Mekkora a koronavírus mortalitása, ha tényleg 760 millió fertőzött van?
A héten új információval állt elő a WHO, bejelentve, hogy világszerte a becslésük szerint már 760 millió fő fertőződhetett meg a koronavírussal, ami a világ népességének 10%-át jelenti.
Miért fontos ez?
A hivatalos statisztikákban jelenleg az alábbi adatok szerepelnek 2020. október 7-én:
- azonosított fertőzöttek száma: 36.097.083
- igazoltan koronavírusban elhunytak száma: 1.055.639
Ehhez képest kell értelmeznünk a WHO bejelentését, ami azt jelenti, hogy a tényleges fertőzöttek száma 21-szeresen múlja felül a felderített esetszámokat. Másként megfogalmazva a tényleges fertőzötteknek mindössze a 4,8%-át sikerült detektálni.
Fontos hangsúlyozni, hogy minden intézkedés, amit a koronavírussal összefüggésben hozott eddig a világ, az a felderített eseteket tartalmazó statisztikákon, és az ezekből levont következtetéseken alapult.
Feltételezhetjük, hogy a fel nem derített esetek túlnyomó többsége (vagy inkább mindegyike) nem a súlyos esetek közül került ki, hiszen ha valaki életveszélyes állapotba kerül (tüdőgyulladást kap, és/vagy fullad), az mindenképpen kórházba fog kerülni, és ezáltal bekerül a statisztikákba. Ellentétben azokkal a milliókkal, akiknek rendkívül enyhe tüneteik vannak, vagy akár teljesen tünetmentesek. Ez viszont azt jelenti, hogy a statisztikák sokkal súlyosabbnak fogják mutatni a fertőzést, mint ami a valóság, azon egyszerű oknál fogva, hogy a súlyos esetek masszívan felülreprezentáltak a 'mintában' (azaz a diagnosztizált esetek között).
Emlékezhetünk még a szintén a WHO által tett kijelentésre, miszerint a koronavírus mortalitása 3,4%. A hivatalos adatok szerint (a fenti számokkal kalkulálva) az összes fertőzött 2,92%-a hunyt el, a lezárult esetekre vetítve pedig 3,74% a ráta.
Azonban, ha az elhunytak számát nem az azonosított 36 millió fővel vetjük össze, hanem a WHO által közölt 760 milliós sokasággal, az azt jelentené, hogy az 1 millió elhunyt az összes fertőzöttnek mindössze a 0,14%-át teszi ki.
Persze ez nem venné figyelembe, hogy még nem zárult le minden eset (azaz hogy az elhunytak száma még növekedni fog változatlan fertőzött szám mellett), ezért használjuk fel a még aktív és a már lezárult esetszámok arányát az ismert statisztikából. A statisztikában a 36 millió összes fertőzött közül 28 millió már lezárult, azaz vagy meggyógyult, vagy elhalálozott a páciens. Ez azt jelenti, hogy az összes fertőzött 78%-a esetében már van kimenetele a fertőzésnek. Ha azt feltételezzük, hogy a WHO által becsült 760 millió fertőzött közül is 78% már lezárult, akkor van elvileg 593 millió személy, akinél már lezajlott a fertőzés. Erre vetítve 0,18%-os mortalitás adódik.
De még ha feltételezzük, hogy aluldetektált a koronavírusban elhunytak száma, és nagyvonalúan a dupláját feltételezzük, akkor is csupán 0,36%-os mortalitási rátát kapunk. Ez a tizede a WHO korábbi becslésének.
És itt jutunk el a lényegi kérdésig, miszerint nagyon nem mindegy, hogy a cselekedeteinket az erősen hiányos és ennélfogva totálisan téves adatokra építjük, amelyek egy meglehetősen veszélyes vírus képét rajzolják elénk 3-4%, vagy Olaszország adatait tekintve akár 11%-os halálozással, vagy pedig az azonosított adatainktól eltérő valóságot vesszük figyelembe, ahol a vírus halálozása mindössze 0,15-0,3%.
Azt hiszem nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire eltérő reakciót és intézkedést igényel két ennyire eltérő szituáció. Elég ha arra gondolunk, hogy a közönséges szezonális influenza mortalitása 0,1% körül van, évről-évre bekövetkezik, meg is halnak benne évente 250-500 ezren, és mégsincs körülötte semmilyen cirkusz, nem állítjuk le a világot, vagy hasonló.
Nem vitás, hogy a koronavírusnak nagyobb a mortalitása, mint a közönséges influenzának. Ám a különbség mértéke messze nem akkora, mint azt korábban állították, vagy mint ami az azonosított esetszámok alapján kalkulálható. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy egy ilyen fertőzés összességében indokolja-e mindazt az intézkedéshalmazt, és azt a szigorúságot amit világszerte megtapasztalhattunk, vagy sem.