Általában nem szívesen írok belpolitikai témáról, mert erősen taszít a politikai pártok fanatikus rajongótáborainak kemény magja. Mindkét oldalon. 

Ám az elmúlt hetekben olyan sok 'értelmiségi' elmélkedést olvastam arról, hogy miként kell majd helyreállítani a jogállamot, meg végrehajtani az elszámoltatást, mintha kész tény lenne a kormány bukása a jövő évi választásokon. Mivel szeretek minden kérdést az adatok oldaláról megközelíteni, ezért vettem a fáradtságot, hogy kicsit beleássam magam az egyéni választókörzetek korábbi eredményeinek elemzésébe. A célom az volt, hogy kicsit kvantifikálni tudjam, hogy mennyire reális a kormányváltás 2022-ben. 

Hiszen szép dolog, hogy a különféle közvéleménykutatások azt mutatják, hogy az ellenzéki pártszövetség tábora beérte a kormánypártokat, de a kormányalakítást valójában nem a listás szavazatok versenye fogja eldönteni, hanem, hogy kinek van legalább 100 képviselője a parlamentben. Hasonló ez ahhoz, ahogy 2016-ban az amerikai elnökválasztáson hiába szerzett országosan több szavazatot Hillary Clinton, a választási rendszer sajátossága miatt mégis Donald Trump költözhetett be a Fehér Házba. 

Természetesen nem azt mondom, hogy az országos pártszimpátia nem releváns információ, csupán azt, hogy önmagában kevés a valós esélyek megértéséhez. Csak, hogy mindenki tisztában legyen vele, tartsunk egy gyors fejtágítást. 

• A magyar parlamentben 199 képviselő foglal helyet, a kormánytöbbséghez tehát 100 képviselőre van szükség.
• 93 fő kerül be területi és országos listáról és
• 106 fő kerül be egyéni választókörzetekből

Az egyéni választókörzetekben a legtöbb szavazatot szerzett jelölt kerül be, így az országos verseny mellett van nekünk 106 önálló kis helyi versenyünk. És a választás valójában ebben a 106 körzetben fog eldőlni.

Mi történt 2018-ban?

Gyorsan tekintsük át, hogy mi lett a 3 évvel ezelőtti választások eredménye:

• 133 kormánypárti képviselő
  • 47,36% Fidesz-KDNP belföldi listás eredmény
    • ehhez adódott hozzá ~2%-nyi szavazat a külhoni magyarok levélszavazataiból
    • a kormánypártok kapták a levélszavazatok 96,24%-át
  • 42 listás mandátum
  • 91 egyéni mandátum
• 65 ellenzéki képviselő
  • 48,22% belföldi listás eredmény (MSZP + Párbeszéd + DK + Jobbik + LMP + Momentum)
    • a Momentum (3,16%) nem jutott be a parlamentbe, nélküle a mandátumot szerzett pártok eredménye 45,06%
  • 50 listás mandátum
  • 15 egyéni mandátum

Már a fentiekből is egyértelmű, hogy a győzelemhez nem az szükséges, hogy többségben legyenek az ellenzéki pártok listás szavazatai, mert ez már 2018-ban is így volt. (Nem a Momentum küszöb alatti eredménye, és nem is a külhoni levélszavazatok miatt veszített az ellenzék.)

Tényleg fordult a kocka a 2019-es önkormányzati választásokon?

Azt gondolom, hogy az ellenzéki szimpatizánsok részéről megnyilvánuló hurrá-optimizmust a közvéleménykutatási egál mellett a 2019-es önkormányzati választások félreértelmezése okozza. 2018-ban a parlamenti választásokon az ellenzék a tényleges támogatottságához képest mandátumokban mérve sokkal gyengébb eredményt ért el. Ez azt eredményezte, hogy a közvélemény az ellenzék erejét sokkal csekélyebbnek érzékelte, mint amilyen az valójában.

Ehhez az alulértékelt erőhöz képest volt sokak számára meglepő, hogy 2019-ben Budapesten és a megyeszékhelyek egy részében ellenzéki győzelem született. Sokan úgy értelmezték ezt, mintha a kormánypártok megroppantak volna, és erőre kapott volna az ellenzék. A valóság azonban nem is állhatna távolabb ettől.

