A Lényeg

2020.ápr.03.
Írta: Tollforgato Szólj hozzá!

A koronavírus másik csatatere - mi történik a gazdaságban?

Néhány ismerősöm kérte, hogy segítsek nekik megérteni, hogy mi is történik most a világgazdaságban a koronavírus másik csataterén. Először is megpróbálom megmagyarázni, hogy hogyan működik a gazdaság, és ezt követően lehet megérteni, hogy mi okoz bajt és mit jelent egy recesszió (visszaesés) vagy egy válság (krízis, azaz jelentős visszaesés).

 

A GDP, ami a gazdasági teljesítmény mutatószáma, látszólag valami elvont misztikus fogalomnak tűnhet, pedig valójában pofon egyszerű. Arról szól, hogy mekkora értéket állít elő a gazdaság, azaz a számok nyelvén mennyi áru és szolgáltatás cserél gazdát pénzben kifejezve. Ha veszel egy kiló almát 300 forintért, akkor az 300 forint értékű GDP. Leegyszerűsítve.

 

Ami a cégeknek bevétel (és ezáltal GDP), az a másik oldalon a fogyasztóknak és beruházóknak kiadás. Azaz a gazdaság attól működik, hogy mindenki költ. Ennek a sok költésnek, az összessége az úgynevezett aggregált (összegzett) kereslet. Innen már könnyű belátni, hogy ha összességében a társadalmi szereplők kevesebbet költenek, akkor a cégeknek kevesebb lesz a bevétele, ami gazdasági visszaesést okoz. (Ennek az ellenkezője is igaz, azaz ha többet költünk, azaz nő az összegzett kereslet, akkor a gazdaság bővül.)

 

Na de miért baj, ha a gazdaság kisebb egy kicsit? Mit számít ha a GDP kisebb számot mutat? A válasz megint egyszerű. Hiszen ha egy cégnek csökken a bevétele, akkor annak három következménye lehetséges:

  • csökken a profitja
  • csökkenti a költségeit
  • csődbe megy

A fenti három nem egymást kizáró lehetőség. (Először a profit csökken, utána mindenki megpróbál kiadást csökkenteni, végül, ha annyira visszaesik a bevétel, akkor csődbe megy.)

Ha egy cég csökkenti a kiadásait, azt két hatást is eredményez: csökkenti a munkabér tömeget, azaz vagy elküldi az alkalmazottakat, vagy jobb esetben fizetés nélküli szabadságra küldi őket, esetleg csak csökkentett munkaidőt (és ezáltal csökkentett fizetést) vezet be.

A másik lehetősége a kiadás csökkentésre, ha csökkenti a saját céges beszerzéseit, kevesebb alapanyagot vásárol, elhalasztja a beruházásait. Ami viszont az őt kiszolgáló cégeknél okoz bevétel kiesést. (Ez az úgynevezett értéklánc) A hatás így tovább gyűrűzik a teljes értékláncon. (Hasonlóan, mint a biológiában, ha eltűnik a plankton, akkor nincs mit enni a kis halaknak, így nem lesz mit enni a nagyobb halaknak, végül éhen hal a cápa is. Így kell a tovagyűrűző hatást elképzelni.)

Emiatt pedig a többi cég is kiadást csökkent és létszámot csökkent. A munka nélkül, vagy fizetés nélkül, esetleg csökkentett fizetést kapó munkavállalók értelemszerűen nem tudnak annyit fogyasztani, annyit költeni, vásárolni, így ismét újabb cégeknek csökken a bevétele, és így tovább.

 

Leegyszerűsítve egy gazdasági válság a fogyasztás jelentős csökkenését jelenti. A különbség recesszió (kis mértékű kereslet csökkenés) és gazdasági krízis között a mértéke. Ha egy cégnek kis mértéken csökken a bevétele, akkor kiadást csökkent, de túléli. Így ha fordul a széljárás akkor vissza tud állni a korábbi szintre. Ha viszont a bevételeinek csökkenése drámai, akkor csődbe megy, és ekkor már hiába jön a fellendülés, egy becsődölt cég nem tud újra indulni. Ha sok cég csődöl be, akkor a gazdaság tartós, csak lassan kiheverhető károkat szenved. (Hasonlóan, mint az élő szervezetek oxigén ellátása. Átmeneti oxigénhiány elviselhető tartós károsodás nélkül, és ha ismét oxigénhez jut, akkor kiheveri. De ha az oxigénhiány elhúzódik, akkor a szövet elhal, és akkor sem éled újjá, ha újra oxigénhez jut.)

 

Épp ezért a legkritikusabb most pótolni a kieső összegzett keresletet, azaz pénzt juttatni az oxigénhiányban szenvedő cégeknek, hogy ne csődöljenek be. Ezen dolgozik a világ összes kormánya. Kvázi pénzügyileg lélegeztetni kell a gazdaságot, hogy elkerüljük a szövetek tartós károsodását (a cégek tömeges csődjét) amíg nem áll helyre a normális keringés.

