Miért elkerülhetetlen az infláció a koronavírus járvány után?

Avagy mi fán terem a pénz?

A mai részben a koronavírus hosszabb távú gazdasági következményéről, az inflációról lesz szó. De most is, mint az előző részben, először távolabbról kell indulnunk. Első lépésben meg kell értenünk, hogy mi is maga a pénz.

Manapság hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a pénz maga érték. Mintha lenne valamilyen abszolút értéke. Ha most azt gondoljuk, hogy ez csak a mai modern, papír pénz korában van így, de régen, az aranypénz korában bezzeg másként volt, annak volt valós értéke, az megint csak téved. A pénz értéke ugyanis valójában abban rejlik, hogy valaki más elfogadja értékként.

A pénz lényegének megértéséhez vissza kell mennünk a pénz előtti korba. Az emberek valaha mindent maguk állítottak elő, azzal rendelkeztek, amit vagy megtaláltak, vagy megtermeltek, vagy elkészítettek. Később az emberek cserélni kezdték a rendelkezésükre álló eszközöket, árukat, javakat. Valakinek több volt valamiből, mint amire szüksége volt, így fel tudta ajánlani másnak, miközben neki meg valami másra volt szüksége, amiből esetleg valaki másnak volt feleslege. Például több búzája volt mint amit meg tudtak volna enni, de nem volt agyagedényük a főzéshez, tároláshoz. Ebben az esetben felkínálták a felesleges búzát az agyagedényekért cserébe. Ha a kínálat találkozott a kereslettel, akkor az üzlet (a csere) létrejött, és mindkét fél elégedett lehetett.

De nem minden esetben találkozott a kereslet és a kínálat. Előfordult, hogy valakinek volt valami olyasmije, amire nekünk lett volna szükségünk, de neki speciel nem volt szüksége arra, amiből nekünk volt feleslegünk. Ha csak cserekereskedelem létezik, akkor néha nagyon sok szereplő közreműködésére van szükség, hogy mindenki megkapja a cserék eredményeképpen a maga szükségletét. És itt jön képbe a pénz.

A cserekereskedelem olyan, mint amikor a bicikli dinamójával fejlesztünk áramot. Amíg tekerjük a pedált, addig van áramunk, és tudunk világítani. De elraktározni nem tudjuk. Akkor tudjuk felhasználni, amikor létrehozzuk. Ahogyan az áram létrehozása és felhasználása közötti időszak áthidalásában segít az akkumulátor, úgy segít a pénz is áthidalni az adás és a vétel esetleges eltérő időpontja közötti hézagot.

Ahogyan az akkumulátor az áramot tárolja, addig a pénz az általunk másnak rendelkezésére bocsátott hasznosságot, értéket tárolja. A fenti példához visszatérve, a búzát eladhatjuk annak akinek búzára van szüksége, ha cserébe valami olyasmit kapunk, amit később valaki más is el fog fogadni tőlünk értékmérőként, amikor mi próbáljuk megszerezni az agyagedényt, amire nekünk van szükségünk. A pénz tehát a szükségletek (kereslet) és a felesleg (kínálat) értékének, vagy máshonnan nézve, a másik fél számára jelentett hasznosságának mérésére szolgáló valami. Egyrészt segít összehasonlítani eltérő eszközök, áruk és szolgáltatások egymáshoz viszonyított relatív értékét, másrészt – és ez a fontosabb - segít abban hogy időben eltérő pillanatban adhassunk értéket másnak, mint amikor nekünk van szükségünk valamire.

A pénz tehát nem jelent értéket önmagában, csak azáltal, hogy bízhatunk benne, hogy valaki más el fogja majd fogadni tőlünk és értéket ad nekünk cserébe.

