A modern internetes 'újságírás' korában a legfontosabb, hogy ütős, 'kattintékony', kattintásra ösztönző, a kíváncsiságot felkeltő címet adjunk. Ettől lesznek tele az internetes portálok a bombasztikus szalagcímekkel, mint a: berobban, hihetetlen, brutális, és hasonló kifejezések. 

Nos, lehet hogy az én mai címem nem kellően bombasztikus, de annyi baj legyen. A valóság ennek ellenére igaz, miszerint mintha átmenethez érkezne a történelem. A történelem nem ért véget, ahogyan Francis Fukuyama prognosztizálta 1989-ben publikált, a történelem vége című művében, amiben a liberális demokrácia és a kapitalizmus végső győzelmét valószínűsítette az ideológiák versengésében a kommunizmus felett. Nem ért ugyan véget 1990 után a történelem, de tény, hogy egy évtizedekig tartó boldog békeidő volt az ezt követő '30 év. Nevezhetjük ezt az időszakot Pax Americánának is, hiszen a hidegháborút valóban megnyerte a demokrácia és a kapitalizmus. Még a névleg kommunista Kína is a kapitalizmus felé nyitott Teng Hsziao Ping vezetésével. (Nem a kommunizmus emelte fel Kínát, hanem a nagyon is kapitalista piaci reformok, meg a kereskedelem a nyugati világgal.)

Ám jól érzékelhetően ez a stabil időszak véget ért. Sok oka van annak, hogy véget ért ez az időszak. Nézzük meg először a jelenségeket és aztán gondoljuk végig az okokat. 

• Amerika globális vezető szerepe, ami korábban megkérdőjelezhetetlen volt, mára egyre többfelől kap kihívókat
  • van köztük komolyan vehető kihívó, mint Kína
  • van önnön képességeit messze túlbecsülő, az elmúlt dicsőség után sóvárgó játékos, mint Oroszország
  • és vannak akik nyilvánvalóan nincsenek egy súlycsoportban Amerikával, de úgy érzik, hogy Amerika meggyengült ezért van mit keresniük. Ilyen Észak-Korea és Irán.

Feltörnek a latorállamok

Persze lehet mondani, hogy Észak-Korea az elmúlt évtizedekben is provokálta Amerikát, ahogyan Irán is, ám ezek a provokációk az elmúlt években egyre komolyabbakká váltak. Észak-Korea atombombához jutott, Irán pedig a fél közel-keleten befolyással rendelkezik Iraktól, Szírián és Libanonon át Jemenig. 

Az Amerika vezette globális rend ellenzői felbátorodtak, mert úgy érzik, hogy megtehetik. És ez sajnos így is van. Tényleg megtehetik. De a relatíve kicsi bajkeverő államok provokációinál súlyosabb probléma hogy Kína Hszi Csin Ping regnálása alatt szintén ütközőpályára állt a nyugati világgal szemben, Putyin pedig öregkorára elveszítette a józan ítélőképességét. 

Jön fel a szélsőjobb

És ez csak a külvilág. De a saját házunk táján sem sokkal jobb a helyzet, ugyanis a nyugati világon belül pedig mindenhol és egyre inkább teret hódítanak a radikális nacionalista politikai erők. Trump Amerikában, Le Pen Franciaországban, Geert Wilders Hollandiában, az AfD Németországban, vagy Georgia Meloni és Matteo Salvini Olaszországban. Ezek a folyamatok olyannyira jelen vannak mindenhol, hogy nem lehet őket egyszeri rendszerhibának tekinteni. Lehet persze erre legyinteni, ahog a liberális publicisták teszik, hogy nem kell félni, nem lesz hatalomátvétel az EU-ban, de ez a hibás időhorizont megválasztásából fakadó alaptalan optimizmus. Csak idő kérdése, hogy egyre többfelé kormányzati szerepbe kerüljenek ezek a politikai erők. 

Na de miért történik mindez?

Eddig tartott a válságjelenségek számbavétele. Most pedig térjünk rá az okok feltárására, ami szerintem sokkal érdekesebb. Kezdjük a szélsőjobb felemelkedésével. Mindig hibásnak tartottam amikor baloldali, liberális, vagy mérsékelt jobboldaliak arról beszéltek, hogy 'küzdeni kell' a szélsőjobb ellen. Ez a politika totális félreértése. Egy politikai erő vagy ideológia felemelkedése azt mutatja, hogy azok a gondolatok találkoznak a társadalom növekvő hányadának az érzéseivel, elképzeléseivel. Nem lehet 'harcolni' ellene, mert a politika nem a pártok egymás elleni harcáról szól valójában, hanem a társadalom szimpátiájáért folytatott versengésről. Egy szépségversenyt sem úgy nyerhetsz meg, ha támadod a másik lányt, hanem ha szebbnek próbálsz mutatkozni.