A hirtelen megugró munkanélküliségi számok a gazdaság fuldoklását jelzik. A pénzáramlás leállása miatt a cégek a túlélés érdekében azonnali és drasztikus költség csökkentést hajtanak végre. Ez a cég mikro szempontjából érthető (ez az egyéni túlélésük záloga), de a kiadásaik csökkentésével az értéklánc többi szereplőjére is tovább fröcskölik a hatást, így a folyamat sajnos öngerjesztő és exponenciális.

 

 

Na de honnan van pénz a gazdaságban? Hogyan tűnik el a pénz? És hogyan lehet pótolni?

 

A gazdaságban megtermelődő értékek pénzbeli ellenértéke leegyszerűsítve két tényező szorzata. Mennyi pénz van a gazdaságban és ezek milyen gyakorisággal cserélnek gazdát. (ez utóbbit hívják a pénz forgási sebességének) Az első, a pénzmennyiség könnyen megérthető, a második érdekesebb. Hiába van ugyanis két gazdaságban ugyanannyi pénz, ha az egyikben többször cserél gazdát, akkor ott magasabb lesz a GDP, magasabb a jólét.

Képzelj el egy 4 tagú falut. A faluban van egyetlen darab 1000 forintos bankjegy. Azaz ennyi a pénz mennyisége. A falu egyik tagja kifesteti a kerítését és ezért fizet 1000 forintot. Ha más tranzakció nem történik, akkor a falu GDP-je 1000 forint.

Most képzelj el egy másik, szintén 4 tagú falut. Itt miután kifestette az egyik a kerítését, a festő elmegy a boltba es vesz új festéket újabb 1000 forintért. A boltos rendel az asztalostól szintén 1000 forintért új polcokat, az asztalos vesz húst 1000 forintért, majd a boltos felvásárolja a gabonát újabb 1000 forintért.

Jól látható, hogy bár mindkét faluban ugyanannyi a pénz mennyisége, a második faluban sokkal nagyobb a GDP, és sokkal több a szereplők bevétele, jövedelme. Mindenkinek nagyobb a jóléte, többet tudnak fogyasztani. Miért? Hát mert gyorsabban cserélt gazdát a pénz. Ez az egyszerű példa jól mutatja, hogy a gazdaságban nem csupán a pénz mennyisége a döntő, hanem a pénz körforgása.

 

Ma a mostani helyzetben (mármint egyelőre, rövid távon) ezzel van a gond. A pénz nem cserél gazdát a szereplők között. Részben azért, mert kötelezően be kellett zárniuk, vagy elapadtak a vevők. Így hiába van a gazdaságban ott a pénz, az nem forog. (Hiába van vér a testben, ha nem kering.)

 

És lassan már eljutottunk a kérdésed megválaszolásáig, hogy mennyiben más ez a mostani krízis, mint például a 2008-as.

 

Azt már talán látod a fentiekből, hogy a gazdaság egy igen érzékeny, magas fokon összedrótozott ’szervezet’. Így bármilyen zavar a rendszer működésében komoly hullámokat vethet. Recesszió és válság így sokféle kezdeti zavar miatt bekövetkezhet. Ezek a teljesség igénye nélkül lehetnek: a hitelezés hirtelen leállása, vagy súlyos visszaesése, krónikus túltermelés miatti bekövetkező jelentős kereslet csökkenés (pl. egy ideig mindenkinek kell iPhone, de ha már mindenkinek van, akkor visszaesik a kereslet), hirtelen megforduló külföldi tőkebeáramlás (azaz hirtelen tőke kiáramlás), stb. Gyakorlatilag bármi okozhat gazdasági zavart, ami miatt lecsökken a pénz mennyisége, vagy annak áramlási sebessége.

 

A hirtelen tőke kiáramlás egy országból (mint az 1997-es kelet-ázsiai válság) vagy a hitelezés leállása (mint a 2008-as) mind a pénz mennyiségét csökkentette. A mostani krízis a forgási sebességet. A hatás rövidtávon ugyanaz, de a lefolyásban van különbség.

 

Elsőként nézzük meg a 2008-as eseményt. Ha egy gazdaságban nincsen hitel, akkor minden szereplő csak azt a pénzt tudja elkölteni, amig megkeres. (a kereslet így kisebb, vagy egyenlő a szereplők bevételeivel, hiszen lehet, hogy valaki nem költi el, hanem megtakarítja, félreteszi.) Ha van hitel, akkor a szereplők töbet tudnak elkölteni rövid távon, mint a bevételük. Ezt persze a jövőbeli jövedelmeik terhére teszik, kvázi előrehozzák a jövőbeli fogyasztásukat. Így a hitelezés rövid távon növeli a gazdasági aktivitást, de ha túl sok a hitel, azaz a hiteláramlás nettó összege negatív (azaz többet törlesztenek, mint amennyi új hitelt felvesznek) akkor az összesített kereslet alacsonyabb lesz a jövedelmek, bevételek összegénél.

