A Lényeg

2021.máj.18.
Írta: Tollforgato 14 komment

Szintetikus üzemanyag, avagy lehet-e zéró emissziós egy Trabant?

Ha az ember a média híreket követi, akkor azt hiheti, hogy a belső égésű járművek napjai meg vannak számlálva. Az autóiparral kapcsolatos hírek jelentős része az elektromobilitásról szól, és a gyártók reklámjaiban is egyre gyakrabban szerepelnek villanyautók. A Teslát övező vallásos kultuszról pedig ne is beszéljünk. 

Ám ha vetünk egy pillantást a globális értékesítési számokra, akkor egy egészen más kép tárul elénk. 2020 egy speciális év volt az autópiac számára is, de az elektromos járművek mégis szép eredményt könyvelhettek el. A szegmens 43%-os növekedést mutatott fel, miközben a teljes piac 14%-kal csökkent. Ez impozáns eredmény, de így is csupán azt jelenti, hogy a 2019-es 2,5%-os piaci részesedésről 4,2%-ra nőtt az arányuk. A teljes képhez pedig hozzátartozik, hogy ebbe a kategóriába sorolják a plug-in hibrideket (PHEV) is, amelyek csak igen erős jóindulattal tekinthetőek elektromos járműveknek. Esetükben messze nem zéró emissziós járművekről van szó, hiszen a tisztán elektromos üzemben megtehető távolság ezekkel jellemzően 25-50 km, már persze ha a tulajdonosa veszi egyáltalán a fáradtságot, hogy feltöltse ezeket... Amerikában és Németországban is kiderült, hogy a munkatársaknak adott ilyen járműveket a tulajdonosaik nem töltik otthon, hiszen a cég állja az üzemanyag költséget, de az otthoni töltés áramszámláját már maguknak kellene fizetni... Mivel pedig ezek a járművel vígan működtethetőek töltés nélkül is, így igen csekély az ösztönzés rá, hogy a tulajdonos a töltéssel bíbelődjön.

Nem vitatom persze, hogy valóban zajlik az előretörése a tisztán elektromos autóknak, de ez jelenleg egy igen csekély szelete az új autók piacának, és kérdés, hogy a szegmensnek állami ösztönzők (villanyautó vásárlási támogatás) és tiltások, korlátozások (pl. belsőégésű járművek teljes betiltása) nélkül meddig folytatódhat a növekedése. Azaz, hogy tényleg egyedül az akkumulátoros technológia lesz-e az ami megoldja a szén-dioxid kibocsátás problémáját?

Nagyjából 10 évvel ezelőtt volt már egy próbálkozás a járműipar zöldítésére. Akkor a jelszó a bioüzemanyag volt. Biodízel, bioetanol. Ennek a lényege, hogy a hagyományos belsőégésű motorokban olyan üzemanyagot használjunk fel, amit aktívan termesztett növényekből állítunk elő. Így annak elégetésekor csak olyan szén-dioxid szabadul fel, amit a növény a termesztése során megkötött, ergo karbonsemleges. Az akkori próbálkozás néhány év után kudarccal végződött, mert az étkezésre szánt haszonnövények is bioüzemanyagként végezték, rekordmagasságba lökve például a kukorica árát. Ennek a termelők természetesen örültek, a mexikóban éhező szegények már kevésbé. 

A korábbi kudarc ellenére egyébként az alap elgondolás helyes. Ha sikerül úgy üzemanyagot előállítani, hogy az előállítása során az elégetésével azonos mennyiségű szén-dioxidot kötünk meg, akkor az valójában karbonsemleges megoldás. Ez történhet úgy, ahogy a bioüzemanyagok készülnek, azaz élő növények természetes fotoszintézise által, de történhet növények nélkül, teljesen mesterséges módon is. Ez a szintetikus üzemanyag, más néven e-fuel.

Szintetikus üzemanyag

A belső égésű járművek működésének alapja, hogy a szénhidrogénekben kémiai formában tárolt energiát oxidációval felszabadítjuk. Magyarul elégetjük az éghető anyagot. Ez az eljárás azért nagyon hatékony, mert az égetéshez szükséges oxigént nem kell magunkkal vinni, hanem a jármű működése során azt a környezetből nyeri. Az oxigén mindenhol rendelkezésre áll. 

Synthetic fuel - Wikipedia

A szénhidrogén pedig tulajdonképpen nem más, mint egy kémiai akkumulátor, ahol a molekulák energiát tárolnak. Ha a szénhidrogén molekulák mesterségesen is előállíthatóak - természetesen energia befektetésével - akkor a folyamat valójában egy kémiai akkumulátort eredményez. Ebben az esetben a tiszta forrásból (például nap, szél vagy nukleáris) származó zéró emissziós energia átalakítható és eltárolható kémiai molekulák formájában, hasonlóan egy elektromos akkumulátor feltöltéséhez. 

Ha az így létrehozott szintetikus szénhidrogén előállításához szükséges szenet légköri szén-dioxidból nyerjük ki, akkor a folyamat teljességgel karbonsemleges. Ebben az esetben ugyanis bár a szénhirdogén elégetésekor szén-dioxid szabadul fel, ám ez ugyanannyi, mint amennyit annak létrehozásakor kivontunk a légkörből, ergo nettó zéró emisszió történik.

Ez az eljárás nem science-fiction, hanem létező technológia. 2019. júliusi adatok szerint a világ szintetikus üzemanyag termelése napi 240.000 hordó, ami ugyan eltörpül a napi 95 millió hordós kőolaj kitermelés volumenéhez képest, de már egy mérhető érték.

A szintetikus üzemanyagok kritikus kérdése három pontban foglalható össze:

  • miből állítjuk elő?
  • milyen energiát használunk ehhez?
  • és mennyibe kerül a végeredmény?

Szén-dioxidból szénhidrogén?

Az első, hogy miből állítjuk elő. A folyamathoz szénre és hidrogénre van szükség. A legolcsóbb megoldás, ha földgáz felhasználásával készül. Ez bár olcsó, de valójában pont a lényeg vész el, hiszen a kitermelt földgáz elégetésével többlet szén-dioxid kerül a légkörbe, ergo nem karbonsemleges. Csak akkor karbonsemleges, ha a gyártáshoz szükséges szenet légköri szén-dioxid felhasználásával nyerjük. Erre is van létező technológia, az úgynevezett 'közvetlen levegő befogás' (direct air capture). A hidrogén előállítása pedig pofon egyszerű, hiszen a víz bontásával (elektrolízissel) a víz oxigénre és hidrogénre bontható szét, így a folyamat 'hulladéka' tiszta oxigén. 

'Piszkos' energiából nem lesz zéró emisszió - a Teslában sem

A második kérdés, hogy milyen forrásból származik az energia, amit a gyártáshoz használunk? Ez ugyanaz a kérdés, ami a villanyautóknál is felmerül, hiszen a villanyautó csak akkor zéró emissziós, ha a töltéséhez használt energia is zéró emissziós. Ha egy jó öreg szénerőmű állítja elő az áramot amivel töltjük a Teslánkat, akkor csupán 'lokálisan' lesz nulla a szén-dioxid kibocsátás, de a rendszer szintjén csupán a belvárosból az erőmű környékére helyezzük át a problémát. (A klímaváltozás szempontjából pedig ez lényegtelen.)

A szintetikus üzemanyag is csupán akkor lesz zéró emissziós, ha az előállítása is zéró emissziós áramtermelésből valósul meg. Ebben az esetben viszont zéró emissziós benzint vagy gázolajat kapunk, aminek az elégetése nem juttat többlet szén-dioxidot a légkörbe. Így válhat zéró emisszióssá bármilyen belsőégésű dízel vagy benzines autó, vagy akár a sugárhajtású légiközlekedés. A szintetikus üzemanyagokkal így a jelenlegi belsőégésű autópark is karbonsemlegessé válhatna.

Mibe kerül?

Az utolsó kérdés talán a legfontosabb: az ár. Hogy mibe is kerül egy liter, vagy egy hordó szintetikus üzemanyag előállítása? Sajnos a válasz az, hogy nem kevésbe. Ennek több oka is van. Az első és leginkább kézenfekvő, hogy amíg az olajkitermeléshez relatíve kevés energiára van szükség - hiszen a kitermelt kőolajban lévő szénhidrogén molekulákat a természet fotoszintézis útján évmilliókkal ezelőtt már létrehozta - addig a szintetikus szénhidrogénben tárolt összes energiát ma kell létrehozni. Nem csupán kitermelni kell, hanem létrehozni, ami nagy különbség. 

Sajnos a mai technológiai színvonalon 1 liter szintetikus üzemanyag előállítása még rendkívül drága: 10 dollár / liter, ~3000 forint. A technológia fejlesztése és a méretgazdaságosabb nagyobb üzemekkel ez várhatóan jelentősen csökkenni fog. A fejlesztések jelenleg 2 dollár / liter árszintet céloznak, ami még mindig a háromszorosa a kitermelt kőolajból készülő üzemanyagoknak (az adók nélküli árának.)

A szintetikus üzemanyag technológia úgy válhat versenyképessé, ha ezzel párhuzamosan megkezdődik a szén-dioxid kibocsátás intenzívebb büntetőadóztatása. Azaz ha a nem karbonsemleges fosszilis energiatermelést extra adókkal drágítjuk meg, kiegyenlítve a pályát, és beépítve a fosszilis energia árába azt a költséget ami jelenleg 'ingyenes' externáliaként jelentkezik a klímaváltozás képében. De a karbonadó megér önmagában is egy későbbi posztot.

A másik megoldás, ha kötelezzük az üzemanyag forgalmazókat, hogy évről-évre növekvő arányban keverjenek szintetikus üzemanyagot a benzinhez / gázolajhoz (ahogy ma is történik a bioüzemanyagokkal). Így fokozatosan drágulna az üzemanyag, időt adva a technológiai fejlesztésekből származó árcsökkenésnek.

Vajon Kína a vírust állította meg, vagy az adatszolgáltatást?

avagy mennyire hihetünk a kínai járvány számoknak?

A koronavírus járvány eleje óta visszatérő toposz, hogy a kínaiak mennyire jól kezelték a járványt, és mennyire gáz a nyugati világ, hogy nem volt képes példát venni róluk. Elterjedt és közkeletű a nézet, hogy ha ha a többi ország is a kínai példát követte volna, akkor elkerülhető lett volna a járvány súlyosbodása. Néhány véleményformáló ezt még kiegészíti némi társadalmi-politikai elismeréssel is, hogy lám, mennyire hatékony a kínai rendszer, és rúg egyet a szabad világba, amely szerintük mindent rosszul kezelt és persze hanyatlik...

Én szokásomhoz híven mindent az adatok felől próbálok megközelíteni. Hiszen ahogy azt W. Edward Demings mondta anno, "Without data you are just another person with an opinion", azaz adatok nélkül csak egy újabb személy vagy egy véleménnyel. 