Pénz így gyakorlatilag bármi lehet, ami kellően kicsi, könnyen magunknál tarthatjuk, mozgathatjuk, és könnyen osztható. Nyilván nem lenne szerencsés ha a mamut lenne az értékmérő, hiszen az nehezen lenne osztható. Van még egy nagyon fontos követelmény a pénzzel szemben, mégpedig, hogy legyen belőle kellő mennyiség, de ne legyen nagyon könnyen szaporítható. Könnyű belátni, hogy ha a falevelek, vagy a homokszemek lennének ezek az értékmérők, akkor elég könnyen elég sokaknak lenne belőle korlátlan mennyisége. Márpedig a pénznek fontos jellemzője, hogy lehetőség szerint csak úgy tudjunk hozzájutni, ha hasznosságot nyújtunk másnak, amiért cserébe pénzhez jutunk. Ha nagy mennyiségben tudnánk úgy hozzájutni, hogy nem nyújtottunk másnak hasznosságot (értéket), akkor nem számíthatnánk arra, hogy mások is hasznosságot fognak nekünk adni cserébe. Hiszen mint fentebb láttuk a pénz értéke abban rejlik, hogy mások értéket tulajdonítanak neki. És ez az értéke éppen abból fakad, hogy pénz főként hasznosság nyújtásért cserébe szerezhető. Azt fejezi ki a birtokunkban lévő pénz, hogy korábban valakinek valamilyen számára hasznos dolgot nyújtottunk. (legyen az munka, vagy árú, vagy bármi ami valaki másnak hasznosságot, értéket jelentett.)

 

Rendben, a pénz lényegét lassan kezdjük érteni, de mitől lesz infláció?

A dolgok értéke minden esetben relatív. Semminek nincsen abszolút értéke. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy kijelentik, hogy a lakásuk ennyit és ennyit ér. Pedig valójában a lakásuk mindig annyit ér, amennyit valaki más hajlandó adni érte. Bármi ami a birtokunkban van (legyen az fizikai dolog, vagy a munkaidőnk) mindig csak annyit ér, amennyit valaki hajlandó megadni érte. Ha nincsen vevő rá, akkor nem ér semmit sem. Lehet a miénk a világ leghatalmasabb gyémántja, ha egy lakatlan szigeten vagyunk, akkor az nem ér semmit. Legfeljebb annyit, hogy hogy kemény kőnek tudjuk mi magunk használni.

Ebből következik hogy az árak mindig két oldal találkozásából fakadnak. A kereslet valami iránt, és a kínálat valamiből. Ez pedig mindig olyan helyzetet teremt, mint egy mérleg. Ha valamiből sok van, akkor annak a dolognak az értéke alacsony lesz más, ritkábban elérhető dolgokhoz képest. Homokból sok van és könnyű hozzájutni, míg gyémántból kevés és nehezen beszerezhető, így nagyon sok homok fog egyenlő lenni kevés gyémánttal.

De ha megváltoznak az egymáshoz viszonyított mennyiségek, akkor más lesz a dolgok relatív, egymáshoz viszonyított értéke. Jó példa erre a só. Ma a közönséges konyhasóra úgy tekintünk, mint valami értéktelen dologra. Majdnem a homokkal van egy szinten. Pedig valaha rendkívül értékes volt, mert nehezen lehetett hozzájutni, így kevés volt belőle. Aztán könnyen megszerezhető lett, aminek köszönhetően rendkívül megnőtt az elérhető mennyisége, így leesett az ára.

 

Jó rendben, értem, hogy olcsó lett a só, de mikor jön már az infláció?

Általában úgy tekintünk a pénzre, mintha az más lenne, mint a többi termék, vagy áru, vagy nyersanyag. Pedig valójában a pénz is csak egy olyan dolog, amire éppúgy vonatkozik a fenti mérleg példa. Képzeljünk el egy világot, ahol a fizetésünket krumpliban kapjuk. Mindennek krumpliban van meghatározva az ára. Egy kiló krumpliért meg tudunk vásárolni 100 darab bankjegyet. A bankjegy ebben a világban arra jó, hogy kitapétázzuk vele a falat.

