Európa jövője a világban

A kulcsszavak: demográfia, technológiai fölény és oktatás

Szeretek hosszútávú trendeket elemezni, és eltávolodni a mindennapi rövidtávú kakofóniától. Valahogy sokkal tisztább és egyértelműbb a hosszútávú trendek felismerése, mint bármilyen rövidtávú előrejelzés. 

A méret igenis számít

Ha ugyanis hosszútávú trendeket nézünk, akkor olyan tényezők válnak hangsúlyossá, mint például a demográfia, ami egy elég pontosan előrejelezhető adatsor. Európa esetében például a korfa egyértelműen megjósolja a jövőt: a társadalom elöregszik, és a csökkenő gyermekvállalási hajlandóság miatt csökken a népessége. 

Márpedig egy ország, vagy térség gazdasági és politikai potenciálja szempontjából az egyik legfontosabb faktor a népesség mérete. A másik természetesen az egy főre eső gazdasági teljesítmény, azaz egy kisebb népességű ország is képviselhet nagy gazdasági potenciált, amennyiben magas az egy főre eső összeg. Ezzel együtt is igaz, hogy a hasonló fejlettségű országok között a népesebb országok válnak dominánsabbá. A világpolitikában és világgazdaságban igenis számít a méret. 

Az EU persze egyelőre nem áll rosszul ebben a versenyben, legalábbis ha csak egy pillanatképet nézünk, hiszen a világ GDP-jének valamivel kevesebb, mint 14%-át itt állítják elő. Ez annak fényében különösen impozáns, ha figyelembe vesszük, hogy az EU a világ népességének mindössze a 6%-át teszi ki. Ám ha a trendeket is vizsgáljuk és nem csak a pillanatfelvételt, akkor azt láthatjuk, hogy az EU részesedése a világ népességéből várhatóan tovább fog zsugorodni, míg a gazdasági teljesítményünk részaránya évtizedek óta csökken és várhatóan ez folytatódni is fog. A világ többi része gyors ütemben zárkózik fel. 

Itt Európában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy óriásiak vagyunk, és miénk a világ. Ez persze érthető, hiszen úgy nő fel minden generáció, hogy megtanulja az eurocentrikus történelmet, azt hogy ~500 éven keresztül Európa volt a világ vezetője. Sőt, nem is valamilyen egyesült Európa, hanem annak csupán egyes államai. 

Hiba azonban azt gondolni, hogy ez az előnye Európának a jövőben is garantált. Ezt a dicsőséges fél évezredet Európa technológiai fölénye biztosította. Ez az előny azonban az elmúlt 70 év alatt szép lassan eltűnt. A technológiai innovációt ma már nem Európában írják, hanem az Egyesült Államokban és Ázsiában. A világ vezető technológiai cégei között alig találni európai szereplőt. Az egykor a világot uraló európai autóipar vagy elektronikai ipar nagyágyúi mellé felzárkóztak olyan ázsiai szereplők, akik 40-50 éve még nem is léteztek (mint például a koreai Samsung, vagy KIA), és ezek egyre nagyobb részt hasítanak ki a világpiacból az európai cégek rovására. 

 

Nem a liberális demokrácia a siker kulcsa, hanem a technológiai fölény és a méretbeli előny

Könnyen abba a hibába eshetünk, hogy azt gondoljuk, hogy Európa politikai berendezkedése, a liberális demokrácia önmagában biztosítja a vezető helyünket a világban. De Európa előnyét a világ többi része felett nem a demokrácia biztosította, hanem a technológiai előny és a méretbeli fölény együttese. Ha azt gondoljuk, hogy például a feltörekvő Kínával szemben versenyelőnyt jelent majd a demokratikus berendezkedés, az végzetes elbizakodottságot és önhittséget jelent, és ráadásul tévedés is. 

Elég ha megnézzük az európai történelmet. Az 1600-as években zajlott a francia-holland háború, a köztársasági Hollandia és a Francia Királyság között. Hollandia egy haladó, egalitárius köztársaság volt, liberális államszervezési elvekkel és a korban ritkaságnak számító vallási toleranciával. Ezzel szemben Franciaországot ekkor XIV. Lajos, azaz a Napkirály vezette despotikus módszerekkel. Ám a háborút végül mégis a franciák nyerték meg, és nem a hollandok. Mert a Francia Királyság volt a korabeli Európa legnépesebb országa, messze nagyobb erőforrásokkal rendelkezett, mint a hollandok. Így hiába volt progresszívebb a holland politika, mégis alulmaradt az autoriter franciákkal szemben. Mert a franciák bár autoriter államban éltek, de XIV. Lajos alatt Franciaország a kor legmodernebb technológiáit honosította meg. 