Na de mit mutatnak az adatok? 

Azzal már egy korábbi bejegyzésemben részletesen foglalkoztam, hogy általánosságban igaz, hogy nem csupán Kínában, hanem egész Kelet-Ázsiában rendkívül alacsonyak a járvány számai. Igaz tehát, hogy Kelet-Ázsia eredménye extrém mértékben jobb Európa, Észak- vagy Dél-Amerika eredményeivel összehasonlítva. Ez nem vitás. Hogy ez milyen okokra vezethető vissza, azt most nem ismétlem meg, ha valakit érdekel, az olvassa el a korábbi írásomat ezzel kapcsolatban. Annyit segítek, hogy korábbról származó immunitás állhat a háttérben. Vagy hasonló patogénnek való korábbi kitettség, aminek köszönhetően keresztimmunitásuk keletkezett a koronavírussal szemben is, vagy genetikai tényezők.

Jelen írásomban a kínai eredményeket inkább a hozzá hasonló, környező országokkal összevetve szeretném perspektívába helyezni. 

A környező kelet-ázsiai országok adatairól általánosságban elmondható, hogy szignifikánsan alacsonyabb, mint a világátlag, és extrém módon alacsonyabb, mint a nyugati országokra általánosságban jellemző adatok. 

Emellett az is látható, hogy a kínai adat ami az elhunytak népességhez viszonyított értékét mutatja, nem példa nélkül álló. Ehhez hasonló eredményt tud felmutatni Thaiföld, Kambodzsa és Szingapúr, és ennél is alacsonyabb számai vannak Vietnámnak és Tajvannak. Ez alapján tehát kijelenthetjük, hogy a kínai adatok alapvetően hihetőek, hiszen nem lógnak ki szignifikánsan a környező országok eredményei közül. 

Ám ha megnézzük az adatok időbeli alakulását, akkor már feltűnik némi 'érdekesség'. Miközben az egész világ folyamatosan küzd a járvánnyal, és néhány különleges kivételtől eltekintve - eltérő mértékben ugyan - de mindenhol felfelé araszolnak a halálozási számok, Kínában gyakorlatilag hónapok óta senki nem veszíti életét. A halálozási grafikonjuk 2020. április 18. óta olyan vízszintes, mint az asztallap. 2020 április 18-án 4632 halottat tartottak nyilván, míg egy év alatt, 2021. április 24-éig mindössze 4 (!) fővel nőtt ez az érték, így áll ma 4636-on. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy mindez egy olyan országban, ahol több, mint 1,4 milliárd ember él, ami a Föld teljes lakosságának a ~20%-a. Ez ám a sikeres járványkezelés... (már amennyiben igaz...)

Ezzel szemben még a sikerországok éllovasa, Új-Zélandon is elhalálozik időről-időre egy-egy személy, és araszol felfelé a grafikon. Pedig Új-Zéland tényleg sikeresen izolálta magát apró szigetországként, és mindössze 5 milliós lakossággal. Mégis ugyanannyian haltak meg náluk az elmúlt egy év során, mint a náluk 280-szor népesebb Kínában. (2020. március végén 22 elhunytat tartottak nyilván, 2021. április 19-én pedig 4 fővel többet, 26-ot.) 

De vessük össze inkább a kínai grafikont a térség országaival. Nézzük például a szintén sikerországnak aposztrofált Japánt és Dél-Koreát.

Bár kétségtelenül igaz, hogy mindkét ország alacsony népesség arányos halálozási számokkal rendelkezik nemzetközi összehasonlításban, de mégis mindkettő esetében látható, hogy a járvány nem állt meg. A halálozás nem nullázódott le, azaz a halottak száma nem stagnál, hanem hullámzó intenzitással ugyan, de halad felfelé. (Még ha más országokhoz képest lassan is.)

Érdemes megnézni a Kínához tartozó Hong Kong grafikonját is, mert beszédes:

Hong Kong ugyebár egyetlen város, mindössze 7,5 millió lakossal. Ennek ellenére az elmúlt egy év során rövid szünetektől eltekintve folyamatosan nőtt az elhunytak száma, a tavaly áprilisban mért 4 főről, 209 főre. Ötvenszer többen hunytak tehát el elvileg a kicsiny Hong Kong egyetlen városában, mint a hatalmas Kína teljes területén. Felmerül a kérdés, hogy ha Hong Kong egyetlen városában sem sikerült megállítani a járványt, mint ahogy nem volt lehetséges Japánban, sem Dél-Koreában, akkor vajon miként volt ez lehetséges Kína sok ezer településén?

Természetesen lehet erre válaszolni, hogy a totális megfigyelés és kontroll hazájában ez lehetséges, míg a demokratikusan működő országok kudarcot vallottak, ám 1,4 milliárd ember totális elszigetelése egymástól még Kínában sem lehetséges. 

Ennél sokkal kézenfekvőbb magyarázat, hogy Kína nem a vírust állította meg sikeresen, hanem az adatszolgáltatást... (méghozzá napra pontosan 2020. április 18-án.)

Ettől még a régiós adatok alapján valószínűleg igaz, hogy Kínában (hasonlóan a régió többi országához) tényleg alacsony a járvány intenzitása, még ha nem is nulla, mint ahogyan azt mutatják. 

A Kínának tulajdonított siker így valójában inkább általános kelet-ázsiai siker, és nem a kínai vasököl módszer eredménye. A speciálisan kínai módszer valójában sokkal inkább egy régről ismerős megoldás: az adatok eltitkolása és elhazudása. 

El fog valaha tűnni a koronavírus?

Előrebocsátom, hogy a címben feltett kérdésre nem fogok tudni egyértelmű választ adni (felelőtlen és hiteltelen is lenne részemről), ám meg tudok mutatni pár példát, hogy mégis mi várható. Jelen írásom alapját egy 2005-ös kutatás és egy tavalyi tanulmány jelenti.

De előtte kezdjük egy gyors áttekintéssel. Jelenleg 7 koronavírust ismerünk, amely képes emberek között terjedni, és ebből a hétből 4 olyan, ami teljesen hétköznapi megfázást okoz. A megfázások mintegy 15%-áért ezek a koronavírusok a felelősek. 

Na de mi köze a megfázásnak az olyan pusztító vírushoz, mint a mostani, hivatalos nevén SARS-CoV-2?

És itt kezdődik a történetünk. Az első jól dokumentált globális járvány az 1889-es úgynevezett 'orosz influenza' ('russian flu') volt. Ez egy igen súlyos járvány volt, a becslések szerint 1 millió halálos áldozata volt, amikor a Föld teljes lakossága mindössze 1,5 milliárd volt, szemben a mai 7,7 milliárddal. (Azaz mintha ma ~5 millió áldozatot szedne.) Bár valaha ezt a járványt az influenza vírus számlájára írták, ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy egy koronavírus volt az elkövető

Ki az az OC43 nevű koronavírus?

Kutatók a 2003-as SARS járvány után kezdtek intenzívebben foglalkozni a koronavírusokkal. Addig ezeket a kórokozókat mint veszélytelen nátha vírusokat tartotta számon a szakmai közösség, és senki nem igazán érdeklődött irántuk, mondván, sokkal veszélyesebb vírusokkal kell inkább foglalkozni. A SARS után felpezsdültek azonban a kutatások. 2005-re sikerült feltárni (szekvenálni) az OC43 nevű hétköznapi megfázást okozó humán koronavírus genetikai kódját. Ezt követően a kutatók összehasonlították azt más ismert koronavírusok genetikai kódjával, és kiderült, hogy rendkívül nagy hasonlóságot mutat a BCoV nevű szarvasmarhákban megtalálható állati koronavírussal.

Felmerült tehát a lehetőség, hogy ez az emberi koronavírus esetleg a szarvasmarhákról került át az emberre. A kutatók később azt is meg tudták határozni, hogy ez az ugrás (zoonózis) mikor következhetett be. Ez oly módon határozható meg, hogy megvizsgálták a két vírus közötti genetikai eltérés mértékét, majd megvizsgálták a vírus genetikai állományának (mutációjának) változási sebességét. Így a genetikai változás sebessége és az eltérés mértéke alapján meg tudták becsülni, hogy mikor válhatott el egymástól a két vírus, azaz mikor létezett a közös ősük. Ez a 'bio-régészeti' kutatás ezt az 1890-es évekre teszi, azaz megdöbbentően nagy az időbeli egyezés a nagy 'orosz influenza' járvánnyal. (ami a nevével ellentétben nem csupán Oroszországban, hanem az egész világon pusztított). 

Az OC43 koronavírus azóta is velünk van, ám a kezdeti nagy járványt követően mára enyhe megfázást okozó kórokozóvá szelídült.

És mi van a többi koronavírussal?

Az OC43 példáját követve a kutatók a többi humán koronavírusnak is elkezdték feltárni a genetikai múltját. A másik leggyakoribb, ugyancsak megfázást okozó koronavírus a szintén nem túl beszédes nevű 229E. Az ő genetikai rokonát az afrikai hártyás-orrú denevérekben élő koronavírusban találták meg. Az állati vírusok összehasonlítása alapján azt valószínűsítik, hogy ez a vírus a tevék közvetítésével került át az emberre, valamikor 1700 és 1800 között.

Bár a kutatók valószínűsítik, hogy ez az esemény is súlyos járványt okozott az emberek körében, ám ennek már nehezebb megtalálni a nyomát az írott emlékekben. Akkoriban még egyébként is elég sok fertőzés tizedelte a lakosságot, így nem feltétlenül tűnt fel a sok bakteriális fertőzés okozta gyakori halálozás mellett. A közlekedési lehetőségek is korlátozottabbak voltak akkor, így lassabban terjedhetett a kórokozó, ezáltal időben kevésbé koncentrált lehetett a pandémia, mint 1890-ben, amikor gyors terjedést biztosító gőzhajók és vasutak hálózták már be a világot. 

A kutatók a harmadik humán koronavírus, a hasonlóan beszédes nevű NL63 esetében is megvizsgálták a lehetséges rokonságot. Ebben az esetben is denevérekben találtak rá a legközelebbi rokonra. A közös ős keresés eredményeképpen ez esetben valahol 500-800 évvel ezelőtt történhetett meg az emberre kerülés. 

A kutatók azt is megállapították, hogy - bár nem jellemző - de kórházba gyakrabban kerülnek OC43 és 229E koronavírussal fertőzött emberek, mint a másik kettővel. Ebből arra következtetnek, hogy minél régebben került át az emberi populációba az adott koronavírus, annál nagyobb vele szemben az emberiség immunitása. 

Állatok között is ez történik

A kutatók tehát azon az állásponton vannak, hogy a ma enyhe megfázást okozó koronavírusok mindegyike egykori súlyos pandémiák kései mementója, és mindegyikük súlyos járványt okozott amikor átkerültek az emberre.