 

Mi történt 2008 előtt? Rengeteg hitel áramlott a gazdaságba, így jelentősen magasabb volt az összegzett kereslet, mint azt a jövedelmek, bevételek lehetővé tették volna. Majd 2008-ban befagyott a hitelpiac, és a társadalom és a gazdaság hirtelen nettó hitel felvevőből, nettó hitel törlesztővé vált. Azaz a kereslet hitelből finanszírozott része hirtelen eltűnt. És mint azt fentebb már láttuk, ha nem költünk, akkor valakinek az értéklánc valamely pontján csökkenni fog a bevétele. És már kezdődik is a kiadáscsökkentés annak tovagyűrűző hatásaival.

 

Na ez volt 2008-ban. Ez lassabban teljesedett ki, hiszen a kereslet nem állt le a Lehman csőd után. 2008 karácsonyán még Magyarországon rekordot döntött a kiskereskedelmi forgalom. Szépen lassan gyűrűzött be, ahogy eltűntek a hitelből finanszírozott vásárlások és beruházások.

 

Ott a gyógymód így a hitelezés mielőbbi újraindítása volt. Ami persze nem ment könnyen, mert egy túlságosan eladósodott gazdaságba nem lehet még több hitelt fecskendezni. Így el kellett telnie időnek, amíg a gazdaság szereplői leépítették (visszafizették) hiteleik egy részét. De az összesített kereslet bár súlyos mértékben csökkent, de nem zuhant zéróra.

 

Most ehhez képest a helyzet más. Nem biztos, hogy rosszabb, de az biztos, hogy jelenleg nagyon súlyos. Itt ugyanis nem a pénz mennyisége csökkent, hanem maga a fogyasztás zuhant meg, esetenként abszolút zéróra. Bezárt éttermek, kijárási korlátozások, ezek a 2008-at követő időszaknál sokszorosan durvább mértékű bevétel kiesést okoznak, amíg a rendelkezések érvényben vannak.

 

A jelenlegi akkut fázisban így a krízis sokkal, de sokkal súlyosabb, mint 2008 után bármikor volt. Az 1 millió dolláros kérdés, hogy meddig tart az akkut fázis. Ha relatíve rövid lesz (és arra még visszatérek, hogy mi a rövid és mi a hosszú), akkor a hosszútávú hatások mérsékeltek maradhatnak, (de ekkor is súlyos károk keletkeznek). Ebben az esetben amint megszűnnek a korlátozások, akkor a legtöbb iparágban, és területen visszaállhat relatíve gyorsan a normál gazdasági forgalom. (mint ha csak hosszú időre visszatartottuk volna a lélegzetünket, hiszen nem ájultunk el és nem fulladtunk meg). Ebben a forgatókönyvben nincsenek tömeges csődök, és tömeges munkanélküliség, vagy ha munkanélküliség van is, de gyorsan felszívja újra a gazdaság a munkaerőt, amint visszatér a normalitás. Ebben az esetben a gazdaságnak van egy brutális csökkenése a második negyedévben a kieső gazdasági aktivitás miatt, de nincsenek szignifikáns tartós károk.

 

Ha az akkut fázis elhúzódik, akkor sok vállalkozás csődbe megy, a munkanélküliség tartósan magas szinten ragad, és akkut fázis elmúltával sem tér vissza az összegzett kereslet a korábbi szintre, hanem hosszú időre és lényegesen alacsonyabb szinten ragad.

 

Az első forgatókönyv rövid távon nagyobb zuhanást jelent, mint 2008, de gyorsan elmúlik. A második forgatókönyv viszont sokkal komolyabb visszaesést jelentene. A nagy kérdés, hogy mennyi szövet hal el a mostani oxigényhiány miatt.

 

A jó hír, hogy a hitelpiacok nem záródtak el – persze a bankok egy lyen helyzetben szigorúbban adnak hitelt, mert bizonytalanabb hogy ki fogja tudni visszafizetni – de összességében strukturális probléma nem keletkezett a hitelpiacokon. Ez mindenképpen komoly előny 2008-hoz képest, mert gyorsabb lehet a helyreállás (nem záródnak el a hitelcsapok, nem mennek fel a kamatok mint ahogy Magyarországon eltűntek az olcsó devizahitelek, és nincs túlzott eladósodás, ami miatt indokolt lenne a következő időszakban nettó hiteltörlesztés, nettó hitelfelvétel helyett). Persze a gyors is relatív, mert akkor országtól függően 4-7 év volt a kilábalás.

 

A rossz hír, hogy a kereslet kiesése drámai mértékű, így kérdés, hogy a vállalkozásoknak mennyi likvid, elkölthető pénz tartaléka van, hogy elkerülje a csődöt (azaz mennyi ideig tudják visszatartani a lélegzetüket). Sajnos sok esetben ez az időtáv rövidebb lesz, mint a karantén korlátozások időtartama.

 

Ugyanez igaz a háztartásokra is, hogy meddig tudják a víz felett tartani magukat jövedelem nélkül, és mikortól kezdenek nélkülözni.

  

Most már nagyjából látod a probléma keretét. A végére tegyünk egy próbát, hogy lássuk a sokat emlegetett relatív időtartam kérdését.