Azaz vagy méretben, vagy technológiában (ideális esetben mindkettőben) a vetélytársak fölé kell kerekedni, ellenkező esetben végzetesen lemaradunk a tőkeakkumulációban, és globális érdekérvényesítésben. 

Hogy a siker mennyire nem a liberális demokráciától függ, arra kiváló példával szolgálnak a XX. századból az ún. ázsiai Kistigrisek, azaz Dél-Korea, Tajvan, vagy Szingapúr. Mindegyikükre elmondható, hogy nem nem demokratikus keretek között indult meg a fejlődésük. Tajvan 1987-ig, Dél-Korea 1988-ig, Szingapúr pedig 1990-ig diktatúraként működött. Ma mindannyian fejlett gazdaságok a globális innováció élvonalában. És ma már plurális demokráciaként működnek, de a felemelkedésük időszakában ez bizony nagyon nem így volt még.

Ezért is tévedés azt gondolni, hogy a demokrácia önmagában nyújt akkora társadalmi versenyelőnyt, ami elegendő a világ gazdasági-technológiai-nagyhatalmi élvonalában maradni.

 

Mekkorák is vagyunk a világban?

Hogy képet alkothassuk, hogy mi is a helyünk a világban, érdemes ránézni a világországainak népességi adataira. Ha az EU egyetlen ország lenne, akkor a népességi listán az előkelő 3. helyen állna, és pusztán az 1,4 milliárd lakosú Kína, és a majdnem 1,4 lakosú India előzne meg bennünket. 

De az EU valójában nem egy állam, csak egy államszövetség, és egyelőre nincs is jele, hogy érdemben szorosabbá válna a föderáció a jövőben. Az európai szuperállam csak papíron létezik, vagy még ott sem. A valóságban Európában Németország a legnépesebb, a maga 84 milliós népességével, majd őt követik a franciák és olaszok 60-60 millió körüli lakossággal. 

Ehhez képest odakint a nagyvilágban olyan mamutok vannak, mint

  • Indonézia 273 millió lakossal
  • Pakisztán 220 millió lakossal
  • Brazília 212 millió lakossal
  • Nigéria 206 millió lakossal

De ha csak Európa 'környezetében' nézünk szét, akkor is olyanokat láthatunk, mint Egyiptom a Földközi-tenger túloldalán 102 millió lakossal, vagy tőlük délebbre Etiópia 115 millió lakossal. Ázsiában pedig még ott van Vietnám 97 millió lakossal, vagy a Fülöp-szigetek 109 millió lakossal.

Oroszországot nem számítva az első európai állam a listán a 19. helyen álló Németország. 

A világgazdaság konvergenciája, azaz a tény, hogy a feltörekvő országok gazdaságai gyorsabban nőnek és így folyamatosan zárkóznak fel, azzal jár, hogy ezek a nagy és népes országok néhány évtized távlatában komolyabb gazdasági potenciálra tesznek szert, mint a legnagyobb európai országok. 

Jelenleg persze még sokkal alacsonyabb az egy főre eső gazdasági teljesítményük, ám trendszerűen magasabb a növekedési ütemük, így csupán idő kérdése, hogy érvényesüljön a méretbeli fölényük. 

 

Miért őrizheti meg Európa mégis a gazdasági fölényét?

Hogy kicsit vitatkozzak a saját magam által fentebb leírtakkal, korántsem eleve elrendelt tény, hogy ez így is fog történni. Hiszen segíti az európaiakat egyrészt a felhalmozott  pénzügyi, másrészt a tudástőke. Ebből az első, ahogy azt Kína példája is mutatja, relatíve könnyen ledolgozható. Hiszen Kína esetében valójában épp a fejlett nyugat volt az, amelyik kezdetben feltőkésítette Kínát, amikor odatelepítette a termelését, majd később ezek a termelőüzemek működésük során generáltak hatalmas külkereskedelmi többletet. 