Ezt támasztja alá az a megfigyelés is, ami állatról más állatra történő koronavírus átugrások során tapasztalható. A '90-es években például sertésekre ugrott át egy denevérekben honos koronavírus, ami több millió állat pusztulását okozta. 

Milyen jövőre számíthatunk?

Így összességében a történelmi tapasztalatok azt valószínűsítik, hogy a jelenlegi súlyos pandémia elmúltával a  SARS-CoV-2 koronavírus ellen is kialakul az emberi faj ellenálló képessége. Hasonlóan, mint ahogyan az történt a ma már csupán megfázást okozó, ám egykor hasonlóan pusztító többi koronavírussal is. 

Miért félünk a koronavírustól?

Az elmúlt hónapokban sokakkal és sokszor beszéltünk a koronavírus okozta fertőzés kockázatairól. A tényleges és a társadalom által érzékelt kockázatról. Ez a kettő pedig meglehetősen távol áll egymástól. 

A koronavírus fertőzés okozta betegséggel kapcsolatos általános, de legalábbis többségi társadalmi percepció az, hogy rendkívül komoly veszélyt jelent, halálos fenyegetés, amit ha elkapsz, akkor életveszélyben vagy, és az ég irgalmazzon neked. 

Ám ha vetünk egy pillantást az adatokra, akkor azt tapasztaljuk, hogy a fertőzöttek elsöprő többsége nem hogy nem hal bele, sem lélegeztetőgépre nem kerül, de még csak kórházi ellátásra sem szorul. A legtöbben spontán kiheverik néhány nap alatt otthon némi citromos tea, húsleves és pár szem lázcsillapító társaságában. A többség - és itt nem relatív, 51%-os szűk többséget, hanem masszívan 90% feletti valószínűséget kell érteni - számára a covid nem komolyabb, mint egy közönséges influenza. Különösen ha az illető nem idősebb 60 évnél, nem rákos és nem leukémiás. Természetesen vannak akik súlyos állapotba kerülnek tőle, és sajnos vannak akik bele is halnak, ám messze a legvalószínűbb lefolyása a betegségnek egy enyhe, néhány nap alatt relatíve könnyen kiheverhető megbetegedés. Semmiképpen nem a halál, és nem is a súlyos, kórházi ápolást igénylő, lélegeztetőgépre kötött megbetegedés az alapforgatókönyv.

Annak, az oka, hogy sokan halnak bele és sokan kerülnek kórházba, elsősorban nem az, hogy rendkívül veszélyes a betegség, hanem az, hogy rendkívül sokan fertőződtek meg egyszerre. A mai napon (2021. április 05.) 249.841 aktív fertőzött van Magyarországon nyilvántartva (forrás: www.worldometers.info/coronavirus/#countries). Közel negyedmillió személy tehát. És ők csak azok, akiket sikeresen diagnosztizáltak, pedig biztosak lehetünk benne, hogy szép számmal vannak ezen felül olyanok, akik szintén fertőzöttek, ám a tüneteik enyhék és nem kerültek azonosításra. Ebből a közel 250 ezer személyből szorul kórházi ápolásra jelenleg ~12 ezer fő (a mai napon 2021. április 05-én számszerint 11.806 fő). Azaz az aktív fertőzöttek kevesebb, mint 5%-a van kórházban, a többi 95%, közel 240 ezren otthon gyógyulnak. Természetesen abszolút számát tekintve nagyon sokan, több, mint 1500-an vannak sajnos lélegeztetőgépen, ám az összes jelenleg aktív fertőzöttnek ez kevesebb, mint 1%-a. A betegek több, mint 99%-a tehát nem szorul lélegeztetőgépre.

Sok beszélgetésben megkapom, hogy ha bemennék egy kórházba, biztosan másként látnám a dolgokat. Természetesen nem vitatom, hogy ami most zajlik a kórházakban, az borzasztó, és emberi tragédiák sokasága történik nap, mint nap. De ez nem változtat a fenti tényeken és arányokon. Értelemszerűen egy covid osztályon, vagy pláne az intenzíven dolgozó orvos vagy nővér a súlyos állapotú betegekkel találkozik non-stop. Nem csoda, ha szörnyű betegségnek tekinti a covidot. De ő éppen ezen munkahelyi környezete jelentette észlelési buboréka miatt nem látja azokat a tízezreket, akik szintén koronavírus fertőzöttek, ám enyhe tünetekkel otthon nézik a sorozatokat, várva hogy véget érjen a karantén és negatív tesztet produkáljanak. A teljes, valós és objektív képet csak e kettő együttese mutatja meg. És az utóbbi csoportba tartózók sokszorosan többen vannak.

(Kicsit hasonlít ez ahhoz, amit egy vállalat panaszkezelési osztályán dolgozó átél. Számára úgy tűnhet, hogy az egész vállalat rosszul működik, hiszen ő kizárólag panasz esetekkel találkozik.)

A félelem irracionalitása és az érzékelés jéghegye

Ha a várható következmények és a valószínűség alapján ilyen relatíve nem túl magas kockázatot jelent a fertőzés, akkor mégis miért tapintható a zsigeri félelem a társadalom túlnyomó többségénél? Különösen a nem veszélyeztetett csoportba tartozó fiatalabb generáció tagjai körében? 

Ennek az oka az észlelés jéghegy effektusa. Bár a koronavírus fertőzöttek 95%-a kórház közelébe sem kerül, ám a járvánnyal kapcsolatos hírek 99%-a mégis a halottakról, a lélegeztetőgépre kapcsoltakról és a kórházban fekvő betegekről szól. A jéghegy (legsúlyosabb) csúcsáról. A médiát figyelve egyszerűen nem létezőnek tűnik, hogy valaki kórházi kezelés nélkül meggyógyulna, mert erről szinte alig esik szó.

Így valójában bárki, aki csak passzívan követi az eseményeket, az hajlamos lesz masszívan felülértékelni a fertőzés jelentette kockázatot, hiszen mindenhonnan csak halálról és lélegeztetésről hall, és folyton vegyvédelmi öltözetbe bújt alakokat, meg kórházi ágyban fekvő olyan betegeket lát megállás nélkül, akikből csövek tucatjai állnak ki minden illusztrációnak szánt fotón. Ez a kommunikációs szőnyegbombázás nem csoda, ha befolyásolja az átlagember témáról alkotott vélekedését. Ez bármilyen témával kapcsolatban igaz lenne, és különösen igaz olyan témák esetében, amelyek félelmet okoznak. 

A félelem az evolúció által mélyen belénk kódolt emocionális viselkedés, ahol kevés tere marad a racionális, átgondolt helyzetértékelésnek. A média ezt békeidőben is kihasználja, nem véletlen, hogy csak a rossz hír a hír, a hírekben mindig megölnek, megerőszakolnak, természeti csapások sújtanak éppen valahol valakiket. Az a hír, ha valaki belehal a fertőzésbe, az nem, hogy 95% teljesen eseménytelenül kiheveri...

Veszély vs. kockázat - a kettő nagyon nem ugyanaz

A helyzet megértéséhez érdemes tisztázni két fogalmat, ami látszólag nagyon hasonló, ám mégis egészen más. Az egyik a VESZÉLY, a másik a KOCKÁZAT.

Veszély: valamilyen esemény hatására bekövetkező legrosszabb kimenetel. Jelen esetben a koronavírus fertőzés okozta halál.

Kockázat: veszély X bekövetkezés valószínűsége. Azaz a veszély, mint legrosszabb kimenetel szorozva a bekövetkezésének valószínűségével. 

A kettő pedig egészen eltérő. A koronavírus veszélye nagy, hiszen bele lehet halni. Ám ennek a kimenetelnek a valószínűsége összességében az összes megfertőződött számához képest mérsékelt, a fiatal korosztályokban pedig egészen csekély.

Elég összehasonlítani a koronavírusban elhunytak életkori összetételét a teljes társadalom életkori összetételével. Ebből kiderül például, hogy amíg a koronavírusban elhunytaknak mindössze 1,5%-a volt 40 évnél fiatalabb, addig ez a korcsoport teszi ki a teljes népesség 46%-át. Azaz 30-szor kisebb valószínűséggel veszíti életét egy 40 évnél fiatalabb covidban, mint a társadalom átlaga. Természetesen belehalnak sajnos fiatalok is, de a megfertőződött fiatalok óriási számához képest szerencsére kevesen.

Természetesen a másik oldal is létezik, akik idősebbek, ott nem csupán a veszély lesz nagy, hanem sajnos a kockázat is. A 60 évnél idősebb korosztályból kerül ki a covid elhunytak több, mint 90%-a, miközben ők csupán a társadalom 26%-át alkotják. Azaz körükben a társadalom átlagához képest 3,5-szer akkora a halálozás kockázata. Azaz azt is mondhatjuk, hogy egy 60 évnél idősebb személy számára 100-szor nagyobb a betegség jelentette kockázat, mint a 40 év alattiaknak.

 

A személyes tapasztalat hatása, feltéve, ha tudsz róla...

Egészen addig alkotunk másodkézből származó információk alapján véleményt valamiről, ameddig saját tapasztalatot nem szerzünk az adott dologgal kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a kutya sem tart a közönséges influenzától, hiszen gyakorlatilag mindenkinek van személyes élménye és tapasztalata róla, ami nem ad okot a félelemre. Annak ellenére sem, hogy abba is belehal a fertőzöttek ~0,1%-a, és kórházba kerül az 1-1,5%-uk.

A koronavírus esetében egy új kórokozóról beszélünk, így érthetően a társadalom többségének még nincs személyes tapasztalata. Néhány százezer honfitársunk már igazoltan átesett rajta, ám a fertőzésen ténylegesen átesettek tényleges száma nagyságrendekkel magasabb lehet. Merkely Béla, a SOTE rektora pár hete 4 milliós számot említett, ami az elhunytak száma és a nemzetközi szerológiai tesztek által feltárt mortalitási ráták fényében ha enyhén túlzó is, de messze közelebb állhat a valósághoz, mint az igazolt esetek száma. Ez pedig azt eredményezi, hogy hiába szereztek már testközelből tapasztalatot emberek százezrei, vagy akár milliói, az alacsony tesztelési intenzitás és ezáltal az alacsony diagnosztizáltság miatt rengetegen lehetnek, akik még mindig rettegnek a koronavírustól, miközben valójában már régen túl vannak rajta de nem is tudnak róla. Ez azért probléma, mert így továbbra is a média közvetítette kép alakítja a társadalmi percepciót, nem segítve a helyzet reális értékelését. 

Ha mindazok akik ténylegesen átestek a fertőzésen mindannyian tisztában lennének ezzel, akkor meggyőződésem, hogy sokkal kisebb lenne a pánik és a félelem ami a koronavírust körülveszi, hiszen nem eboláról vagy pestisről van szó, amibe a betegek fele belehal. A betegség valóban veszélyes, de messze nem annyira, mint amekkora a pánik körülötte.