 

A mostani intenzív korlátozások miatt becsüljük meg, hogy az összegzett keresletnek mekkora hányada esik ki az akkut fázis alatt. A lakossági fogyasztás szignifikáns része esik ki, hiszen élelmiszert ugyan mindenki vásárol, meg az előfizetés jellegű szolgáltatások zavartalanul működnek, de lapostévét, vagy autót nem most fognak vásárolni. Étterembe, szállodába sem most utaznak. A vállalatok beruházásai hosszabb átfutási idővel működnek, így a nagyobb beruházások nem állnak le, de a kisebb, és a gyakori, rendszeresebb beszerzések elmaradhatnak.

 

Ha az aggregált keresletnek csak a 30%-a esik ki a mostani napokban, akkor ez azt jelenti, hogy ha április végén feloldanák őket, és a későbbi hatás már csak -5% lenne májusban és júniusban – ez meglehetősen optimista scenárió lenne – akkor a második negyedévben a GDP (de talán kifejezőbb gazdasági aktivitást mondani) -13% lenne. (2008 után a mélypont Magyarországon 2009 második negyedévében volt, -7,6%-kal)

 

Ha a kereslet kiesés mértéke 50%, és május végéig tartanak a korlátozások, majd júniusban már csak 5% a hiányzó kereslet, akkor a második negyedév eredménye elképzelhetetlen -35% lenne…

 

Ez utóbbi kataklizmikus rombolást okozna… A gazdaság nem képes átvészelni több hónapos időszakot szignifikáns (30-50%-os) kereslet csökkenés mellett. A lélegzetünket vissza tudjuk tartani egy ideig, de korlátlan ideig nem.

 

Ezért mondom én azt, hogy értem a járvány fenyegetését, de van egy pont, ahol a járvány megfékezésére tett erőfeszítések már több kárt okoznak, mint maga a járvány. Az a gyógymód, ami több kárt okoz, mint amennyit megold, az nem jó gyógymód. A világ súlyos és tartós károsodás nélkül nem bír ki hónapokat ilyen körülmények között.  

A koronavírus igazi tragédiája

Már február eleje óta, amikor a médiát elborította a koronavírus hisztéria cunamija, azóta mondom hogy a járvány elleni intézkedések több kárt okoznak, mint a járvány maga. Sajnos a saját baráti körömben is UFO-nak néznek ezen véleményem miatt. Így a járvány miatt szétvert gazdaság (és társadalom) feletti bánatom azzal a keserűséggel keveredett, hogy az emberek túlnyomó többsége megdöbbentően buta, manipulálható, és kritikus gondolkodásra képtelen. Persze ez nem most először szúrt szemet, de ennyire közvetlenül kimutatható kár eddig még nem mutatkozott emiatt.

 

Kezdjük a kattintásvadász szenzációhajhász médiával, aki először felkorbácsolta a félelmet. Sorakoztak már január végétől a sokkoló szalagcímek, az ’ismeretlen vírusról’. Csak egyetlen példát kiemelve a sok közül, hogy miként lehet egy alapvetően pozitív hírt félelemkeltésre áthangszerelni az a pár nappal ezelőtti hír, egy ázsiai tanulmányról, ami szerint az esetek 86%-át nem detektáljuk. Mert mit is jelent ez valójában? Hát azt, hogy a vírus messze nem annyira veszélyes, a halálozási ráta töredéke a statisztikákban láthatónak, és a társadalom átfertőzöttsége, sokkal előrébb tart, azaz közelebb lehet a járvány tetőzése.

De hogyan teríti ezt a hírt a média: ’lopakodva terjed a vírus’…

 

Vagy a másik kedvencem, az Olaszországban már nem bírják a krematóriumok a terhelést… Elég két kattintás és rátalálhat az ember, hogy az erősen katolikus Olaszországban nem népszerű a hamvasztás, 10% alatti a részesedése. Azaz ha nem népszerű, akkor értelemszerűen nincs is rá kiépült kapacitás, miközben a WHO ajánlása alapján a koronavírus elhunytakat közegészségügyi okokból hamvasztani kell. Nyilván ettől még tragédia ami Olaszországban zajlik, de a kontextusából kiragadott, bedobált információk és adatok értelmezése meghaladja az átlag olvasó intellektusát.

Ugyanez igaz a halálozási számokkal való dobálózásra is. Olaszországban évente 600 ezren veszítik életüket. Naponta átlagosan 1650 körül. A téli-tavaszi influenza szezonban ennek a duplája a napi halálozás. Ehhez képest lehet értelmezni a napi 800-900 halottat, ami ugyan nem kevés, de mivel nem áll fenn a helyzet 365 napon keresztül, ezért az éves halálozásnak töredéke lesz csupán. (Jelen állás szerint vélhetően az 5%-ot sem fogja elérni. Ráadásul mivel olyan korosztály távozik, akik jó eséllyel a következő hónapokban vagy években elhunytak volna egyéb okból kifolyólag, így erős a gyanúm, hogy utólag visszanézve az éves halálozási grafikonon 2020 nem fog kiugrani a sorból…)

 