A 2019-es önkormányzati választásokon valójában semmilyen stratégiai átrendeződés nem történt a pártok támogatottságában. Csupán az történt, hogy az ellenzéki pártok koordinációja miatt érvényesült a matematika, és veszített a kormánypárt ott, ahol korábban sem volt többségi támogatottsága. 

Mi lett volna 2018-ban, és mi várható 2022-ben?

Nevezzük nevén: az ellenzék országosan már 2018-ban is egálban volt a kormánypártokkal, sőt a Momentum támogatottságát is számítva ~1% előnyben volt a belföldi szavazók körében. 

Ez a kiélezett listás verseny tehát valójában semennyire nem új, csak korábban nem volt ennyire transzparens, mert a közvéleménykutatásokban nem tornyozták egymásra az összes ellenzéki párt oszlopait. De aki azt gondolja, hogy azért, mert a szalagcímek arról szólnak, hogy vezet az ellenzék, már zsebben érzi a győzelmet, az nagyon téved. Mutatom, hogy miért.

A mai közvéleménykutatási eredmények - minden ellenkező vélekedés ellenére - nem térnek el érdemben a 2018-as listás eredményektől. Így okkal feltételezhetjük, hogy az egyéni körzetekben is hasonló eredményekre számíthatunk. 

2018-ban az ellenzék 15 egyéni körzetben győzött az országos 106-ból. 

• 12 körzet Budapesten volt
• 1 Pécsen
• 1 Szegeden
• 1 Dunaújvárosban

Ha az ellenzék 2018-ban is összefogva indult volna (és minden támogatójuk hajlandó is lett volna átszavazni a közös jelöltre, azaz összeadható a támogatottságuk), akkor a 15 nyert körzet mellett további 29 körzetet garantáltan elhódítottak volna. Így a jelenlegi támogatottsági adatok alapján 44 körzetben biztosra vehető az ellenzéki győzelem. Ez azonban még kevés a 100 főnyi parlamenti többséghez.

Ahhoz, hogy az ellenzéknek legyen legalább 100 fős többsége, ahhoz ugyebár 35-tel több képviselő kell, mint amennyit 2018-ban szereztek. Azt gondolhatnánk, hogy a 35-ből fentebb levezetve már megvan 29, tehát már csak 6 további körzetben kell győzni. Csakhogy minden az ellenzék által megnyert egyéni körzet csökkenti az ellenzéki és növeli a kormánypártok listás eredményét a vesztes egyéni jelöltre leadott töredékszavazatok miatt. Ezért a több ellenzéki győzelem miatt kevesebb listás mandátumra számíthat az ellenzék és többre a kormánypárt. Így ahhoz, hogy biztosan ellenzéki többség szülessen, ahhoz kiegyenlített listás eredmény mellett legalább 53 megnyert egyéni körzetre van szükség. 

Azaz a 44 biztos ellenzéki körzet mellett meg kellene nyerniük minimum 9 billegő körzetet is. 

Hol vannak a csataterek?

A hol kérdés mellett a másik, fontosabb kérdés, hogy hány billegő körzet van egyáltalán?

Nézzük a 2018-as adatokat! 

Várható ellenzéki győzelemek

• 40% alatti eredménnyel győztek a kormánypártok 2 körzetben is - itt nem kérdés a vereségük
  • mindkettő Miskolcon
• 45%-nál kisebb eredménnyel győztek 21 körzetben - ezekben 2018-ban is szignifikáns ellenzéki többség volt, csak szétaprózódva
• 45-47% közötti eredménnyel 6 körzetben győztek - itt is ellenzéki előny volt, bár szűkebb

Ez alapján Budapest mind a 18 körzetét az ellenzék fogja nyerni. Ezen kívül Pest megyében 7-5 arányban szintén ellenzéki előny várható. Ezen kívül Szeged, Miskolc, Pécs, Eger, Szolnok és Békéscsaba összes körzete is ellenzéki lesz. 

A kormánypártoknak azonban nem kell aggódniuk Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna és Bács-Kiskun megyékben, mert itt várhatóan minden körzetet hozni fognak.

