Miért nem várható gyors kilábalás?

Korábban már megírtam, hogy mi is zajlik a koronavírus-járvány másik csataterén, a gazdaságban. Az a poszt április 3-án készült, egy hónappal ezelőtt. Akkor még én is erősen bíztam benne, hogy bár a gazdasági visszaesés rendkívül súlyos és mély lesz (a személyes becslésem a második negyedévre mínusz 17-23% közötti, az év egészére pedig mínusz 7-9%), de azt tartottam valószínű forgatókönyvnek, hogy a kilábalás viszonylag gyors lesz.

Most már többet tudunk a várható folytatásról, mert megérkeztek az első negyedéves vállalati gyorsjelentések. A kép pedig drámai. A legtöbb nagyvállalat óriási költségcsökkentéseket irányzott elő. Márpedig gyors kilábalás csak egyetlen esetben valósulhatna meg, ha az aggregált kereslet gyorsan helyre tudna állni. Persze lehetne mondani, hogy már a megugró munkanélküliségi adatok is lassú kilábalást vetítettek előre, de a valóság az, hogy a megugró munkanélküliség ugyanolyan gyorsan el tudna tűnni, mint ahogyan megjelent, ha a munkaadók, a vállalatok és vállalkozások a gyors helyreállás reményében újra felduzzasztanák az alkalmazotti létszámot. 

Csakhogy a vállalatok a jelentéseik alapján egyrészt nem bíznak a gyors kilábalásban, másrészt a szimpla túlélésük érdekében brutális költség csökkentéseket kénytelenek végrehajtani. Márpedig ha a vállalatok további leépítéseket hajtanak végre, és visszafogják a kiadásaikat, akkor az kieső keresletként fog lecsapódni a gazdaságban, még akkor is, ha a korlátozások feloldásra kerülnek és az élet elvileg vissza tudna térni a normalitáshoz. 

Lássunk pár példát:

  • BP olajtársaság - 25% kiadás csökkentés 2020-ban
  • Exxon - beruházások 30%-os csökkentése, a működési költségek 15%-os csökkentése
  • Renault - 2 mrd eurós költség csökkentés a következő 3 évben
  • Wizz Air 19%-os létszám csökkentés
  • General Electric - 10%-os létszám csökkentés
  • Boeing - 10% létszám csökkentés

És ezek még csak az első fecskék. Sajnos ez is olyan, mint a dominók. Ha azt látom, hogy mások is költséget csökkentenek, akkor én is ebbe az irányba mozdulok. 

Ez a vállalati hangulat sajnos önbeteljesítő jóslatként működik. Ha nem bízom a jövőben, és nem költök, és mások is így tesznek, akkor még akkor is recesszió következik be, ha annak amúgy nem lenne fundamentális oka. 

Hiú ábránd a gyors kilábalás.