Vagy annak a mutatónak a sztárolása, hogy ’megvan kikre veszélye a vírus’, majd bombasztikusan tálalják, hogy 80 év felett 15% a halálozás. De az nincsen mellékelve, hogy az amerikai statisztika szerint a 85 év feletti korosztályban a bármely okból bekövetkező halálozás esélye 27%, 80-84 év közötti korosztályban pedig 12% feletti. Azaz a 80 év felettiekre nem a koronavírus a veszélyes, hanem a kor… Engem igazán az lep meg, és ez mutatja a vírus komolytalanságát is, hogy 80 év felett is 85% a túlélés valószínűsége…

 

Vélhetően az átlag média fogyasztó azzal sincsen tisztában, hogy évente a szezonális influenza miatt 300-600 ezer közötti halálozás fordul elő. Hol vagyunk ehhez képest korona fronton???

 

Vajon mi lenne, ha minden évben számolni kezdenénk az influenza fertőzötteket, és minden nap bréking nyúz közölnénk a halálozási számokat?

 

A szenzációhajhász média, majd a közvéleménytől beszart és vélhetően az átlagpolgárhoz hasonlóan tájékozatlan politikusok döntései miatt sikerült belemanővereznünk magunkat az évszázad gazdasági krízis helyzetébe. Mindezt egy olyan vírus generálta járványnak köszönhetően, ami egy intenzívebb influenza járványnak felel meg. Ráadásul, amíg a 2009-es H1N1 a fiatalokra volt veszélyes, addig ez szerencsére ’elveszített évek’ alapon kis kockázatú. Aki azt állítja, hogy tragédia egy 80 vagy 90 éves ember halála, az egyszerűen hülye.

Ráadásul ezek az erkölcs-hősök úgy szónokolnak, mintha az nem lenne etikailag kifogásolható, hogy emberek millióit taszítjuk létbizonytalanságba, mintha a kereset nélküliségnek nem lenne humán költsége és kára… Mindezt azért, hogy megmentsünk valamennyi 70 év feletti krónikus beteget…

 

Ráadásul jönnek a jövőlátó kutatók, akik 90%-os társadalmi átfertőződéssel kalkulálnak, miközben egyetlen járványnak sem sikerült még ilyen, pláne nem hetek alatt. A sokat hivatkozott spanyolnátha becslések szerint 30%-ot betegített meg.

A 2009-es H1N1 pánik során a WHO 50%-os fertőzöttséggel kalkulált, majd utólag – pedig akkor nem volt karantén meg leállás – a tanulmányok 10-20% közé, míg mások 24%-ra tették a tetőzést. Ja, és utólag kiderült, hogy a mortalitása nem haladta meg a szezonális influenza halálozását, azaz felesleges volt a pánikkeltés.

 

Tegnapi hír, hogy Brüsszelben az egyik kórházban tesztelni kezdték az összes, egyéb, nem koronavírus miatt érkezett betegeket. Kiderült, hogy a tüneteket nem produkáló, teljesen egyéb okok miatt kórházhoz fordult (törések, szülés, stb) páciensek 8%-ánál találtak új koronavírus jelenlétet. Egyfajta mintavételes kísérlet, ami ha igaz, akkor a 11 milliós Belgiumban 800 ezernél is több fertőzöttet feltételez, miközben a statisztikákban 12 ezernél tartanak. Ez 80-szoros eltérés, ami azt jelentené, hogy a látencia még annál is sokkal nagyobb, mint a legmerészebb tanulmányok becsültek. Mondanom sem kell, hogy a magyar médiában ez is úgy csapódott le, mint probléma, hiszen még nehezebb így ’védekezni’. Pedig mi ennek a valódi üzenete, hát az, hogy a mortalitás még annál is csekélyebb, mint eddig sejteni lehetett, valamint azt is, hogy a fertőzés tetőzése (30% körül esetleg) nincs annyira messze, ja és az egészségügyre sem fog sok ezerszeres terhelés nehezedni, mint amivel indokoljuk a lezárások szükségességét.

https://www.brusselstimes.com/all-news/belgium-all-news/103265/brussels-hospital-8-of-patients-are-infected-without-knowing-it-uz-brussel-ct-scan/

 

És egy utolsó gondolat a spanyolnátháról, amivel mindenki példálózik. Milyen állítások vannak róla?

  • 2,5% volt a mortalitása
  • 30%-át fertőzte meg a társadalomnak
  • és a halálozása 50-100 millió volt

Csakhogy ezek így egymást kizáró adatok. Ugyanis a Föld népessége 2 milliárd fő körül volt 1920 körül, azaz 100 millió halotthoz 100% fertőzöttség és 5% halálozás kellett volna. Még 50 millió halotthoz is kellett volna  100% fertőzöttség és a hivatkozott 2,5% mortalitás.

De 30%-os fertőzöttség és 2,5% mortalitás mellett a halottak száma elvileg nem haladhatta volna meg a 15 millió főt, ami ugyan nem kevés, de messze nem 100 millió.

