Kivételesen eltérek most a koronavírus témától, elvégre nem azért hoztam létre ezt a blogot, hogy kizárólag a járványról írjak, hanem minden olyan témáról, amit fontosnak és lényegesnek tartok. (Bár kétségtelen, hogy az elmúlt néhány hónapban a vírus ellopta a show-t sok más fontos téma elől.)

A mostani téma apropóját a közelgő amerikai elnökválasztás adja. Bár igazából nincs konkrét aktualitás, de mégis olyan ügy ez, ami ott lapul a sarokban és egyre jobban meghatározza a világpolitikát. Ez pedig nem más, mint a kínai-amerikai szembenállás, a második hidegháború. 

Donald Trump elnökségét sokat lehet kritizálni, de azt el kell ismerni, hogy ő volt az első amerikai elnök, aki felemelte a szavát az Egyesült Államok folyamatos és fokozódó kínai kitettségének. Éppen az előbb említett különös aktualitás hiánya miatt fordulhatott elő, hogy észrevétlenül, szépen lassan, de biztosan nőtt az Egyesült Államok Kínával szembeni kereskedelmi deficitje az 1985-ös nulla közeléből majdnem évi 419 milliárd dollárra 2018-ra. Ez nagyságrendileg az amerikai GDP 2,1%-a.

Az Egyesült Államoknak van egy krónikus kereskedelmi deficitje a világ összes többi szereplőjével, ennek összege 2018-ban 872 milliárd dollár volt, azaz a teljes világgal szemben fennálló deficit majdnem feléért, 48%-áért egyedül Kína, a Kínával szembeni kereskedelmi hiány volt a felelős. 

Ez a helyzet vezetett oda, hogy 2019-re Kína birtokolta Japán után a második legnagyobb összegű amerikai államadósságot. Az Egyesült Államok teljes, 22 ezer milliárd dolláros adósságából 6800 milliárd dollárt birtokolnak külföldi állami szereplők. Ennek a listának az élén áll 2019 júliusában Japán 1131 milliárd dollárral, és rögtön őket követi Kína 1110 milliárd dollárral. Kína kezében van így az amerikai államadósság közel 4%-a, és a külföldiek kezében lévő mennyiség több, mint 16%-a. 

Sokat lehet hallani, hogy Kína milyen bámulatos fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, és mennyire megerősödött a gazdasági ereje. Valóban, 2019-ben a kínai gazdaság az USA mögött a második legnagyobb gazdaság, több, mint 14 ezer milliárd dollárral, messze maga mögött hagyva a harmadik helyen álló Japánt, amelynek gazdasága csupán 5200 milliárd dollár. Ezzel Kína gazdasága eléri az Egyesült Államok gazdaságának 66%-át. A fejlődés érzékeltetésére tegyük ide, hogy 1985-ben a kínai gazdaság mindössze a kilencedik legnagyobb volt, mindössze 312 milliárd dollárral, ami az akkori amerikai gazdaság méretének alig haladta meg a 7%-át. A felét sem érte el Nyugat-Németországnak, Japán majdnem ötször akkora volt, és még Olaszország gazdasága is 50%-kal volt nagyobb nála. 

Igen, valóban lenyűgöző a fejlődés, ez mind igaz, de hozzá kell tenni, hogy ezt a bámulatos fejlődést a Nyugat finanszírozta. Az amerikai és nyugat európai fogyasztók, akik megrészegülve habzsolták és habzsolják az olcsón előállított kínai termékeket. Ruhákat, fogyasztási cikkeket, műszaki cikkeket, gépeket. Mindent. A 19. században Angliára mondták, hogy a 'világ műhelye'. Ma nem kérdés, hogy Kínát illeti ez a cím. Ami nem 'Made in China' az szinte nem is létezik.

A kérdés, hogy vajon jó-e az nekünk, ha a mi pénzünkön tenyésztjük ki a világ belátható időn belül leghatalmasabbá váló gazdaságát egy olyan országban, ami finoman szólva sem tartja magát a demokrácia és az emberi jogok általános elveihez? Ha egy olyan ország lesz a leghatalmasabb gazdaság, ahol 1 millió ujgurt tartanak koncentrációs táborokban csak azért, mert más a vallásuk?

Az első hidegháborút a Nyugat azért tudta megnyerni, mert a Szovjetunió elveszítette a gazdasági háborút. Nem a tankok, nem a bombázók, és még csak nem is az atomrakéták miatt maradt alul a kommunista tömb, hanem azért, mert gazdaságilag csődbe mentek. Mert nem volt vécépapír a boltokban. 

Vajon akkor is összeomlott volna a Szovjetunió, ha amerikai vásárlók dollár milliárdjai áramlottak volna hozzájuk minden évben? Ha békésen kereskedett volna velük a szabad világ, és öntötte volna beléjük számolatlanul a pénzt?

Vagy mi lett volna, ha az amerikaik azon kapták volna magukat, hogy szinte minden ami a boltjaik polcain van, az mind az ellenséges Szovjetunióból származik? Hogy a legnagyobb vetélytársuktól érkezik szinte minden. 

Észre kell venni, hogy a szabad világra nem a gazdaságilag törpe, 80 milliós népességű Irán, vagy a jelentéktelen Észak-Korea jelenti a legnagyobb geostratégiai fenyegetést. Hanem a világ legnagyobb népességű országa, ami nem mellesleg kőkemény diktatúraként működik. És amely öles léptekkel fejleszti a haderejét és amely 1,4 milliárd lakosú belső piacra, és ezáltal óriási erőforrás halmazra támaszkodhat. 

És ezt a fenyegetést mi, a szabad világ jómódú polgárai hoztuk létre, tartjuk el és tartjuk fenn azáltal, hogy úgy kereskedünk velük, mintha egy lenne a demokratikus szabálykövető államok közül. 

Nem az.

A szabad világnak le kellene csatlakoznia Kínáról, mint ahogyan a Szovjetuniót is gazdasági karanténba helyezte. Valószínűleg ezzel már így is elkéstünk, (mert elaludtunk naivan), mert a hatalmas belső piacára támaszkodva már elboldogulna a külvilág nélkül is, de mindenképpen nehezebb dolga lenne a nyugati dollár milliárdok nélkül. 

Bár 2020-at eddig elkomolytalankodtuk a koronavírussal, de az életünket valójában az elkövetkező évtizedekben sokkal inkább a nyugati-kínai vetélkedés fogja meghatározni. Nyakunkon a második hidegháború. És jajj nekünk, ha Kína kerekedik felül. Ezt a szörnyet mi teremtettük, ezen már nem tudunk változtatni, de azt még eldönthetjük, hogy meddig akarjuk még etetni és a keblünkön melengetni.