 

Utóirat: még mielőtt bárki azzal vádolna, hogy "vírustagadó" vagy "járványtagadó" vagyok, szeretném leszögezni, hogy egyik sem. Nem vitatom a vírus létezését, sem a járvány tényét. Sőt. Egy probléma valós méretével és mértékével való szembenézés nem egyenlő a probléma tagadásával. Éppen ellenkezőleg. Az a valóság tagadása, vagy legalábbis elferdítése, ha csak a jéghegy csúcsáról beszélünk, és nem mutatjuk be a probléma tényleges mértékét, veszélyét, kockázatát. 

A vírus létezik, a járvány pedig nagyon is valós. Ám a kockázat korántsem akkora, mint amekkorának a társadalom érzékeli, vagy amekkorának a média mutatja. A járvány súlyos, sok az áldozat, és ez tragikus, de a koronavírus nem az apokalipszis. Pánikra és főleg pánikoltatásra semmi szükség. 

Ja, és mindenki oltassa be magát! Az oltás életet ment. 

Koronavírus és Kelet-Ázsia - Mi a siker titka?

A koronavírus járvány kitörése óta szinte állandó toposz, hogy Kína milyen példásan kezelte a járványt, és miért nem követte ugyanezt az utat a világ többi része. Nos, egy pillanatra tegyük félre, hogy egyáltalán mennyire lehet megbízni a Kínai Népköztársaságból érkező adatoknak, és fogadjuk el, hogy Kínában valóban alacsony a járványügyi érintettség. A kérdés, amire a jelen posztomban a választ keresem, hogy ez mennyire Kína specifikus eredmény - mennyiben a kínai járványkezelési intézkedések eredménye - avagy milyen más tényezők állhatnak még e siker mögött. 

Kezdjük talán ott, hogy megvizsgáljuk, hogy Kína mennyire lóg ki a globális mezőnyből. Erre gyorsan rávágható a válasz, hogy rendkívül, hiszen a több, mint 1,4 milliárd lakosú Kínában kevesebb, mint 5000 halott van, azaz harmadannyi, mint a kevesebb, mint 10 milliós Magyarországon. Az országok összehasonlítása során a népesség arányos halálozási számokat fogom használni, mert az esetszámok erősen függnek az adott ország tesztelési intenzitásától, és bár a halálozási statisztikák sem egyenszilárdságúak, de még mindig ezek állnak a legközelebb a valósághoz. Nos amennyiben ezt vizsgáljuk, akkor Kína alig 3 halott / 1 millió lakos értékkel bír, miközben a világátlag 331 halott / millió lakos, Európa országaiban jellemzően 1000 feletti értékek vannak. Magyarország már 1600 halott / millió lakos felett van, csakúgy, mint az Egyesült Államok. 

A kínai érték tehát kilógni látszik a globális mintázatból. De ha regionális összevetésben vizsgáljuk, Kelet-Ázsiára fókuszálva, akkor már egészen más a helyzet. Készítettem három grafikont, szándékosan ugyanazzal a skálázással. 

  • az első európai országokat mutat
  • a második az amerikai kontinenst
  • a harmadik pedig Kelet-Ázsiát

 

Elég beszédesek így egymás mellett / alatt. Nem minden országot szerepeltetek, de mindenhol rajta van a legnagyobb és a legkisebb értékkel bíró ország is. 

Na de mit látunk?

1. Európa, Észak és Dél-Amerika fej-fej mellett

Európában és az amerikai kontinensen nagyságrendileg hasonlóan szóródnak az értékek, a jellemző halálozás 1000 fő / millió lakos felett van. Vannak ettől lefelé jelentősen eltérő értékek, de az országok többsége 1000 feletti értéket mutat. 

2. Kelet-Ázsiában MINDENHOL alacsonyak a számok

A második tény ami rögtön szemet szúr, hogy Kelet-Ázsia minden országában rendkívül alacsony a népesség arányos halálozás. Nem csupán Kínában, hanem a régió minden országában kivétel nélkül. Márpedig ezek az országok pilitikai berendezkedésüket tekintve meglehetősen heterogének, ugyanis a kínai kemény diktatúrától kezdve a fejlett demokráciával rendelkező Japánig mindenféle ország szerepel. Van jól funkcionáló demokrácia Dél-Koreában és Tajvanon, van kevésbé jól funkcionáló, de demokrácia Thaiföldön, Malajziában és Indonéziában, és van 'gulyáskommunizmus' és egypártrendszer Vietnámban, meg katonai junta Myanmarban. Van köztük konfuciánus, buddhista, muszlim és keresztény társadalom. Van tehát mindenféle politikai irányítás és hitvilág, de ennek láthatóan semmilyen összefüggése nincsen a járványügyi eredményekkel. 

Ugyanez igaz a földrajzi elhelyezkedésre is, hiszen sok járványügyi szempontból magasztalt ország szigetország, ahol érthető okokból egyszerűbb a személyforgalom kontrollálása. Japán, Tajvan egyértelmű eset, de Dél-Kora esetében sem hiszem, hogy túl sokan kelnének át az Észak-Koreától elválasztó demilitarizált övezeten. Így Dél-Koreát is nyugodtan kezelhetjük szigetországként, ahol csupán a reptéri belépőket és a kikötői forgalmat kell ellenőrizni ahhoz, hogy kívül tarthassák a fertőzést. Ám jól láthatóan nem minden sikeres ázsiai országnak van ilyen elhelyezkedése. Mint ahogy az Európában sokat emlegetett alacsony népsűrűség (a norvégok vagy finnek esetében) sem magyarázó tényező sem a majdnem 100 milliós Vietnám, sem a 145 milliós indonéz Jáva sziget, sem Japán esetében sem.

3. A legjobb európai és latin-amerikai országok is rosszabbak, mint a legrosszabbul teljesítő kelet-ázsiai országok

Európában közmondásos, hogy bezzeg a norvégok, vagy a finnek milyen jól teljesítenek. Latin-Amerikában pedig a picinyke Uruguay számai a legjobbak, de mindenkit ki kell ábrándítanunk, mert ezek a bezzeg országok a kelet-ázsiai mezőnyben bizony a legrosszabbul teljesítők lennének. (A precizitás kedvéért megjegyzem, hogy Norvégia hajszállal előzné Indonéziát, de így is minden más régiós országnál rosszabbul állna.)

 

De vajon mi ennek az oka?

Rendben, az tehát nem kérdés, hogy Kelet-Ázsia egésze mindenki másnál jobban áll (szándékosan kerülöm a 'jobban kezelte' kifejezést) a járvány tekintetében. Azt az adatok alapján kijelenthetjük, hogy ez nem kizárólag Kína érdeme, nem érdemes tehát speciálisan a kínai modellben keresni a megoldást és a választ. Általános vélekedés, hogy a megoldást a kelet-ázsiai társadalmak viselkedésében kell keresni, hiszen például ők már korábban is maszkot viseltek.  

Nos erre legalább két válasz van: az egyik, hogy korántsem minden fentebb említett kelet-ázsiai államban volt általános a maszkviselés, például Mongóliában egyáltalán nem az, mégis 0,6 halott / millió lakos értékkel bírnak, de ugyanígy említhetjük Malajziát és Myanmart is, ahol szintén nem általános a lakosság maszkviselése. 

Az elmúlt időszakban a nyugati országokban is általánossá vált a maszkviselés, mégis sokkal rosszabb a járvány dinamikája, úgyhogy önmagában az ázsiai társadalmak maszkviselési szokásai semmiképpen nem adnak önmagában magyarázatot a szignifikánsan eltérő járványügyi adatokra. Azt gondolom, hogy az általános higiéniai színvonal sem valószínű, hogy alacsonyabb lenne például Németországban, mint Kambodzsában. 

Akkor mégis mi lehet a titok?

Mivel ennyire jól körülhatárolhatóan és szignifikánsan különbözik a kelet-ázsiai országok eredménye a világ szinte összes többi térségben tapasztalható folyamatoktól (Fekete-Afrikát nem számítva, ahol egyrészt extrém fiatal a népesség, így a koronavírus által igazán veszélyeztetett idős népesség aránya minimális), így felmerül a kérdés, hogy nincs-e biológiai oka az eltérésnek. Sok ország, sokféle politikai rendszerrel, és széles skálán mozgó intézkedés halmazzal, mégis rendkívül hasonló eredményeik vannak. A közös bennük - mindenféle rasszista felhang nélkül - a mongoloid rassz, és az 'élőhely'. 

Ne felejtsük el, hogy a koronavírus biológiai 'őshazája' és kiindulási pontja is ebben a régióban található, és a jelen vírus rokonának tekinthető, a 2003-as SARS járványt okozó koronavírus is ebből a régióból származik. Elképzelhető, hogy a térség népessége korábban, akár csupán néhány évtizeddel ezelőtt a ma élő idősebbek (akik igazán veszélyeztetettek lennének), vagy sokkal korábban a térségbeli emberi populáció történelme során akár több alkalommal is találkozhatott hasonló patogénnel, ami a természetes szelekció által nyomott hagyhatott a régióban élő emberi populáció genetikájában. Ez megmagyarázná, hogy miért ennyire alacsony mindenhol a térségben a vírus okozta pusztítás, és miért magas esetleg azokon a vidékeken, ahol olyan populáció él, amely soha korábban nem találkozott hasonló patogénnel. 

Talán első olvasásra meredeknek tűnik a hipotézis - elismerem, hogy nem ez az egyetlen logikus magyarázat, de mindenképpen egy a lehetséges magyarázatok közül ami további kutatást érdemelne - de nem ez lenne az első ilyen eset az emberiség történelmében.

Az amerikai őslakosok körében a legnagyobb pusztítást ugyanis nem az európai hódítók végezte közvetlen népirtás okozta, hanem azok a fertőző betegségek, amelyeket az európai hódítók magukkal hoztak. A himlő, a kanyaró és a skarlát végezte az igazi pusztítást, ami a fertőzésnek korábban kitett európai populáció számára csekély kockázatot jelentett, ám az idegen patogéneket nem ismerő amerikai őslakosok körében roppant magas halálozással járt. Az első jól dokumentált himlő járvány 1518-ban zajlott Közép-Amerikában, ami a becslések szerint a régió népességének 25-50%-ának halálával végződött

Nem lenne tehát példa nélküli, ha egy patogénnel szemben eltérő immunválaszt produkálna egy olyan közösség, amely esetleg már találkozott korábban ezzel a kórokozóval, vagy hasonló kórokozó miatt keresztimmunitással rendelkeznek. Mindenképpen érdekes egybeesés, hogy a kórokozó őshazája és a járványt legkisebb veszteséggel megúszó emberi populáció élettere egybeesik.