Csataterek

Na de, hol vannak az igazán érdekes körzetek, a valódi csataterek?

Csatatérnek azokat tekintettem, ahol a Fidesz 49,5% alatt, de 47% feletti eredménnyel győzött. Ezek a billegő körzetek. 11 ilyen körzet volt a 2018-as adatok alapján:

Tehát a 11 billegő körzetből az ellenzéknek meg kellene nyernie 9-et ahhoz, hogy kormánytöbbséget szerezzen. Ezzel szemben a kormánypártoknak elegendő megnyerni csupán 3 billegő körzetet ahhoz, hogy megőrizzék a többségüket. 

Ha a 2018-as eredmények ismétlődnének meg, akkor a kormánypártok hajszállal ugyan, de 1 mandátummal megőriznék a többségüket. 

Az biztos, hogy roppant kiélezett lesz a 2022-es választás. Azt gondolom, hogy van esély ellenzéki többségre, de nagyobb a valószínűsége jelenleg annak, hogy minimálisan, de megőrzi többségét a kormány. 

A véleménybuborékok, az 'értelmiségi holdudvar' és akik kezében a tényleges döntés van...

Egy dolog viszont napnál világosabb: a választások nem Budapesten fognak eldőlni, így az optimális győzelmi stratégiának nem a budapesti választók ízléséhez kell igazodnia. Ugyanezen logika miatt mondott le a kormány is Budapestről, hiszen számukra az elveszett. Az ellenzéknek meg épp azért nem kellene Budapesthez igazodnia, mert a fővárost garantáltan nyerni fogják. Budapesten és a nagyvárosokban borítékolható az ellenzéki győzelem. Minél nagyobb egy város, annál valószínűbb, hogy ellenzéki többség születik.

Ugyanakkor egyértelmű, hogy nincs elegendő számú nyerhető nagyvárosi körzet a parlamenti többséghez, így egy kormányváltáshoz számos kisvárosban is győzni kellene az ellenzéknek, mint ahogyan az a billegő körzetek összetételéből is látszik. A 11 csatatérből mindössze 3 olyan körzet van, ami 100 ezer főnél népesebb várost érint (Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár), a többi közepes, vagy kisváros. Pont olyan vidékek, ahol a kormánypártok erősek. Tiszaújváros az egyik billegő körzet, és itt a tavalyi időközi választáson alacsony részvétel mellett ugyan, de könnyedén győztek a kormánypártok. Jól mutatja ez, hogy a kisvárosi körzetekben korántsem borítékolható a végeredmény. 

Nagyon tanulságos egyébként megnézni a tiszaújvárosi eredményeket kicsit részletesebben. Bár nem sok nagyváros van a körzetben - Tiszaújváros 18 ezer fős és Szerencs van még 10 ezer fő felett - de még így is rendkívül látványos a város-vidék közötti politikai véleménykülönbség szakadéka. Bár összességében a kormány nyerte a körzetet, de Tiszaújvárosban 69,4%-kal tarolt az ellenzék. Csak ezt a városi előnyt a kisebb településeken és falvakban szépen apránként behozták és kiegyenlítették a kormánypárti szavazók.

A 2022-es kormányalakítás joga épp a fentiek miatt nem a Facebook-on, nem is Budapesten, sem a nagyvárosokban fog eldőlni, hanem a kisvárosokban és falvakban. A kormány érti ezt. Az ellenzék már nem biztos.

UPDATE: (2021.06.01. 9:45)

Ha valaki a fentieket olvasva csak legyint egyet arra hivatkozva, hogy az ellenzéki közös lista miatt most majd olyanok is el fognak menni szavazni, akik korábban remény hiányában otthon maradtak, azokat sajnos ki kell ábrándítsam.

A 2018-as választásokon majdnem rekordmagas volt a részvétel 70,22%-kal. Ennél 1990-óta csupán egyszer volt minimálisan magasabb a részvétel, 2002-ben, amikor a választásra jogosultak 70,5% ment el szavazni. Így bár elképzelhető, hogy 2022-ben megdől a részvételi rekord, de nem igazán reális, hogy jelentős mennyiségű olyan tömeg vihető el az urnákhoz, akik korábban nem szavaztak.