másként látnám a dolgokat. Természetesen nem vitatom, hogy ami most zajlik a kórházakban, az borzasztó, és emberi tragédiák sokasága történik nap, mint nap. De ez nem változtat a fenti tényeken és arányokon. Értelemszerűen egy covid osztályon, vagy pláne az intenzíven dolgozó orvos vagy nővér a súlyos állapotú betegekkel találkozik non-stop. Nem csoda, ha szörnyű betegségnek tekinti a covidot. De ő éppen ezen munkahelyi környezete jelentette észlelési buboréka miatt nem látja azokat a tízezreket, akik szintén koronavírus fertőzöttek, ám enyhe tünetekkel otthon nézik a sorozatokat, várva hogy véget érjen a karantén és negatív tesztet produkáljanak. A teljes, valós és objektív képet csak e kettő együttese mutatja meg. És az utóbbi csoportba tartózók sokszorosan többen vannak.

(Kicsit hasonlít ez ahhoz, amit egy vállalat panaszkezelési osztályán dolgozó átél. Számára úgy tűnhet, hogy az egész vállalat rosszul működik, hiszen ő kizárólag panasz esetekkel találkozik.)

A félelem irracionalitása és az érzékelés jéghegye

Ha a várható következmények és a valószínűség alapján ilyen relatíve nem túl magas kockázatot jelent a fertőzés, akkor mégis miért tapintható a zsigeri félelem a társadalom túlnyomó többségénél? Különösen a nem veszélyeztetett csoportba tartozó fiatalabb generáció tagjai körében? 

Ennek az oka az észlelés jéghegy effektusa. Bár a koronavírus fertőzöttek 95%-a kórház közelébe sem kerül, ám a járvánnyal kapcsolatos hírek 99%-a mégis a halottakról, a lélegeztetőgépre kapcsoltakról és a kórházban fekvő betegekről szól. A jéghegy (legsúlyosabb) csúcsáról. A médiát figyelve egyszerűen nem létezőnek tűnik, hogy valaki kórházi kezelés nélkül meggyógyulna, mert erről szinte alig esik szó.

Így valójában bárki, aki csak passzívan követi az eseményeket, az hajlamos lesz masszívan felülértékelni a fertőzés jelentette kockázatot, hiszen mindenhonnan csak halálról és lélegeztetésről hall, és folyton vegyvédelmi öltözetbe bújt alakokat, meg kórházi ágyban fekvő olyan betegeket lát megállás nélkül, akikből csövek tucatjai állnak ki minden illusztrációnak szánt fotón. Ez a kommunikációs szőnyegbombázás nem csoda, ha befolyásolja az átlagember témáról alkotott vélekedését. Ez bármilyen témával kapcsolatban igaz lenne, és különösen igaz olyan témák esetében, amelyek félelmet okoznak. 

A félelem az evolúció által mélyen belénk kódolt emocionális viselkedés, ahol kevés tere marad a racionális, átgondolt helyzetértékelésnek. A média ezt békeidőben is kihasználja, nem véletlen, hogy csak a rossz hír a hír, a hírekben mindig megölnek, megerőszakolnak, természeti csapások sújtanak éppen valahol valakiket. Az a hír, ha valaki belehal a fertőzésbe, az nem, hogy 95% teljesen eseménytelenül kiheveri...

Veszély vs. kockázat - a kettő nagyon nem ugyanaz

A helyzet megértéséhez érdemes tisztázni két fogalmat, ami látszólag nagyon hasonló, ám mégis egészen más. Az egyik a VESZÉLY, a másik a KOCKÁZAT.

Veszély: valamilyen esemény hatására bekövetkező legrosszabb kimenetel. Jelen esetben a koronavírus fertőzés okozta halál.

Kockázat: veszély X bekövetkezés valószínűsége. Azaz a veszély, mint legrosszabb kimenetel szorozva a bekövetkezésének valószínűségével. 

A kettő pedig egészen eltérő. A koronavírus veszélye nagy, hiszen bele lehet halni. Ám ennek a kimenetelnek a valószínűsége összességében az összes megfertőződött számához képest mérsékelt, a fiatal korosztályokban pedig egészen csekély.