A következő évben azonban a jó termésnek köszönhetően sokkal több lesz a krumpli, így mindenki több krumplit kap fizetségként. De a bankjegyeket már nem készítik, azok mennyisége nem változott.

Mi lesz így a bankjegyek árával? Mivel mindenkinek sokkal több krumplija van, ezért 100 darab bankjegyért már több krumplit kell adni, belekerülhet 2 kiló krumpliba is már. Vagyis tavalyi áron 1 kiló krumpliért már csak fele annyi bankjegyet kapunk.

Mi történt? Felment a tapéta bankjegyek ára, azaz megdrágult.

Na de nézzük meg fordítva. Kiinduláskor 100 bankjegy ért 1 kiló krumplit. A második évben pedig már csak 50 bankjegybe került ugyanaz az 1 kiló krumpli. Azaz bankjegyben kifejezve csökkent a krumpli értéke.

Akkor most megdrágultak, vagy olcsóbbá váltak a dolgok? Az attól függ, hogy honnan nézzük. Minden relatív. A dolgoknak csak egymáshoz viszonyítva van értékük.

Olyan mérleg ez, ami mindig egyensúlyban van. Helyette a serpenyőkbe kerülő dolgoknak a tömege változik. Az egyensúly így úgy áll helyre, hogy valamiből több, míg a másikból kevesebb kell. Amíg az egyik felértékelődik a másik dologhoz képest, addig a másik dolog meg éppen ellenkezőleg, leértékelődik. A pénz pedig ebben a helyzetben csak az egyik dolog a sok más nyersanyag, áru, vagy dolog mellett.

Olyan ez, mint ahogyan a Földről nézve látszólag a Nap mozog az égbolton. Minden attól függ, hogy mi a viszonyítási pont. Ha a Föld a viszonyítási pont, akkor valóban elmozdul a Nap ehhez képest. Ugyanígy ha a pénzhez viszonyítva nézzük, akkor mindig csak a többi dolognak változik az ára. A krumpli jó termés esetén olcsóbb lesz (hiszen több lesz belőle), míg rossz termés esetén megdrágul (mert kevesebb lesz).

 

OK, értem, minden relatív. De miért számít ez?

Azért, mert ahogy egy jó termés miatt megnövekvő krumpli mennyiség következtében a krumpli más dolgokhoz viszonyított értéke csökken, ugyanígy ha a pénz mennyisége változik meg, akkor a pénz relatív értéke is megváltozik a többi dologhoz képest. A pénz ugyanúgy viselkedik, mint bármilyen más adható-vehető árucikk.

Ha az aszály miatt kevesebb van valamiből, akkor természetesnek vesszük hogy felmegy az ára. Ha jó és bőséges a termés akkor meg lemegy. Pont ugyanígy működik a pénz is. Ha megnő a mennyisége, akkor elveszíti az értékét (az árucikkek ára emelkedik, infláció köszönt be), ha pedig csökkenne a mennyisége, akkor felértékelődik az értéke (az árucikkek ára csökken, defláció történik).

 

Azaz ha hirtelen varázsütésre kétszer annyi pénz lenne a világon, akkor kétszer annyiba kerülne a krumpli, meg minden?

Majdnem. De nem egészen. Ha a pénzért megvásárolható árucikkek mennyisége állandó lenne (minden évben mindenből mindig ugyanannyit állítanánk elő), akkor az állítás nagyjából helyes lenne.