Amennyiben ugyanis genetikai okok (is) állnak a kiemelkedően jó kelet-ázsiai eredmények mögött, akkor kár a politikai berendezkedést, vagy az intézkedéseket 'okolni' a sikerért. 

 

Utóirat: 

Érdekes lenne megvizsgálni a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok adatait, ahol a kelet-ázsiai átlagnál magasabb, ám az európai átlagnál sokkal alacsonyabb a népesség arányos halálozás. Például Kazahsztánt (134 halott / millió lakos) vagy Kirgizisztánt (223 halott / millió lakos) Ezekben az országokban ugyanis szignifikáns orosz ajkú kisebbség él a kelet-ázsiai eredetű többség mellett, így amennyiben a hipotézisem helyes, akkor az európai eredetű szláv népesség várhatóan messze a részarányát meghaladóan felülreprezentált az elhunytak között. De hasonló kutatás elvégezhető lenne a jelentős kelet-ázsiai népességgel rendelkező Egyesült Államok, vagy Kanada esetében is, hogy az elhunytak etnikai összetétele mennyiben egyezik a társadalom teljes összetételével. Nem lennék meglepve, ha a kelet-ázsiai származásúak alul reprezentáltak lennének az elhunytak között.

 

UPDATE: 

1. A poszt megírása után rábukkantam egy a Nature folyóiratban publikált kutatásra, ami azt vizsgálta, hogy a 2003-as SARS (amit a mostani koronavírushoz hasonló, ám attól mégis különböző vírus okozott) járvány során megfertőződött személyek vérében található antitestek miként hatnak a covidot okozó SARS-CoV-2 vírus jelenlétére. A kutatás azt találta, hogy a SARS kórokozója elleni antitestek sikeresen blokkolták a SARS-CoV-2 vírust is. Azaz igazolta azt a feltételezést, hogy egy kellően hasonló patogénnel szembeni korábbi találkozást (hiszen a SARS-ot a SARS-CoV-1 vírus okozta, ami bár hasonló, de mégis másik vírus) követően valóban keletkezhet olyan keresztimmunitás, ami képes egy későbbi másik kórokozóval szemben is védettséget nyújtani.

Tehát ha a kelet-ázsiai régióban élők esetleg korábban is találkoztak a jelenlegi koronavírushoz kellően hasonló kórokozóval, (amit segíthet, hogy ők ugyanabban a földrajzi régióban élnek, mint ahonnan a kórokozó is származik) akkor az eredményezhetett náluk olyan korábban szerzett immunitást, aminek köszönhetően körükben ma kevésbé pusztító a járvány. 

 

2. A másik a poszt megírása utáni felfedezésem egy amerikai kutatás volt, amely a koronavírus fertőzöttek etnikai összetételét vizsgálta. Pontosabban azt, hogy az országban élő egyes etnikumok, vagy rasszok milyen arányban képviseltetik magukat a teljes társadalmon belül és mekkora mértékben a járványban elhunytak között, és így mekkora az egyes rasszok-etnikumok népesség arányos érintettsége. A kutatásban a legkevésbé érintett etnikum az ázsiaiak csoportja volt, összehasonlítva az fehérek, feketék, őslakosok, latinók, és csendes óceáni lakossággal szemben. 

Erre persze lehet mondani, hogy az egyes etnikumoknak eltérő a szociális és vagyoni helyzete, így a fertőzésnek való kitettségük is eltérő lehet, ami magyarázhatja az eltérő számokat. Ez kétségtelenül igaz. De így is több, mint figyelemre méltó, hogy az ázsiaiak érintettsége a legalacsonyabb, alig 2/3-a az utánuk következő latinók csoportjának. (Ázsiaiak: 96 halott / 100 ezer lakos versus latinók 147 halott / 100 ezer lakos) Ráadásul ehhez hozzá kell tenni, hogy a kutatás nem vizsgálta külön a kelet-ázsiaiakat, hanem egyben kezeli ázsiaiként, amibe beletartoznak az indiai, pakisztáni, közel-keleti arab, vagy török eredetű lakosok is, miközben ezen csoportok hazájában nem tapasztalható a kelet-ázsiaiakéhoz hasonló szignifikánsan alacsonyabb járvány érintettség. Mindez szintén abba az irányba mutat, hogy valóban lehet olyan genetikai öröksége a kelet-ázsiai népességnek, ami ellenállóbbá teszi őket a koronavírussal szemben. 

De jó, hogy nem vezettük be az eurót! Vagy mégsem?

Pár hete a Totalcar-on olvastam egy cikket, amiben arra panaszkodott egy levélíró, hogy tavasszal eladta a kocsiját arra számítva, hogy a járvány miatt kialakuló gazdasági krízis miatt majd jól le fognak menni az autó árak, majd most meglepve tapasztalja, hogy ennek éppen az ellenkezője a helyzet. A levélíró úgy fogalmazott, hogy

"Saját fizetőeszközünk is jóval kevesebbet ér, na de ennyivel nem, hogy fél millióval kerüljön többe az, amit májusban 4,5-ért adtam el patika állapotban."

Hát, sajnos ki kell ábrándítsam az illetőt, hogy de, nagyjából ennyivel ér kevesebbet. Amit tapasztal, hogy az autó forintban számított értéke 11%-kal emelkedett.

Múlt év elején, pontosabban 2019 év végén 330,52 forint volt egy euró, ugyanezért 2020 év végén 365,13 forintot kellett fizetni. Ez azt jelenti, hogy egy évvel később 10,5%-kal került többe ugyanaz az 1 euró, mint 12 hónappal korábban. Mivel a Magyarországon eladott használt autók döntő többsége Nyugat-Európából kerül behozatalra, így a kinti változatlan euró eladási árak mellett is érthető a fentiekhez hasonló mértékű forintban számított árnövekedés. 

Mit jelent ez másképpen fogalmazva? Azt, hogy ha valakinek a nettó keresete 350 ezer forint, akkor az egy éve még 1059 eurót keresett, de 2020 végére már csupán 959 eurót, azaz havi 100 euróval kevesebb van a zsebében amint átlépi az osztrák, vagy szlovák határt. Elveszített évi 1200 eurót, azaz több, mint egy egész havi fizetést... Vajon mekkora lenne a felháborodás, ha nominálisan is ezt érzékelnék az emberek? Ha nem kapnának decemberben fizetést. Pedig euróban nézve ez történt.

Megint máshonnan nézve, annak a kelet-európai szlovák, litván, vagy szlovén munkavállalónak, aki nettó 1000 eurót keres, az egy éve még 330 ezer forintot keresett, majd béremelkedés nélkül is havonta 35 ezer forinttal magasabbra, 365 ezer forintra emelkedett a forintban számított jövedelme. Egy év alatt több, mint 400 ezer forinttal keresnek többet. Azért ez már egy érzékelhető összeg.

A forint 'áldásos' és folyamatos leértékelődésének köszönhetően a magyar felzárkózás olyan, mint felfelé gyalogolni egy lefelé haladó mozgólépcsőn. Nyilván így is el lehet érni a lépcső tetejét, csak sokkal nehezebb. 

Escalator GIFs | Tenor

Érdemes ezt egy rövid történeti kontextusba helyezni. A szomszédos Szlovákia 2009. január 1-én vezette be az eurót, és előtte fél évvel, 2008 júniusban rögzítették az átváltási árfolyamot. Ekkor az euró-forint árfolyam 237,03 forint volt. Tehát a szlovák euró árfolyam rögzítés óta az euró árfolyama forintban 54%-kal lett drágább. Ha tehát valaki 12 éve 237 ezer forintot keresett, ma pedig már 365 ezer forintot, az valójában éppúgy 1000 eurót visz haza, mint 12 évvel ezelőtt, egy centtel sem többet... 

Persze ilyenkor mindig huhogni kezdenek az euró ellenzők, hogy "de inflációhoz vezet az euró bevezetése". Nos, megint csak érdemes ilyenkor a tényekre hagyatkozni. Szlovákia 2009-es inflációs adata - tehát az euró bevezetésének első évében - 0,54%, míg Magyarország ugyanezen adata 5,58%. A következő évben, 2010-ben Szlovákia 1,34%, Magyarország 4,69% áremelkedést élt át. 

A 2004-es EU csatlakozás és 2019 között eltelt 15 év során Magyarországon átlagosan évi 3,53%, míg Szlovákiában ugyanezen idő alatt csupán 2,37% volt az áremelkedés üteme. Másfélszer akkora volt tehát a forintot használó Magyarországon, mint az eurót bevezető Szlovákiában. Ez egyébként alacsony számnak tűnik, de ha mindezt a 15 éves időtávon nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy amíg Szlovákiában az árak ezidő alatt 45%-kal emelkedtek, addig Magyarországon 73%-kal, azaz majdnem 30%-kal nagyobb volt a pénzromlás üteme nálunk. 

Vethetünk egy pillantást a szintén szomszédos Szlovéniára is. Ők 2007-ben vezették be az eurót. Náluk a 2004-2019 közötti átlagos infláció 1,89% (szemben a magyar 3,53%-kal). Általában az ő példájukat szokták felhozni annak illusztrálására, hogy az euró bevezetése inflációt okoz, ugyanis 2007-ben az infláció 5,68%-ra gyorsult az előző évi 2,79%-ról. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy ugyanebben az évben Magyarországon euró nélkül volt 7,40% az infláció. Mindez 15 év alatt azt eredményezte, hogy Szlovéniában 41%-kal nőttek az árak, míg nálunk 73%-kal.

Ez egyébként kevéssé meglepő, hiszen érthető, hogy a forint drasztikus árfolyamromlása hatással van az inflációra. Az euró bevezetése nem okoz tartós és szignifikáns inflációt, ellenben az árfolyamgyengülés igen. Az importált termékek ára forintban emelkedik, ergo inflációt okoz. 

Egy szó, mint száz, az EU csatlakozás óta eltelt 17 év mindenkori magyar gazdaságpolitika legnagyobb bűne az, hogy nem vezették, nem vezettük be az eurót. A folyamatosan leértékelődő forint mellett ugyanis soha nem érjük utol az áhított Nyugatot.

 

 

Oltás-verseny

Új fázisba ért a koronavírus járvány, világszerte elkezdődtek a tömeges oltások. Végre látszik a fény az alagút végén. Ez egészen új helyzet, végre van más eszköz is a kezünkben a lezárásokon kívül. Ám a társadalom ismét kicsit előreszaladt a csodavárással, és még a legértelmesebbek is azt képzelik, hogy az, hogy létezik vakcina, egyenlő azzal, hogy lehet menni és kérni az oltást. Megdöbbentő volt látni akár a baráti körömben is azt a hisztériát ami kialakult, hogy legyen azonnal kötelező az oltás, mert nem akarnak oltatni az emberek. Ez lehet egy legitim vita, de abszolút nincs itt az ideje. Ugyanis ma nem azért nem halad az oltás, mert nincs elegendő oltatni hajlandó személy, hanem mert nincs elég oltóanyag. 