A második, a tudástőke hátrány ledolgozása ellenben sokkal keményebb dió. Persze a történelemben ez sem példátlan, hiszen az 1800-as években épp ezt tette Japán, lemásolta a nyugati mintákat, aki első nem európai hatalomként sikeresen iparosodott, majd ugyanez történt Koreában, Szingapúrban, Tajvanon, és zajlik Kínában, Vietnámban, Thaiföldön, Malajziában. 

És itt érkezünk el talán a legkritikusabb ponthoz egy felzárkozó, feltörekvő gazdaság esetében. Ha megnézzük a relatíve kicsiny (51 milliós) Koreát, akkor azt látjuk, hogy az 1 főre eső GDP tekintetében szinte utolérték a nyugat-európai fejlett országokat, holott a világháború végén még Ghánával voltak egy szinten. Ma pedig koreai cégek vannak a globális innováció élvonalában.

Korea bámulatos befektetést hajtott végre a humán tőkéjébe. Amíg 1945-ben a lakosságnak csupán a 22% tudott írni-olvasni, és mindössze 2% vett részt felsőoktatásban, addig 2018-ban a 24 és 35 év közötti korosztálynak a 70%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Ez a legmagasabb érték az OECD tagállamok között. Összehasonlításul Magyarország ugyanezen mutatója 31%. 

 

Képzetlen társadalommal nem lehetséges a felzárkózás

Ha pedig egy kicsit szétnézünk képzettség terén a fentebb már említett népes országok között, akkor rögtön megértjük, hogy miért nem értek még utol bennünket. 

Pakisztán például a Föld 5. legnépesebb országa, a GDP alapján mindössze a 40. helyen áll. A 220 milliós ország gazdasági teljesítménye kisebb, mint az 5 milliós Írország, vagy az 5,7 milliós Dánia gazdasága. 

Nagy potenciál van bennük, de ha megnézzük, hogy a lakosságnak csupán az 59%-a tud írni-olvasni, akkor már kezdjük megérteni az okokat. A 21. században semmit nem lehet elérni analfabéta társadalommal. Nem hogy mérnöki innovációra nem lesznek képesek, de még betanított gyári munkásként sem alkalmazható egy analfabéta személy. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya nem éri el a 9%-ot.

Nigériában is hasonló a helyzet. A társadalom mindössze 62%-a tud írni-olvasni. Felsőfokú végzettsége pedig csupán a lakosság 10%-ának van. Bár hozzá kel tenni, hogy 1976-ban még mindössze 0,8% volt ez az arány. 

Etiópiában szintén komoly az elmaradás, mindössze 51% tud írni-olvasni, bár a 15-24 éves korosztályban már jobb a helyzet 73%-kal, de ez még mindig elégtelen. 

Nem véletlen, hogy a kelet-ázsiai országok tudnak felzárkózni, hiszen például Vietnámban, Malajziában és Indonéziában is 94-96% az írástudók aránya. A felsőfokú végzettségűek aránya pedig Vietnamban 29%, Malajziában 43%, Indonéziában pedig 16%. Így érthető, hogy az alig 31 milliós, tehát 1/7 akkora Malajzia gazdasági teljesítménye nagyobb, mint a 220 milliós Pakisztán gazdasága. 

A felsőfokú végzettségűek aránya és az 1 főre eső gazdasági teljesítmény között rendkívül szoros a korreláció. 

 

Egy szó mint száz, demográfiai szempontból Európa vesztésre áll a következő évtizedekben. A népes feltörekvő országoknak minden esélye megvan, hogy a gazdaságuk mérete felzárkózzon a lakosságuk méretéhez, és megközelítse az egykori gyarmattartó európai nagyhatalmak gazdaságait. Ez az esély azonban nem valósul meg magától. Ha valamely ország nem invesztál eleget az oktatásba - az alapfokú és a felsőfokú oktatásba egyaránt - akkor az az ország nem lehet sikeres a 21. század tudás alapú világgazdaságában. 

És hogy mi Európa jövője? Megőrizzük-e gazdasági és jóléti előnyünket a világ többi részével szemben? Sajnos ez leginkább nem rajtunk, hanem a versenytársainkon múlik. Európa előnye fogyatkozik, és várhatóan tovább fog olvadni. A világ 500 év európai hegemónia után a gazdasági és technológiai kiegyenlítődés irányába halad. Rosszabbul nem fogunk élni, de mások utol fognak érni minket.