Emlékezzünk vissza a korábbi cikkben hivatkozott falura, ahol egyetlen 1000 forintos bankjegy az összes forgalomban lévő pénz. Képzeljük el, hogy Marika néni birtokolja ezt az 1000 forintot, és fonott kosarat szeretne venni Béla bácsitól, darabonként 100 forintos áron. Most képzeljük el, hogy Marika néni nyer a lottón még egy 1000 forintot, így összesen már 2000 forintja van. Ha betoppan Béla bácsihoz, és minden pénzéért kosarat szeretne venni, akkor Béla bácsi el tudna adni a 100 forintos eredeti áron 20 kosarat is 10 helyett. Ha nincsen fizikai akadálya, hogy elkészítse a 20 kosarat a 10 helyett, akkor választhat, hogy több kosarat készít változatlan áron (kínálatot bővít), vagy nem akar többet dolgozni és a már elkészített 10 kosarat adja el dupla, 200 forintos áron (árat emel). De ezzel azt kockáztatná, hogy valaki más hajlandó lesz továbbra is 100 forintos áron elkészíteni Marika néninek mind a 20 kosarat, és elhappolja előle az üzletet.

Azaz ha megnő egy gazdaságban a rendelkezésre álló pénz mennyisége, akkor azzal megnő a dolgok iránti kereslet pénzben kifejezett értéke is. Felborul tehát az egyensúly.

Miként állhat helyre? Vagy a kereslet növekedésével párhuzamosan megnövekszik a kínálat is azonos mértékben, vagy a kereslethez képest alacsonyabb kínálat magasabb áron kerül piacra.

 

Mitől függ, hogy a kínálat bővül, vagy az árak emelkednek?

Ez több tényezőtől is függ. Kérdés, hogy mennyire van sok szereplő és szabad verseny az adott piacon (azaz Béla bácsinak kell-e félnie attól, hogy megfonja más a kosarakat helyette. ). Valamint függ attól is, hogy milyen gyorsan és mekkora mértékben bővül a kereslet.

Ha nő a kereslet a fonott kosarakra, akkor egy ideig többet is tud fonni Béla bácsi (ha még nem érte el a kapacitásának a felső korlátját), valamint be tud vonni segítőket is akár. De nyilván egy-egy új segítő bevonása már időbe kerül. A kínálatot így elvileg nem lehet hirtelen és drámai mértékben növelni.

Legalábbis valaha nem lehetett. Hiába lett volna hirtelen tízszer annyi pénz Egyiptomban, nem tudtak volna tízszer annyi piramist építeni. Objektív korlátai voltak a termelésnek.

Ez a mai világban a gépesítés, az automatizáció és a robotizáció eredményeképpen jelentősen megváltozott. Henry Ford futószalagja óta a termelés rendkívül rugalmasan és drámai méretekben skálázható, növelhető. Az ipari termelés manapság szinte korlátlanul képes reagálni a megnövekvő keresletre. Ha 1 milliárd Iphone kell, akkor nem probléma, megcsinálják. A fizikai termelésnek szinte nincsen korlátja. Így a fogyasztási cikkek árában alig van áremelkedés.

Szintén jó példa történelmi távlatban az élelmiszer termelés. Valaha emberek százezreire volt szükség a mezőgazdasági termeléshez, akiket el kellett tartani, és/vagy meg kellett fizetni, azaz a megtermelt élelem jelentős hányadát felemésztette a termeléshez szükséges munkaerő alkalmazásának a költsége. A mai gépesített mezőgazdaság ehhez képest összehasonlíthatatlanul kisebb költséggel működik. Az eredmény: amíg korábban az élelem egy drága jószág volt, addig a ma élő emberek kiadásainak csupán csekély hányadát teszik ki. A gépesített termelésnek köszönhetően az alapvető élelmiszer korábban elképzelhetetlenül olcsóvá vált. Leértékelődött a csereértéke.