Létezik oltás =/= mindenki be van oltva

Ez persze baj, de csak azért érhette meglepetésszerűen a társadalmat, mert senki nem 'menedzselte a várakozásokat'. Senki nem állt ki és mondta el az utca emberének (nem csak Magyarországon, hanem máshol sem), hogy van oltás, de ez el fog húzódni, senki ne várjon tőle instant megváltást. 

Most mindenki meg van lepődve, hogy milyen lassan halad az oltási kampány, miközben az tudható volt korábban is - főleg a politikai vezetők körében - hogy mekkora vakcina mennyiségek kerültek megrendelésre és azoknak nagyjából mi a szállítási határideje. Az EU első körben 100 millió személy beoltására elegendő vakcinát kötött le a Pfizer-BioNTech kettőstől szeptember végi végső szállítási határidővel (mivel 2 oltás szükséges egy személynek, így ez 200 millió dózisról szólt, további 100 millió opciós lehetőséggel.). Ez az EU lakosságának alig több, mint 20%-ának beoltására elegendő. Mivel a közösen beszerzett oltóanyagokat népesség arányosan egyenlően osztják el, így ebből Magyarországnak jutna ~2 millió személy immunizációjához elegendő mennyiség.

Persze az EU nem kizárólag a Pfizer-BioNTech-nél kötött le vakcinákat, sőt a fent említett első rendelés később kibővült és ma már összesen 600 millió dózisra van leadott rendelés (300 millió személynek). Ezen kívül van

  • 160 millió dózis a Modernától
  • 400 millió az AstraZenecától
  • 400 millió a Johnson&Johnsontól
  • 300 millió a SanofiGSK-tól
  • 405 millió a CureVac-tól

megrendelve. Több, mint 2 milliárd dózis tehát. 

Rendelés vs. szállítás

Ez mind nagyszerűen hangzik, a probléma csak ott van, hogy más dolog, hogy van leadott rendelés, és megint más, hogy valami érkezik és használni lehet. Európai forgalmazási engedélye jelenleg mindössze a Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinájának van. A Pfizer december 21-én, a Moderna január 6-án kapta meg. Ezekkel kezdődhetett meg az oltás, azonban érdemi mennyiséget eddig csak a Pfizer szállított. 

Az érdemi mennyiséget persze illik kontextusba helyezni, Magyarországra eddig 4 szállítmány érkezett, összesen kevesebb, mint 140 ezer darabos mennyiséggel. A Pfizer pedig pénteken bejelentette, hogy átmenetileg csökkenteni kénytelen a tervezett szállítást az európai országok felé. Ez bizonyos országok - például Belgium és Litvánia - esetében a tervezett (amúgy sem túl acélos) mennyiség felének átmeneti kiesését jelenti február közepéig. 

A másik EU-ban engedélyezett vakcina, a Moderna terméke. Ebből azonban az első negyedévben alig 10 millió dózis szállítását vállalta a Moderna, majd 35-35 milliót a második és a harmadik negyedévekben. Mivel ez is olyan oltóanyag, amiből kettő szükséges, ezért a márciusig szállítani vállalt 10 millió dózis alig 5 millió személy beoltásához elégséges. Ez az EU lakosságának alig több, mint 1%-a. Azaz szinte semmi nem érkezik onnan március végéig. 

Az EU egyébként helyes stratégiát választott, hiszen amikor ezek a megrendelések születtek, még nem volt tudható, hogy végül melyik gyártó lesz az első, vagy az elsők között. Épp azért lett több gyártó is kiválasztva, hogy mindenképpen közöttük legyen az első is. Ez a vakcina diverzifikáció helyes stratégia, ám benne van pontosan az, ami most történik, hogy megérkezik az első vakcina az első gyártótól, de nincs feléjük leadva kellően nagy megrendelés, a többiek pedig még nincsenek készen. Ne felejtsük, hogy hiába van összesen 600 millió dózis rendelve a Pfizer-től, az első körös szállítási vállalás csak 200 millió dózisra szólt szeptember végéig leszállítva, ekkora termelésre készült tehát a Pfizer. Hiába duplázzuk meg a rendelést, az nem jelenti automatikusan, hogy a gyártás azonnal rugalmasan teljesíthető is, ha nincs elegendő tartalék gyártási kapacitás.

Ez a helyzet nyilván nem optimális, és ennek ismeretében könnyű azt számon kérni, hogy miért nem került megrendelésre sokkal több Pfizer vakcina jóval korábban, de hangsúlyozom, hogy ez az eredeti megrendelések idején nem volt ismert tényező. Képzeljük csak el, mi lett volna ha egy másik befutónak hitt gyártó felé adtunk volna le rendelést a teljes szükséges mennyiségre, és ők még nem lennének készen. Hatalmas botrány lenne. Mint ahogyan az sem életképes elvárás, hogy minden egyes gyártó felé leadjuk a teljes szükséges mennyiségre való megrendelést (ezzel kezelve a kockázatot, hogy nem ismerjük hogy ki lesz az első), mert akkor nem 1 milliárd személy beoltásához elegendő vakcinát rendelnénk, mint jelenleg, hanem az egész bolygó számára elegendőt. (Aminek a többsége végül teljesen felesleges lenne.)

Az EU tehát helyesen járt el, több forrásból is rendelt, és ennek köszönhetően van is mivel oltani, nem kell várni, csak éppen nem érkezik belőle elegendő. Nyilván nem lenne ez probléma, ha a többi gyártó is készen lenne, és már szállítanák a megrendelt több százmillió vakcinát. De nincsenek készen. 

A legközelebb az engedélyhez az AstraZeneca jár, akiknek a vakcinájával a britek már javában oltanak. Az EU engedélye azért hiányzik, mert 'trükköztek' a harmadik körös tesztek eredményeivel. A részletekbe bonyolódás nélkül a szóbanforgó probléma nem biztonsági aggály volt, hanem az oltóanyag hatékonyságával volt kapcsolatos, így kérdéses, hogy mennyire indokolt a tesztek megismétlése és erre hivatkozva a vakcina alkalmazásának a késleltetése... Ha alacsonyabb a hatékonysága, akkor is jobb, mint oltatlanul várakozni.

A többi gyártó esetében kérdés, hogy mikor kerülhetnek piacra, azaz mikor kezdődik meg a szállításuk. Látva, hogy van igény - mert a többi gyártó nem képes szállítani - a Pfizer-BioNTech rohamtempóban épít egy gyárat Németországban, ami az ígéretek szerint februárban valamikor már termelni is tud majd. Ha ez valóban így lesz, az nagy mértékben fel tudja majd gyorsítani a Pfizer vakcinák szállítási mennyiségét márciustól. Konkrétan arról van szó, hogy 250 millió dózist tudnak a tervezett mennyiségen felül szállítani június végéig. Ez 125 millió személynek elegendő, ami az EU lakosságának nagyjából a negyede. Ez még mindig kevésnek tűnik.

Ha nem sikerül haladéktalanul engedélyt kapni az AstraZenecának, akkor nem látszik, hogy mi tudná rövidtávon felpörgetni az uniós oltási kampányt. A Johnson&Johnson vakcinája még a harmadik tesztelési fázisban tart, így ha nem is hónapok, de mindenképpen hetek mire engedélyt kaphat. A többiek még távolabb vannak

Jönnek a kínaiak...

Eközben a fejlődő világ is megkezdte az oltási kampányt a kínai vakcinákra alapozva. A szomszédos Szerbia épp szombaton kapott 1 millió dózist, akkora mennyiséget amiről mi csak álmodunk, kérdés, hogy milyen gyorsan tudják felhasználni. Mindenesetre vannak ígéretes szereplők - és még csak nem is kell rögtön az oltás versenyben éllovas Izraelre, vagy a második helyen álló Egyesült Arab Emírségekre gondolni (ez utóbbi mellesleg kínai vakcinákat használ). Itt van remek példának Törökország, ahova 3 millió adag kínai vakcina érkezett, és bár csak múlt csütörtökön kezdtek oltani (január 14-én szemben az EU december 27-ei kezdésével), de rögtön az első két napon sikerült beoltaniuk 500 ezer személyt, ami több, mint Franciaország első 3 hetes eredménye

Mivel az európai oltási program nem gyenge szervezési, vagy alacsony oltási hajlandósági okokból halad lassan, hanem azért, mert nincs elegendő vakcina, míg a fejlődő országok relatíve hatalmas mennyiségű kínai oltóanyag szállítmányokat kapnak, így előállhat az a helyzet, hogy a fejlett EU lassabban fog haladni az oltási kampánnyal, mint a fejletlenebb országok. Nagy kérdés, hogy az európai közvélemény meddig lesz hajlandó tolerálni az oltási program lassúságát, ha közben azt látják majd, hogy más, akár elmaradottabbnak gondolt országok komoly lépéselőnybe kerülnek. Különösen ha ez az előny esetleg abban is megnyilvánul, hogy a gyorsan oltó országokban drasztikusan javulnak a járványügyi számok, és pláne ha feloldhatják a korlátozásokat. 

Nyilván abban igaza van az olyan politikusoknak, mint Peter Liese, az Európai Néppárt egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivőjének, hogy lesz mindenkinek vakcina, ám nagyon nem mindegy, hogy ez mikor következik be. Így abban - állításával szemben - már nem feltétlenül van igaza, hogy Európának nincsen szüksége a kínai vakcinákra. 

 

Ki lesz a hős, aki megmenti a világot?

A következő hetekben ez a vita csak tovább fog éleződni. Ha Európa lemarad az oltási versenyben, akkor egyre több tagállamban fogják feltenni a kérdést, hogy helyes stratégia-e várni a nyugati vakcinákra, és nem jobb-e használni azt ami elérhető, még ha kínai is?

Mindennek pedig van egy geopolitikai vetülete is. Ha a Nyugat lemarad az oltási versenyben a kínai vakcinát alkalmazó országokkal szemben, akkor sajnos újabb nagyhatalmi csatát veszít Kínával szemben, aki a világ megmentőjeként tetszeleghet...

Tényleg a nyári 'Adria' miatt súlyos a járvány most ősszel?

Kedvelt és vissza-visszatérő toposz, hogy 'nem kellett volna Horvátországban nyaralgatni, és akkor most nem lenne ilyen súlyos a járványhelyzet...'. De mint minden népszerű hiedelemnek, ennek is érdemes utánajárni, hogy valóban van-e valóságalapja.

A rövid válasz: nincs. Teljesen mindegy volt, hogy az északi félteke országaiban ki mit csinált nyáron. Minden ellenkező tavaszi állítással szemben ugyanis a koronavírusnak van szezonalitása, és pontosan ugyanúgy viselkedik, mint az összes többi légúti fertőzés, amelyek ősszel-télen és kora tavasszal támadnak, és nyáron alábbhagynak. 