Elég összehasonlítani a koronavírusban elhunytak életkori összetételét a teljes társadalom életkori összetételével. Ebből kiderül például, hogy amíg a koronavírusban elhunytaknak mindössze 1,5%-a volt 40 évnél fiatalabb, addig ez a korcsoport teszi ki a teljes népesség 46%-át. Azaz 30-szor kisebb valószínűséggel veszíti életét egy 40 évnél fiatalabb covidban, mint a társadalom átlaga. Természetesen belehalnak sajnos fiatalok is, de a megfertőződött fiatalok óriási számához képest szerencsére kevesen.

Természetesen a másik oldal is létezik, akik idősebbek, ott nem csupán a veszély lesz nagy, hanem sajnos a kockázat is. A 60 évnél idősebb korosztályból kerül ki a covid elhunytak több, mint 90%-a, miközben ők csupán a társadalom 26%-át alkotják. Azaz körükben a társadalom átlagához képest 3,5-szer akkora a halálozás kockázata. Azaz azt is mondhatjuk, hogy egy 60 évnél idősebb személy számára 100-szor nagyobb a betegség jelentette kockázat, mint a 40 év alattiaknak.

A személyes tapasztalat hatása, feltéve, ha tudsz róla...

Egészen addig alkotunk másodkézből származó információk alapján véleményt valamiről, ameddig saját tapasztalatot nem szerzünk az adott dologgal kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a kutya sem tart a közönséges influenzától, hiszen gyakorlatilag mindenkinek van személyes élménye és tapasztalata róla, ami nem ad okot a félelemre. Annak ellenére sem, hogy abba is belehal a fertőzöttek ~0,1%-a, és kórházba kerül az 1-1,5%-uk.

A koronavírus esetében egy új kórokozóról beszélünk, így érthetően a társadalom többségének még nincs személyes tapasztalata. Néhány százezer honfitársunk már igazoltan átesett rajta, ám a fertőzésen ténylegesen átesettek tényleges száma nagyságrendekkel magasabb lehet. Merkely Béla, a SOTE rektora pár hete 4 milliós számot említett, ami az elhunytak száma és a nemzetközi szerológiai tesztek által feltárt mortalitási ráták fényében ha enyhén túlzó is, de messze közelebb állhat a valósághoz, mint az igazolt esetek száma. Ez pedig azt eredményezi, hogy hiába szereztek már testközelből tapasztalatot emberek százezrei, vagy akár milliói, az alacsony tesztelési intenzitás és ezáltal az alacsony diagnosztizáltság miatt rengetegen lehetnek, akik még mindig rettegnek a koronavírustól, miközben valójában már régen túl vannak rajta de nem is tudnak róla. Ez azért probléma, mert így továbbra is a média közvetítette kép alakítja a társadalmi percepciót, nem segítve a helyzet reális értékelését. 

Ha mindazok akik ténylegesen átestek a fertőzésen mindannyian tisztában lennének ezzel, akkor meggyőződésem, hogy sokkal kisebb lenne a pánik és a félelem ami a koronavírust körülveszi, hiszen nem eboláról vagy pestisről van szó, amibe a betegek fele belehal. A betegség valóban veszélyes, de messze nem annyira, mint amekkora a pánik körülötte.

Utóirat: még mielőtt bárki azzal vádolna, hogy "vírustagadó" vagy "járványtagadó" vagyok, szeretném leszögezni, hogy egyik sem. Nem vitatom a vírus létezését, sem a járvány tényét. Sőt. Egy probléma valós méretével és mértékével való szembenézés nem egyenlő a probléma tagadásával. Éppen ellenkezőleg. Az a valóság tagadása, vagy legalábbis elferdítése, ha csak a jéghegy csúcsáról beszélünk, és nem mutatjuk be a probléma tényleges mértékét, veszélyét, kockázatát. 

A vírus létezik, a járvány pedig nagyon is valós. Ám a kockázat korántsem akkora, mint amekkorának a társadalom érzékeli, vagy amekkorának a média mutatja. A járvány súlyos, sok az áldozat, és ez tragikus, de a koronavírus nem az apokalipszis. Pánikra és főleg pánikoltatásra semmi szükség. 

Ja, és mindenki oltassa be magát! Az oltás életet ment.