 

Jelentősebb áremelkedést így olyan területeken észlelhettünk 2008 után (amikor szintén jelentősen növelték a pénzmennyiséget), ahol a kereslet tárgya korlátos mennyiségben érhető el, vagy nehezen bővíthető a kínálat. Ilyen terület például az ingatlanpiac. A telkek, földterület, és a már megépült ingatlanok mennyisége fix. Az ingatlanállomány bővíthető ugyan, hiszen lehet új telkeket parcellázni, és épülnek új épületek is, de könnyen belátható, hogy lassabban képes az építőipar reagálni és kínálatot bővíteni, mint a feldolgozóipar a maga intenzív automatizációjával. (könnyebb és gyorsabb legyártani újabb plusz 1 milliárd új phone-t, mint felépíteni tízezernyi új lakást.) Az ingatlanok piaca ráadásul nem homogén, azaz van különbség ingatlan és ingatlan között, azaz egy jó kilátású tengerparti villát nem képes pótolni egy lakóparki lakás. Így ha megnő az ilyenek (már létező konkrét ingatlanok) iránti kereslet, akkor a kínálat csak árváltozással tud reagálni. (nem lehet varázsütésre másikat készíteni).

 

Bármilyen meglepő, de hasonló okokból következett be a munkabérek dinamikus emelkedése is. A munkabérekre tekinthetünk úgy, mint a termeléshez szükséges egyik hozzávalóra. És ennek a hozzávalónak a mennyisége korlátos (persze a biológia képes bővíteni, de sajnálatos módon 18 éves ciklusidővel dolgozik), sőt a kivándorlás és elöregedés miatt még csökkenő tendenciát is mutat. Növekvő gazdaság, egyenlő növekvő munkaerő kereslet, találkozik a csökkenő munkaerő kínálattal, ennek nem lehet más végeredménye, mint az árak emelkedése, a munkaerő árának emelkedése. (azaz béremelkedés)

 

De honnan és miért lenne több pénz a gazdaságban?

Ahogy jelen írás legelején már tárgyaltuk, a pénz értéke attól függ, hogy a gazdasági szereplők elfogadják-e. Ahogy arról is beszéltünk, hogy a pénzként használt dolognak (legyen az arany, só, fabatka vagy amerikai dollár) fontos jellemzője, hogy nem lehet könnyen szaporítani. Azért használt a világ sokáig aranyat, mert abból ugyan volt elég, de nem volt belőle túl sok, és nem volt korlátlanul előállítható.

A mai modern pénzrendszer is rendelkezik részben ezzel a jellemzővel. Mert bár a modern pénz valójában csak egy absztrakt dolog, aminek az előállíthatósága korlátlan, de kizárólag az állam monopóliuma. (most tekintsünk el a fizikai bankjegyek hamisítóitól) Így elvileg alkalmas pénznek, hiszen csak az állam (a jegybankok) tud korlátlanul új pénzt teremteni. Ők viszont korlátlanul, a semmiből.

Persze a pénzmennyiség állami növelése régen is elő-elő fordult, a szükség nagy úr. Az ügynevezett pénzrontás is egyfajta pénzmennyiség növelés volt. Mi is volt ez? Hát amikor az államok alacsonyabb arany vagy ezüst tartalommal vertek érméket. Azaz ugyanannyi aranyból több érme készült, (látszólag) megnövelve a forgalomban lévő pénz mennyiségét.

 

Mire számíthatunk a koronavírus mentőcsomagok következtében?

A világ jegybankjai soha nem látott mennyiségű pénzt pumpáltak a gazdaságba (vettek belőle állampapírokat). Ez a pénz a semmiből keletkezett, új, plusz pénz. Ezen felül a korábbi cikkben tárgyalt kereslet kiesést a kormányok próbálják pótolni, azaz megnövelik a kiadásaikat. Drámai mértékben. Ekkora pénzmennyiséget lehetetlen a hitelpiacról, állampapír piacról bevonni, ezért ezeknek a mentőcsomagoknak a finanszírozása így vagy úgy de a jegybankokra fog hárulni, azaz további pénzteremtésre (bankóprés) kerül sor. Ez rövidtávon elengedhetetlenül szükséges és elkerülhetetlen. Amikor tűz van, akkor oltani kell bármi áron.