De ne nekem higgyetek, hanem a számoknak. Európa összes országában zéróhoz konvergált a járvány intenzitása. Nyilván ha valaki a tömegmédiából tájékozódott, akkor jogosan lehet olyan képzete, hogy nyáron is végig 'tombolt' a járvány (imádom ahogy a médiamunkások január óta megállás nélkül tombolásról beszélnek akkor is, amikor napi 10-20 megbetegedés volt, meg akkor is amikor napi 6000...). 

Nem akarom az olvasót túl sok grafikonnal terhelni (de muszáj lesz), ezért a nyári szezonalitás csökkenést majd a poszt végére illesztett ábrákkal illusztrálom. Nézzük inkább a mumust, Horvátországot először. 

 

Mit is látunk? Mind a feltárt esetek számában, mind a halálozásokban minimális mennyiség figyelhető meg egészen szeptember végéig, amikor valóban használhatjuk a 'berobban' kifejezést, bár én a felfutást helyénvalóbbnak érzem.

Tehát ismételjük meg: a vírus a nyári 'szabadosság' ellenére, amikor külföldi turisták hadai portyáztak 'felelőtlenül' a horvát tengerpartokon, meglapult, megvárta míg elmegy az utolsó nyaraló is, és októbertől (a beach-szezon megkérdőjelezhetetlen csúcsa...) amikor végre nem volt ott senki, akkor mutatta ki a foga fehérjét. Logikus, nem?

Segítek: nem. A vírus terjedéséhez nyáron nem kedvezőek a feltételek, ezt mutatják az adatok. Surprise, surprise, ki gondolta volna, hogy egy légúti fertőzés úgy viselkedik, mint az összes többi légúti fertőzés? Felettébb komoly meglepetés. Persze az is lehet, hogy ősszel azért van nátha szezon is, mert hónapokkal korábban, nyáron az emberek 'nyaralgatnak'...

Valójában teljesen mindegy volt, hogy ki mit csinált nyáron. Ősszel mindenképpen intenzívebb járvány időszakra készülhettünk azon egyszerű oknál fogva, hogy

  • ősszel ismét kedvezővé válnak a klimatikus viszonyok a vírus terjedése számára
  • szeptembertől megkezdődik az iskolai oktatás, ami tökéletes elosztórendszer egy légúti fertőzésnek
  • és egyébként is többet tartózkodik sok ember kicsi zárt terekben együtt

Egy tenyérnyi országot, mint Magyarország, egy kontinens kellős közepén nem lehet hermetikusan elszigetelni a környezetétől. Annak az esélye, hogy 'megállítjuk a vírust a határokon' épp annyi esélye volt, mint a '70-es években az hinni, hogy az olajáremelkedést is sikerülni fog a határokon kívül tartani. Jelentem: nem sikerült. 

Bár Magyarországon - és vélhetően mindenhol - politikai kérdést csinálnak ebből, de a valóság az, hogy ez nem csak kis hazánkban nem sikerült, hanem gyakorlatilag sehol Európában és környékén. (a politikailag fixált olvasóktól majd úgyis megkapom, hogy a kormány szekerét tolom...) Csak nézzünk random pár északi féltekén elhelyezkedő országot akik tavasszal 'sikeresek' voltak:

Görögország (10,4 millió lakos)

Náluk is bizonyára a turista hordák a felelősek a novemberben felfutó halálozásokért. Úgy tűnik, hogy ha így is van, akkor bizony az utószezonban nyaralókat terheli a felelősség...

 

Grúzia (4 millió lakos)

Bizonyára a grúzok is Horvátországban nyaralhattak és onnan 'robbanthatták be' az őszi járvány hullámot. Mindenesetre szeptember közepe előtt nem látszik semmilyen felfutás. 

Tunézia (11,9 millió lakos)

Tunézia esetében egyértelmű a helyzet: nyilván azok a horvátok vitték oda nyáron a vírust, akik kiszorultak a saját tengerpartjaikról a sok külföldi vírushordozó miatt. De a járvány itt is kegyes volt, és megvárta amíg véget ér a nyári szabadságolás, és csak utána látott munkához. Népesség arányosan alacsonyabb a halálozási dinamikájuk, de gyorsan hessegessük el a gondolatot, hogy ez a fiatalabb népesség összetételük következménye lenne...

A 65 év feletti népesség aránya Tunéziában 8,0%, Magyarországon 18,6%, Görögországban 20,4%. A botrányosan non-informatív magyar kormányzati tájékoztató portálról egyesével kimásolva 118 oldalt az elhunytak adataival - miért is lehetne Excelbe kiexportálni az adatokat...? - kiderül, hogy az elhunytak 85%-a 65 év feletti, míg 40 év alatt mindössze 59 fő (1%) található 5868-ból. Ha tehát valahol feleennyi az idősek aránya, ott azonos fertőzöttség mellett ~40%-kal alacsonyabb lesz az elhunytak száma. Valószínűleg ugyanez az oka a népességarányosan roppant alacsony egyiptomi, pakisztáni és fekete-afrikai halálozási számoknak is. (Egyiptomban 5,2%, Pakisztánban 4,5%, míg Nigériában csupán 2,8% a 65 év feletti lakosság aránya.)

De ne mondják, hogy csak Európán kívüli, meg nyaraló desztinációkat hozok példának. A Balti államokat is a járványügyi védekezés sikersztorijaként hozsannázta a média tavasszal. Vessünk egy pillantást Litvániára.

Litvánia (2,7 millió lakos)

Ismerős alakzat, mintha már láttuk volna valahol. A vírus itt is hasonló magatartást tanúsít, kivárja a szeptembert a munkakezdéssel. Lehet, hogy a litvánok is felelőtlenül Horvátországba mentek nyaralni, de az is lehet, hogy maga a vírus volt szabadságon szeptemberig.

Sőt, még azt is meg tudom mondani, hogy hol volt nyáron a vírus. Nem, nem pihent, csak máshol akadt munkája. Dobpergés: hatalmas meglepetésre a déli féltekén, ahol akkor van tél, amikor nálunk nyár. Nyilván puszta véletlen, hogy délen akkor jár csúcsra a járvány, amikor északon, Európában gyakorlatilag zéróra esik (ekkor van délen tél), majd alábbhagy pont akkor, amikor északon emelkedésnek indul (amint véget ér az ottani tél). Tökéletes inverze a nyugat-európai európai grafikonoknak.

Lásd példának Dél Afrikát, vagy Perut egy kontinenssel arrébb.

 

...és a fenti szinte tökéletes inverze, Olaszország, de ugyanígy néz ki az északi féltekén a francia vagy a brit grafikon is. 

Persze az is lehet, hogy a fentiek csupán véletlenek és semmi értelme nincsen az adatokat elemezni és logikát keresni bennük, és inkább a napi 300 szavas médiahírekre kellene támaszkodni, ahol március óta minden nap egyformán 'tombol' (nyáron is ugyanúgy tombolt...) a járvány.

Ha így tennék, akkor talán én is azt fognám fel, hogy a nyári nyaralások a felelősek az őszi járványért és nem a vírus természetes szezonalitása.

Nyáron teljesen mindegy volt, hogy mit tettünk, vagy nem tettünk. Amikor beköszöntött az ősz, akkor voltunk (lettünk volna) döntési pozícióban. De ami valóban megakaszthatta volna az őszi hullámot, az az iskolák ki nem nyitása, és a 'maradj otthon' megismétlése lett volna egészen jövő tavaszig. A kérdés, hogy ez az ár megérte volna-e?

 

 

P.S. mielőtt valaki azzal jön, hogy 'bezzeg a skandináv országok' (persze nem a svédekre gondolva), hát nekem ezekről az őszi esetszám grafikonokról sem az a szó jut először szembe, hogy 'megfékezve'... Biztos ők is túl sokat nyaralgattak...

Koronavírus és nyájimmunitás: New York már a célban?

A pár nappal ezelőtti posztom a svédek és a kelet-európai államok koronavírus járvány kezelési eredményeinek összehasonlítása témájában sokak érdeklődését keltette fel. Sok hozzászólás érkezett, amelyek egy része arról tanúskodott, hogy sokan még mindig nem értik a járvány néhány alapvető mechanizmusát. A leginkább félreértett dolog a járvány végével kapcsolatos. Sokan gondolják azt - tévesen - hogy a járvány akkor ér véget, ha erővel kíméletlenül  leszorítjuk a fertőzési számokat. Bár ez csábító megoldásnak tűnik, és átmenetileg valóban úgy is tűnhet, hogy sikeresen 'legyőztük' a vírust, de a valóság az, hogy a fertőzés terjedésének óriási gazdasági és társadalmi költséggel megvalósuló átmeneti megfékezése csak elnapolja a problémát. Fontos tudatosítani magunkban, hogy a járvány valójában két módon érhet véget:

  • a vírus terjedése végül eléri azt a mértéket, amikor a közösségi immunitás szintje természetes módon korlátozza a fertőzés terjedését (az ominózus 'nyájimmunitás')
  • vagy ha elkészül a vakcina ÉS megtörténik vele a populáció kellően nagy részének beoltása

A végeredmény valójában mindkét esetben ugyanaz: ha a populáció kellő hányada válik rezisztenssé a vírussal szemben, az véget vet a járványnak. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az eset sem jelenti azt, hogy a vírus eltűnik és soha többet nem fertőz meg senkit, csupán azt, hogy gátat szab a tömeges 'járványos' terjedésnek azáltal, hogy lecsökkenti a vírus átadhatóságát, transzmisszióját.

Ha egy állam nagyon szigorú korlátozásokat alkalmaz, azzal mesterségesen le tudja talán szigorítani a fertőzés terjedését, de ennek hatása csak a korlátozás ideje alatt érvényesül. Ha a korlátozások feloldásra kerülnek, a fertőzés terjedése ismét felgyorsul amint kedvezővé válnak a környezeti feltételek. (értsd: jön az ősz és tél). Ez a módszer semmilyen formában nem jelent végleges megoldást. Valójában minél sikeresebb a lassítás, annál kevesebben esnek át a fertőzésen, így annál nagyobb a valószínűsége hogy a korlátozások feloldásával újraéled a járvány (lásd: második hullám). Egy esetleges újabb járványhullám pedig ismételt korlátozásokat generál, és így tovább véget nem érő módon. Ez az irány önmagában soha nem jelent végső megoldást.

Ez a módszer akkor lehet célravezető, ha hiszünk abban, hogy belátható időn belül rendelkezésre fog állni a vakcina megfelelő mennyiségben, és elérhető távolságban van a társadalom kritikus tömegének beoltása. Minél távolabb van ez a pont, annál komolyabb 'költsége' van ennek a módszernek. 

Ha kevesebb korlátozást alkalmazunk, akkor a vírus terjedése gyorsabb, és minden egyes nappal közelebb kerülünk ahhoz a szinthez, hogy az átfertőzöttség magától kezdje limitálni a járványt. Ahol valóban vége van.