 

Ráadásul az amerikai adatok alapján náluk valamivel kevesebb mint 600 ezer halottal járt a járvány. Ekkor az Egyesült Államok népessége 100 millió fő körül volt, azaz a halálozás a teljes népességre vetítve 0,6% volt. Ezt az arányt vetítve a Föld akkori teljes népességére 12 millió halott adódna, ami közel van a fenti 15 milliós számhoz. Ha Amerikában 30%-os fertőzöttséggel számolunk, akkor a halottak száma alapján 2% lehetett a mortalitása. Márpedig akkoriban nem volt érdemi különbség az egészségügyi ellátás között, hiszen nem volt sem lélegeztető gép, sem antibiotikum, azaz minden országban csak a saját immunrendszerükben bízhattak az emberek.

Szóval a régi idők adatainak kritikátlan átvétele is veszélyes. Csodálkozom őszintén, hogy ez még egyetlen Wikipédia olvasónak sem szúrt szemet?

  

Na egy szó mint száz, az emberek adatok nélkül bolyonganak a világban, kritikai gondolkodásra képtelenül.

A nagy koronavírus hisztéria

Sokkoló szalagcímek, egymásra licitáló médiumok. Az idei koronavírus járványt legalább két témában fogják tanítani a jövőben: az egyik értelemszerűen az epidemiológia (járványtan), a másik viszont egyértelműen a média és PR területe lesz. És nem vagyok benne biztos, hogy a járványügyi hagyatéka lesz a markánsabb.

Január elején elkezdtek sorjázni a megjelenések az új ismeretlen vírusról. A média hólabda talán még a vírusnál is gyorsabban terjedt és növekedett. Alig pár nap kellett hozzá, és elburjánzottak a bombasztikus és félelemkeltő szalagcímek, amelyek egymásra licitáltak a helyzet drámaiságának megvilágításában. A laikus olvasó és néző okkal feltételezheti, hogy küszöbön az apokalipszis és az armageddon, nyakunkon a világvége. 

Nézzük azonban a tényeket és főképp a számokat. 

  • a cikk írásakor a koronavírusban igazoltan elhunytak száma 2770
  • az azonosítottan fertőzöttek száma 81 279
  • elvileg tehát azt állíthatjuk, hogy a halálozási arány 3,4% körül alakul

A halálozási ráta körül azonban sok a bizonytalanság. Mind az alul, mind a felül becslésének van valószínűsége. Az alul becslést okozza, hogy a statisztikában szereplő halottak a múltban (átlagosan 14 nap a megfertőződés és az elhalálozás között eltelt idő) fertőződtek meg, azaz az elhunytak számát egy korábbi, alacsonyabb fertőzöttségi számhoz kellene viszonyítanunk. Ez azt is jelenti, hogy a halálozási arányszámok még emelkedhetnek.

Ugyanakkor annak is komoly a valószínűsége, hogy felülbecsüljük a halálozási arányokat. Ennek oka lehet, ha téves számaink vannak a fertőzöttek valós mennyiségéről. Ez két okból is lehetséges. Az egyik, hogy az azonosított fertőzöttek körében 80% körül enyhe tünetek jelentkeznek, azaz csak általános, influenza szerű szimptómákat produkál a páciens, úgy mint a láz, vagy a köhögés. Ha viszont valaki télen lázas és köhög, de ennél komolyabb tünete nincsen, akkor az nem feltétlenül fordul orvoshoz, így az sem derül feltétlenül ki róla, hogy koronavírus fertőzött. Bevesz egy lázcsillapítót, és iszik egy Neocitrant. 

A másik oka a fertőzöttek számának alul becslésének, hogy csak azokat tekinti a statisztika koronavírus fertőzöttnek, akik igazoltan hordozzák a vírust. Ez különösen nagy teret enged, különösen az enyhe tüneteket produkáló betegek nem diagnosztizálására. Ha valaki télen megfázásos, légúti fertőzéses tüneteket produkál, de nincsen komolyabb szövődményre (tüdőgyulladásra) utaló jel, akkor nem fogja egy fül-orr-gége szakrendelésen senki, egy háziorvos meg végképpen nem, koronavírusra tesztelni a beteget. Mennyi olyan fertőzött lehet, aki éppen emiatt nincsen az egészségügy látókörében (és ezáltal a statisztikában sem)? Erre csak becslések léteznek, egyes vélemények szerint a betegek kétharmada nincsen regisztrálva.

Ha viszont sokkal több a fertőzött, mint ami a statisztikában szerepel, akkor a halálozás aránya alacsonyabb. 

Erre enged következtetni az a statisztika is, ami a halálozási arányok eltérő mértékét mutatja. Amíg ugyanis a járvány epicentrumának számító Wuhan városában a halálozási ráta 4,9%, addig a többi kínai tartományban mindössze 0,7%, Kínán kívül pedig 1,72%. 