De ha kicsit távolabb nézünk, akkor szembe kell néznünk azzal, hogy milyen következményei lesznek a megnövelt pénzmennyiségnek. Rövid távon a járvány akkut fázisában átmenetileg felszökhetnek az árak az ellátási zavarok és a pánikszerű felvásárlások hatására. Ez azonban csak átmeneti, rövidtávú hatás. Később a megugró munkanélküliség és vállalati csődök miatt inkább zuhanó kereslet miatt inkább deflációs nyomás jelentkezhet, ahogy a piaci szereplők egymás alá ígérve próbálják fenntartani a forgalmukat. Ezt követheti a harmadik hullám, amikor a munkanélküliség és vállalati csődök okozta kereslet csökkenéssel egyensúlyba kerül a kínálat (leépül a túlkínálat), majd megkezdődik a fellendülés. Ekkor már elmúlik a félelem és a pánik, és a fogyasztás is élénkülni fog. A gazdaságban azonban benne marad a bepumpált plusz pénz, azaz jelentősen magasabb lesz a pénzmennyiség. A magasabb pénzmennyiség pedig ha a fogyasztási cikkek árában nem is (a rugalmas termelési lehetőségek miatt jelentős volumen bővülésre lehet számítani), de a korlátos eszközök árában mindenképpen áremelkedést fog eredményezni.

Mik lehetnek azok a területek, ahol áremelkedés várható?

Gyakorlatilag bármi és minden aminek a mennyisége korlátos, vagy csak nehezen és lassan bővíthető. Ilyen az ingatlanpiac, ahol átmeneti stagnálás után távlatilag további dinamikus áremelkedésre kell számítani. De ide számítható az arany is, mint korlátos jószág. (Jelentős pénz mennyiség bővülés esetén az mindig jó választás, hiszen az arany mennyisége csak alig változik, így a cserearányok az arany javára változnak. Ha úgy nézzük, akkor túlkínálat alakul ki pénzből az aranyhoz képest, így leesik a pénz ára az aranyhoz képest.)

Elsőre talán meglepő módon a tőzsdei részvények is profitálnak a pénzbőségből. Ne felejtsük el, hogy a tőzsdei részvények mennyisége egy-egy vállalat esetén fix (amíg nem kerül sor egy esetleges újabb részvény kibocsátásra). Márpedig minden aminek a mennyisége nem bővül, az felértékelődik a bővülő pénzmennyiséghez képest. Ez a cserearány változásának hatása. A másik hatás, hogy egy termelő vállalat az eladási áraiban érvényesítheti az esetleges inflációt, így a vállalat bevételei nominálisan lépést tudnak tartani az inflációval.

 

Lassan a mai cikk végére érünk. Egy utolsó bekezdésben tegyünk próbát, hogy felfogjuk a mostani pénzmennyiség bővítések mértékét. Az Egyesült Államok gazdaságban forgalomban lévő pénz mennyisége (M2 monetáris aggregátum) 15,5 ezer milliárd dollár.

Az amerikai jegybank által két hete bejelentett korlátlan állampapírpiaci intervenció összesített mértéke péntekig 1 ezer milliárd dollár, a napi növekedése jelenleg 50 milliárd. Ezen felül van még a szövetségi kormány 2 ezer milliárdos mentőcsomagja. Így már most legalább 3 ezer milliárd dollárnyi plusz pénzzel nőtt a pénzmennyiség. Ez már most 20%.

Ettől még nem lesz hiperinfláció, sőt rövid távon semmilyen infláció nem lesz a rég nem látott recesszió miatt, de hosszabb távon ez elég komoly pénzmennyiség bővülés, ami nem marad következmények nélkül. (A ’70-es évek két számjegyű amerikai inflációs korszakát ennél kisebb mértékű pénzmennyiség bővülés előzte meg. Akkor az M2 egy év alatt 710 mrd dollárról 802 mrd-ra nőtt. Az 13% bővülés volt.)