Az tehát az igazi kérdés, hogy miért párolog el a támogatottsága a baloldalnak és a mérsékelt jobboldalnak világszerte?

Én nagyon szeretem az ilyen kérdéseket kicsit messzebbről, makro perspektívából és hosszabb idősíkon szemlélni. Én úgy látom, hogy a liberalizmus és a szociáldemokrácia a saját sikerének estek áldozatául. Beteljesítették küldetésüket így látezésük okafogyottá vált. 

A liberalizmus történelmi sikere okozza a halálát is

Mit is ígért a liberalizmus? Azt, hogy eltörli a társadalmi korlátokat. És valóban, az elmúlt 100-150 évben megszűnt a rabszolgaság, felszabadultak a jobbágyok, szavazati jogot kaptak a nők, megszűnt a feketék jogi diszkriminációja. Sikert ért el tehát a liberális eszme. Ezek mind valódi, tömegeket érintő kihívások voltak, a társadalom jelentős részét érintették. Ezért alkalmasak voltak a tömegek mozgósítására. Ám miután ezeket a célokat mind elérte a liberalizmus, lassan elfogytak a témák. Elfogyott hogy milyen jogfosztottság ellen lehetne még küzdeni. Így jutottunk el napjaink az LMBTXYZ... ügyéhez, meg a magát nőnek képzelő férfi (azaz transzneműek...) kérdéséhez. Ez érthető okokból már nem érint tömegeket a társadalomban. Így az ezen célokért küzdő 21. századi liberalizmus már nem találkozik a társadalom jelentős hányadának a politikai szükségleteivel. A liberalizmus mindent elért, amit érdemes volt. Mára így olyan marginális problémákkal foglalkozik, amelyek a társadalmak számára nem relevánsak. 

A szocializmus is győzött, de nem úgy mint gondolnánk

Hasonló a helyzet a szociáldemokrácia esetében is. Ők az osztályellentétek felszámolását tűzték ki célul. Amikor a baloldali eszme megfogant, tömegek éltek proletár, szegény, gyári munkás életet. Volt valódi tömegbázisa a szocialista eszméknek. Ám mit látunk ma, ha szétnézünk a társadalomban? Persze szegénység ma is van, de össze sem hasonlítható, a 20. század eleji helyzettel. Proletárság pedig egyszerűen nem létezik. Az ipari munkásság létszáma drámaian lecsökkent a nyugati világban. Ennek oka egyrészt a termelési folyamatok egyre növekvő gépesítettsége, ami szükségtelenné tette a kétkezi munkát, valamint a termelő kapacitások nyugatról Kínába és más fejlődő országokba települése. A megmaradt nyugati gyári munkások életszínvonala pedig óriásit nőtt, így ma már nem tekinthetőek nincstelen proletároknak. 

A szocialista eszme is sikert ért el. Hatott a jobboldali kormányokra is, így akkor is hatással volt a politikai folyamatokra, ha nem volt kormányon. Betöltötte történelmi küldetését. Sikeresen emelte ki a proletárok osztályát a nélkülözésből az alsó-középosztályba. Gyakorlatilag olyan sikeres volt a szocialista eszme (és itt nem a keleti blokkban működő szocializmusra gondolok, hanem a nyugati baloldalra), hogy felszámolta a saját társadalmi bázisát. Az életszínvonalában már az alsó-középosztályhoz csatlakozott tömegeknek ugyanis már változnak a politikai igényeik. Amíg nincstelen gyári melós vagy, addig nyilván jól hangzik a javak újra elosztásának ígérete, hiszen nincs mit veszítened. De amikor már van valamid, akkor már ijesztőnek tűnik a 'fizessenek a gazdagok' jelmondata, hiszen az már lehet téged is érint. A klasszikus bon-mot idézve: "az üléspont határozza meg az álláspontot". A középosztályba, kispolgárságba lépve egyre kevésbé szocialista de egyre inkább konzervatív az ember. 

A proletárság megszűnése szemmel is látható. Az olyan klasszikus nagy iparvárosok, mint az amerikai Detroit, a brit Birmingham, vagy Magyarországon Ózd, világszerte mind ugyanolyan utat jártak be: drasztikusan zuhant a népességük. 

A baloldaliság és a liberalizmus tehát állításom szerint azért veszít a politikai támogatottságából, mert beteljesítették történelmi küldetésüket. Elérték azokat a célokat, amiért eredetileg létrejöttek. A liberalizmus mára teljesen irreleváns célokért küzd, a szociáldemokrata pártok valójában liberális pártokká alakultak, az eredeti politikai céljaikat pedig a mérsékelt jobbközép pártok is a magukévá tették, kifogva ezzel a szelet a vitorlájukból. 