Tavasszal de akár jelenleg is, sok vita zajlott arról, hogy mennyire reális elérni ezt a közösségi immunitási szintet. Axiómaként beégett mindenki elméjébe a 60%-os érték, amire hivatkozva újra és újra lehetetlenként lett aposztrofálva ennek elérése. Ez az ominózus 60% abból a képletből származik, ami a a vírus reprodukciós rátájának (R0) függvényében határozza meg a nyájimmunitás szintjét:

  • Nyájimmunitás = 1 - (1/R0)

Tavasszal az R0 értékét 2,5-ként becsülték. Ez alapján az 1-(1/2,5) képlet valóban 0,6, azaz 60%-ot eredményez. Azonban ha az R0 nem 2,5, hanem kisebb, akkor a nyájimmunitás küszöbértéke is egyre kisebb. R0=2 esetén már csak 50%, 1,5 esetén pedig már csupán 33%. Nagyon nem mindegy tehát, hogy pontos-e a feltételezésünk az R0 értékéről, ugyanis ég és föld a különbség, ha 60%, vagy csupán 33% a célszalag távolsága. Sok jel utal arra, hogy a mítikus nyájimmunitáshoz nem feltétlenül szükséges 60%, ahogy arról legutóbb a New York Times is írt.

A svédek őszi halálozási száma azt mutatják, hogy ha nem is teljes, de valamilyen fokú közösségi immunitás már létezik náluk, aminek köszönhetően már nem szembesülnek olyan járvány dinamikával, mint tavasszal, vagy mint sok akkor szigorúan korlátozó ország most ősszel.

De nem csupán a svédek példáján keresztül lehet ezt megfigyelni. Talán a legközelebb a nyájimmunitáshoz, és ezzel a járvány tényleges végéhez New York és New Jersey államok vannak. Ez a két állam volt az Egyesült Államokban a tavaszi hullám két frontállama. Mindkét helyen súlyos volt a tavaszi hullám, és népesség arányosan a leginkább sújtott régiók toplistájának élén állnak. Ám cserébe ha megnézzük a mostani halálozási adataikat, akkor esetükben egyáltalán nem látható érdemi őszi hullám, működik a természetes járványblokkolás. Ők láthatóan valóban túl vannak rajta. 

Azt azért hozzá kell tenni, hogy New York komoly árat fizetett ezért. 19,5 millió lakosra (mint két Magyarország) több, mint 34 ezer halott jut. Ezzel 1 millió lakosra 1768 halott jut. Összehasonlításul Magyarországon jelenleg negyedennyi, 452 halott jut 1 millió lakosra. (messze súlyosabb is az ősz nálunk)

Az amerikai államok egyébként jól példázzák a nyájimmunitás felé vezető út különböző állomásait. Ahogy haladunk lakosság arányos halálozás szerint csökkenő irányba (azaz ahol kevesebb halott jut 1 millió lakosra), úgy válik egyre markánsabbá az őszi hullám.

Itt van például Massachusetts (1538 halott / 1 millió lakos)

Megközelítő népesség arányos halálozás, mint New Yorkban, és hasonló grafikon mintázat, komoly második hullám nélkül, alacsony intenzitású, stagnáló halálozással.

 

Michigan, a középmezőnyből (918 halott / 1 millió lakos)

Feleakkora lakosság arányos halálozás, mint New Yorkban, cserébe szemmel látható második hullám, ami összemérhető az első hullámmal.

 

Végül Wisconsin a mezőny hátsó részéből (559 halott / 1 millió lakos)

Alacsony lakosság arányos halálozás, domináns őszi hullám. 

 

Sajnos az amerikai államok is azt a képet erősítik, hogy a járványt megúszni nem lehet. Aki megúszta a tavaszt, azt jobban sújtja az ősz, és fordítva, aki súlyos tavaszt élt át, az lassan már fellélegezhet.

A jelenlegi halálozási trendeket elnézve év végére Magyarország is eléri a 8000 elhunytat (800 fő / 1 millió lakos), a további folytatást illetően nem mernék jóslatokba bocsátkozni. De az az amerikai adatokból jól látszik, hogy bizony a járványt ténylegesen elfojtani képes közösségi immunitás még odébb van, potenciálisan kétszer ennyi áldozat mellett érkezik el.

Az persze nagy kérdés, hogy a tömeges oltás érkezik-e meg hamarabb, vagy a fenti állapot. Sajnos esélyes, hogy az oltás lemarad az előadásról és már csak a végefőcímre ér oda.

A koronavírus és a svédek, avagy a teknős és a nyúl versenyfutása

A mai napon átlépte Magyarországon a 4000 főt a koronavírus járvány halottainak a száma. Ez a szomorú adat sajnos alkalmat ad rá, hogy végezzünk egy aktuális számvetést a járvány során elhangzott néhány korábbi kijelentéssel. Ezek közül is az egyik legmegosztóbb, Svédország járványkezelésének nyári, az első hullám végén mért teljesítményét ért kritikákkal. 

Svédország nyáron rendre megkapta, hogy lám, a laza járvány kezelésük oda vezetett, hogy tavasszal rendkívül magas népesség arányos halálozást értek el, ergo kijelenthető, hogy a kezelésük megbukott. 

Csak a tárgyilagosság kedvéért vessünk egy pillantást a számok nyár végi, augusztus 31-ei állására:

  • Svédország: 5800 elhunyt / 10,1 millió lakos
  • Magyarország: 615 elhunyt / 9,7 millió lakos

Így álltunk nyár végén. Annak a nyárnak a végén, amikor egész Európában minimálisra esett a járvány miatti halálozás. (vö. szezonális-e a koronavírus...)

Túl lévén az első járvány hullámon, sokan végeredmény hirdetésre ragadtatták magukat. Nyilván a fenti számok alapján könnyűnek tűnhetett azt a következtetést levonni, hogy az 5800 majdnem tízszer akkora, mint a 615, tehát a svédek rosszul kezelték a dolgokat. 

Csakhogy egy járvány globális átfutási ideje jellemzően másfél év, vagy másként fogalmazva két nátha szezon. Így volt ez az 1918-19-es spanyolnátha idején, majd 1957-58-ban az ázsiai influenza, majd 1968-69-ben a hong kongi influenza járványok idején is, és ez történt 2009-10-ben a H1N1 influenza járvány során is. Így a vírus megjelenését követően fél évvel később lehetetlen végeredményt hirdetni, vagy legalábbis annyi értelme van, mint egy focimeccs félidejének állását végeredménynek tekinteni.

Azt felejtették el ezek az ideje korán ítélkező szakértők, hogy a különböző országok eltérő 'sebességgel' haladnak a járvány során, de a végállomás mindenkinél hasonló helyen van. Mintha két autó indulna Budapestről Párizsba, az egyik 100 km / órás sebességgel, a másik viszont csak 50 km / órás sebességgel, majd 10 órával később az alapján ítélnénk meg a két autó eredményességét, hogy melyiknek hiányzik kevesebb üzemanyag a tankjából, és nem vennénk figyelembe, hogy az első autó sokkal közelebb van a célállomáshoz. 

A valóságban ugyanis azt láthatjuk, hogy a tavasszal járvány szempontból szinte alig érintett Magyarország - de ide sorolhatjuk az összes többi kelet-európai államot is - sokkal súlyosabb őszi hullámot él át (szándékosan kerülöm a második hullám megnevezést, mert Magyarországon valójában az őszi az igazi első hullám), mint Svédország, ahol egészen csekély őszi hullám tapasztalható. 

Ennek következtében öles léptekkel közelítünk a nyáron még riasztónak nagynak, elhibázott járványkezelés eredményének beállított svéd halálozási számokhoz. Karácsonyra jó eséllyel utol is érjük őket. 

Jól igazolja ez azt, amit a svéd járványügy vezetője, Anders Tegnell nyilatkozott még május elején, hogy a szigorúan korlátozó államok súlyos őszi hullámmal kell szembenézzenek. Úgy nyilatkozott, hogy a járvány tavaszi terjedésének köszönhetően Svédországban már lesz valamilyen fokú közösségi immunitás (még ha nem is teljes), aminek köszönhetően ősszel már nem lesznek olyan magas számaik, míg a szigort alkalmazó országok azt érik el, hogy sokkal alacsonyabb lesz a közösségi immunitás szintje, így a lakosságuk továbbra is rendkívül fogékony marad a fertőzésre. Feltette a kérdést, hogy ha ez bekövetkezik, akkor vajon ismét lezárásokhoz folyamodnak-e ezek az országok. Mint azóta látjuk, a válasz sajnos igen. 

Tegnell korábbi főnöke, és a svéd járványügy korábbi vezetője Johan Giesecke pedig azt fogalmazta meg még április végén, hogy szerinte a járvány végeredménye Európa országaiban nagyon hasonló lesz. A jelenlegi helyzet alapján eléggé ebbe az irányba haladnak a történések.

Európa néhány hasonló népességű országában, ahol relatíve enyhe volt a tavaszi hullám, most ez az aktuális helyzet:

  • Svájc: 4241 elhunyt (8,7 millió lakos) - ebből halálozás szeptember 1 óta: 2357 fő
  • Portugália: 3971 elhunyt (10,2 millió lakos) - ebből halálozás szeptember 1 óta: 2149
  • Csehország: 7360 elhunyt (10,7 millió lakos) - ebből halálozás szeptember 1 óta: 6934 fő

Csehország esete különösen figyelemre méltó. Augusztus 31-én még mindössze 426 főt számlált a járvány áldozatainak száma. Ezzel az egyik legminimálisabban érintett ország volt Európában. Aztán az őszi hullámban az egyik legjobban érintett országgá lépett elő. Az utolsókból lesznek az elsők klasszikus esete.

Emlékeztetőül így áll most Svédország:

  • Svédország: 6485 elhunyt (10,1 millió lakos) - ebből halálozás szeptember 1 óta: 685 fő

 

Nem az a kérdés, hogy kinek volt nagyobb az első hulláma, és kinek a második. Az igazi kérdés hogy mi az összesített végeredmény. Lehet próbálkozni a járvány lassításával, és sikerként ünnepelni, hogy valakinél kevesen haltak meg eleinte, de ha később mégis meghalnak, akkor kérdéses az ilyen siker értéke. Európa országainak tavasszal 'eredményes' tagjai úgy tűnik, hogy csak időben későbbre tolták a veszteségeket. 

A svédek gyorsabban haladtak, előrébb is tartanak félidőnél, de a végén a lemaradók is megérkeznek. Mint a nyúl a mesében, aki vezetett a versenyben, de végül csak utolérte a teknősbéka. 

 

A kérdés már csak az, hogy ha a végeredmény ugyanaz, akkor mit nyertünk a tavaszi és a mostani lezárásokkal?

süti beállítások módosítása