A kiemelkedő wuhani értékre két magyarázat lehetséges. Az egyik, hogy Wuhanban valójában sokkal több a fertőzött, és emiatt felül becsült a halálozás. Ez logikus lenne egy erősen leterhelt egészségügyi rendszerben, ahol valóban sok a kritikus tüdőgyulladásos beteg, ott nincs kapacitás az enyhe tüneteket produkáló betegek diagnosztizálására. Mivel itt ütötte fel a fejét a fertőzés, ezért az első időszakban jelentkező betegeket nem is regisztrálták koronavírus fertőzöttként. A másik lehetséges magyarázat szerint viszont valóban rosszabbak a gyógyulási kilátások Wuhanban, hiszen egy heveny tüdőgyulladás során lélegeztetésre lehet szükség, azonban ha a rendelkezésre álló intenzív ápolási kapacitások elégtelenek, akkor valóban magasabb lehet a halálozás, mint máshol, ahol nincs kapacitás szűke.

Na de mi ennek a jelentősége? Nos az, hogy amennyiben a valós halálozás nem 3,4%, hanem csupán a harmada, akkor valójában egy olyan megbetegedésről beszélünk, ami ugyan magasabb halálozást produkál, mint a szezonális influenza, a maga 0,1%-os mortalitásával, de messze kisebb kockázatot jelent, mint amekkora hajcihő övezi. Ez nem pestis, vagy ebola, ahol a fertőzöttek fele elhalálozik. Ráadásul a halálozási ráta mellett az elhunytak abszolút száma sem ad okot a széleskörben tapasztalható rettegésre és pánikra. Van globálisan kevesebb, mint 3000 koronavírus halottunk, miközben csak Magyarországon évente 5000 ember hal meg szezonális influenza következményeként. Globálisan pedig évente 250.000 és 500.000 közötti az influenza miatti halálozás. Mégsem áll meg az élet.

Ráadásul a koronavírus fertőzésben elhunytak életkori megoszlása is erős átfedést mutat a szezonális influenza halálozási mutatóival. Az elhunytak 81%-a 60 év feletti. Az elhunytak között alig 6,3%-ot képviselnek az 50 év alattiak. 80 év felett ellenben majdnem 15% a halálozás. Ráadásul az elhunytak 75%-ának volt egyéb krónikus egészségügyi problémája is. Azaz kijelenthető, hogy a koronavírus az idős, beteg, legyengült immunrendszerű emberekre veszélyes igazán. Mint bármely más légúti fertőzés.

Most éppen Olaszországban - és az egész európai kontinensen - csapnak magasra a rettegés hullámai. Elhunyt 10 személy. Egy 76, egy 77, egy 78, egy 80, egy 84, és egy 88 éves, valamint 4 pontosabban meg nem nevezett 80 év feletti idős személy. Kettő közülük rákbeteg volt, egy pedig szívinfarktust követően szorult kórházi kezelésre. Sajnos ők a szezonális influenza legveszélyeztetettebb csoportja is. Az influenza halálozás 89%-a 65 év felettieket érint. Olyan korosztály, akik idős koruk és legyengült immunrendszerük miatt bármely más, fiatalabb korosztály számára nem halálos betegségben is messze nagyobb valószínűséggel vesztik életüket.

Sajnos nem élünk örökké. Ha egyszer megöregszünk, akkor fogékonyabbak leszünk bármilyen betegségre. Így bár tragikus ami történik, de az ezt övező pánik teljesen aránytalan és indokolatlan. 

A koronavírustól rettegünk, miközben az ingyenes influenza oltóanyagok fele a raktárban maradt. Pedig jelen sorok írásakor az influenza halottak száma világszerte idén már 72 ezer felett van.

Média generálta pánik, és túlreagálás van. A globális hisztéria, valamint a járvány kezelését célzó intézkedések pedig több kárt okoznak, mint a járvány maga.

Utóirat: Egyébként meg jön a tavasz és lassan véget ér a légúti fertőzések idei szezonja. Beleértve a koronavírust is.

Tél Tábornok halott

Valószínűleg nem ettől a poszttól lesz ma jó kedved. Ha nem akarsz egész nap rosszkedvű lenni, akkor most hagyd abba az olvasást.

Én szóltam. 

2020. február eleje, Budapest, Magyarország. Elvileg tél van. A naptár szerint. A kertben a rigó reggel óta csicsereg. 15 fokot mutat a hőmérő. Bár nem vagyok túl öreg, de még emlékszem, hogy gyerekkoromban szánkózni mentünk, meg hógolyóztunk, meg hóembert építettünk. Nem az Alpokban, hanem otthon, az Alföldön. De alig egy emberöltő alatt eltűnt Magyarországról a Tél.

Egy tényt gyorsan szögezzünk le: a szén-dioxid üvegházhatású gáz, és mint ilyen, felmelegedést okoz. Manapság sok szó esik - divatos megfogalmazással élve - a kibocsátás-csökkentésről. Mármint a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséről. Kicsiny bolygónk vezetői időről-időre összeülnek és komoly arccal nagy vállalásokat tesznek, és fogadkoznak, hogy most már tényleg történni fog valami. 

De vajon mi történik valójában?

A februári tavasz kellemes melegében, és a rigó füttyöt hallgatva gyorsan utánanéztem - elismerem nem reprezentatív módon - hogy vajon kis hazánkban mi történik. Megdöbbentő számokra bukkantam. 