Nincs különbség jobb és bal között - a törésvonal a radikálisok és a mérsékeltek között húzódik

Alapvetően mára a politikai törésvonal nem a bal és a jobboldal között húzódik. A mérsékelt jobbközép és a mérsékelt balközép politikai erők között szinte lehetetlen tartalmi szempontból különbséget tenni. A valódi törésvonal mérsékeltek és radikálisok között van. 

A mérsékeltek általában szélsőségességgel vádolják a radikálisokat. Ez részben igaz, de csak a megoldási javaslataik szintjén. Ám fontos látni, hogy az igazi különbség abban van, hogy a radikális politikai erők felvetnek olyan politikai problémákat, amelyeket a mérsékeltek politikai korrektsége szerint 'nem illik'. Ilyen például a migráció, vagy Magyarországon a cigánykérdés. Lehet, hogy a radikálisok megoldási javaslatai nem szalonképesek, működésképtelenek, vagy akár hamisak. De az sem jó, ha létező, valós problémákról nem beszélünk. Ez a mérsékeltek receptje. Ám a társadalom igenis érzékeli ezeket a problémákat. És lehet, hogy szemtől-szembe egy kérdezőbiztosnak azt hazudják, hogy rendkívül toleránsak és tőlük olyan távol áll a rasszizmus, mint Makó Jeruzsálemtől, ám belül igenis sokan vannak, akik problémásnak érzik az őshonos lakosságtól eltérő idegenek növekvő létszámát. Európában az arabokat, afrikai feketéket, Amerikában pedig a latin-amerikai bevándorlókat. 

Azzal, hogy a mérsékeltek nem hajlandóak erről beszélni, és végképp képtelenek politikai ajánlatot megfogalmazni ezzel a témával kapcsolatban, önként adják át a terepet a radikálisoknak. 

A mindenható demográfia

És itt érkezünk el ahhoz a kérdéshez, hogy vajon ezek a válságjelenségek átmenetiek és aztán minden újra visszatér a régi kerékvágásba, vagy sem? Nos, sajnos ezügyben rossz hírem van: nem lesz visszatérés a korábbi időszak stabilitásához. Ennek oka pedig elsődlegesen a demográfia, ami ellen nem lehet küzdeni.

Európa őslakos fehér lakossága intenzíven fogy. Az ok prózai: a fehérek kevés gyermeket vállalnak. Hogy ez jó, vagy rossz, lényegtelen. Ami lényeges, hogy Európa két rossz közül választhat: vagy összezsugorodik lélekszámban és gazdaságilag is, vagy kénytelen bevándorlókat beengedni. (Na persze nagyon nem mindegy, hogy irányított, szelektált bevándorlást alkalmazunk és megválogatjuk, hogy kivel szeretnénk megosztani a hazánkat, vagy szélesre tárjuk a kapukat minden jöttment előtt...) A fehér őslakosság lassan, de biztosan elöregszik, és fokozatosan kisebbségbe kerül. Nem egy év alatt, de néhány évtizedes távlatban ez fog bekövetkezni. Ez a demográfiai átmenet csak fokozni fogja a politikai feszültségeket. Az életmódját veszélyben érző, demográfiai defenzívában lévő fehér őslakosság nem valószínű, hogy ellenállás nélkül fogja végignézni, ahogyan megváltozik az őt körülvevő környezete. A képlet Amerikában is rendkívül hasonló. A Trump jelenség a kisebbségbe szoruló fehér társadalom utóvédharca. 

A globalizáció nyertesei a fejlődő országok

A nyugat tehát a saját demográfiai válsága miatt bizonytalanodott el. Mindez pedig egybeesett időben azzal, hogy a globalizáció és a nemzetközi termelés kiszervezések szétterítették a nyugati tudást és technológiát. Egykor Nagy-Britanniát nevezték a világ műhelyének, ma mindenen Made in China felirat díszeleg. Ahogy egykor a legendákban Prométheusz ellopta a tüzet az istenektől, úgy került a nyugati gazdasági előnyt biztostó technológiai tudás is a nyugatiaktól a fejlődő országokba. 

Persze ez így igazságos. A világ a kiegyenlítődés irányába halad. Az életszínvonal és a gazdasági teljesítmény globálisan konvergál a nyugati szinthez. Felzárkózik a nyugathoz nem csupán Kína, de államok egész sora, Vietnámtól, Indonézián át Indiáig, vagy Törökországig. A gazdasági erő így végsősoron a népességgel kezd korrelálni. 

xxx

Megváltozik tehát a világ korábbi erőegyensúlya. A nyugat veszt befolyásából, miközben új szereplők emelkednek fel. A kérdés, hogy ez az átrendeződés meg tud-e történni békében?

Erre a kérdésre majd az unokáink fognak választ adni. Egy dolog biztos: a történelem nem ért véget, csak a kiszámítható stabilitás, a Pax Americana korszak. Tektonikus mozgások vannak folyamatban.