  • 2019-ben Magyarországon összesen 3,9 milliárd liter benzin és gázolaj fogyott
  • 2013-ban ugyanez az érték még 2,8 milliárd liter volt

Vagyis alig 6 év alatt 39%-kal (!) nőtt a felhasználás. Ennyit a kibocsátás csökkentésről. (Csak hogy könnyebb legyen elképzelni, ez a mennyiség 1560 darab olimpiai úszómedence megtöltésére is elég lenne.)

Nagyon nem kell ezen meglepődnünk, hiszen 2013-ban 3,04 millió, 2019 végén pedig 600 ezerrel több, immár 3,64 millió személyautó rótta az magyar utakat. Ez közel 20% bővülés 6 év alatt. Tehát többen és egyre többet autózunk.

De a gyorsuló szénégetés nem csak az utakon zajlik. A Budapest Airport forgalma meghaladta tavaly a 16 milliót. Pedig alig 3 évvel korábban, 2016-ban ünnepelték, hogy sikerült átlépni a 10 milliót. 3 év, +60%.

Persze Magyarország nem oszt, se nem szoroz globális szinten. Vessünk inkább egy pillantást Kínára, hiszen az már nem mindegy, hogy mi zajlik a Föld legnépesebb országában. 

  • 2007 - 59 millió autó
  • 2019 - 240 millió autó

+ 181 millió. Csak, hogy el tudjuk helyezni a mennyiséget, Németországban 47 millió autó szaladgál. Azaz Kína alig 12 év alatt majdnem 4 Németországnyi autót helyezett üzembe. 

Egy szó, mint száz, a trend az égig érő fa irányába mutat. Már csak az a kérdés, hogy a Föld nevű bolygó képes lesz-e eltartani ezt az égig érő fát. Vagy pár év múlva klímát kell használnom februárban?

 

A nagy GDP átverés

Zúgjanak a harsonák és peregjenek a dobok, hiszen megérkezett az ADAT! Magyarország GDP-je 2019-ben 4,9%-kal nőtt. 

Érkeznek a szalagcímek sorjában, miszerint várakozás felett alakult a növekedés, és az EU-ban ezzel az értékkel az élmezőnyben vagyunk, vagy akár a legelsők is lehetünk. Eddig 19 ország publikálta a tavalyi GDP növekedési számait, amelyek között nem volt magasabb a magyar adatnál. 8 ország eredményére még várunk, ezek között az ír, a máltai, vagy esetleg az észt gazdaság kerülhet a közelünkbe. Jelenleg Románia van mögöttünk a második helyen 4,2%-os értékkel, utánuk pedig Bulgária és Lengyelország következik egyaránt 3,5%-kal.

A GDP növekedés kapcsán sokszor elhangzik, hogy az a lényeg, hogy folyamatosan meghaladjuk a nyugat-európai növekedés ütemét, mert így zárkózhatunk fel. 

Ez valóban így is van, hiszen ha tartósan magasabb növekedést produkálunk hozzájuk képest, akkor előbb-utóbb utolérjük őket, legfeljebb az időtáv a kérdés. 

Vagy mégsem?

A GDP adatokat - beleértve a növekedési ütemet is - minden ország a nemzeti fizetőeszközében publikálja. Így a magyar adatot úgy kell értelmeznünk, hogy a nemzetgazdaságunk forintban kifejezve 2019-ben 4,9%-kal több értéket állított elő, mint 2018-ban. A szomszédos Szlovákia eközben alig 1,9%-kal, Csehország pedig 1,7%-kal bővült. Micsoda siker ez, gondolhatnánk. A Pannon Tigris az élre ugrott.

De várjunk egy percet. 2018. utolsó munkanapján, december 28-án 1 euróért 321,51 forintot kellett adnunk, míg 2019 december 31-én ugyanezért már 330,52 forintot. 2019-ben tehát 2,8%-kal értékelődött le a forint az euróhoz képest.

Azaz amíg mi az eurót használó Nyugat-Európát 'üldözzük', addig a felzárkózás nevű játékot euróban játsszák. Azaz hiába nőtt a magyar GDP forintban kifejezve 4,9%-ot, euróban ez valójában csak 1,96%-ot jelent, köszönhetően a forint értékvesztésének. Így bár még mindig Szlovákia előtt végzünk 2019-ben, de az euróban mért 0,1%-os előny már nem csillog olyan fényesen, mint a forint alapú +3%.

Ha pedig vetünk egy pillantást a csehekre, akik 'alig 1,7%-kal vánszorogtak' tavaly, akkor azt láthatjuk, hogy a cseh korona 2019-ben a forinttal ellentétben felértékelődött az euróhoz képest 1,4%-kal. Azaz euróban számolva a cseh gazdaság valójában 3,1%-kal bővült. 

Ha tehát valóban az a cél, hogy 'utolérjük a hanyatló Nyugatot', akkor nem elegendő, ha fényes győzelmi jelentéseket harsogunk a forint alapú növekedési számokkal, miközben a forint lassan, de biztosan csúszik lefelé a lejtőn.