Miért olyan a Fidesz politikája, mint egy trash-reality?

Már régóta szerettem volna megírni a következő posztot. Évek óta olvasom úton-útfélen a balliberális médiában, hogy mennyire 'anti-demokratikusan' politizál a Fidesz. Meg, hogy Magyarországon puha diktatúra van. 

Szerintem itt súlyosan keverednek dolgok. Egyfelől valóban van egy a demokratikus konszenzustól meglehetősen távoli hatalomgyakorlási módszer, ami kétségtelenül anti-demokratikus viselkedés. Ilyen a közmédia kisajátítása és propaganda célokra használata, vagy az ellenzéki hangvételű médiumok elleni pénzügyi és adminisztratív hadjárat, mint a Népszabadság felvásárlása és bezáratása, az Index felvásárlása, vagy a különféle frekvencia engedélyek pártszimpátia alapján történő megújítása. 

Aztán vannak azok az intézkedések, amelyeket előszeretettel neveznek anti-demokratikusnak, ám valójában csupán a demokráciákban illendő politikai konszenzus hiányzik belőlük, mint a médiatanács kizárólag fideszes delegáltakkal való feltöltése. 

De a Fidesz működésében, politikájában és hatalomgyakorlásában rejlő logika valójában nem hogy nem anti-demokratikus, hanem éppen hogy a demokrácia lényegéből és működéséből fakad. 

Hiszen mi is a demokrácia? A társadalom mindenkori többségének uralma rendszeres, kompetitív, szabad választásokon keresztül. 

A Fidesz azért politizál úgy ahogy, mert megértette a demokrácia lényegét, ami úgy foglalható össze, hogy: népszerűnek lenni és népszerűnek maradni. 

Bár morálisan és etikailag számtalan intézkedése megkérdőjelezhető a kormánypártnak, ám ezek többsége valójában nem szolgál más célt, mint növelni, vagy legalábbis megőrizni a politikai népszerűséget. 

Vajon egy szabad választások nélküli világban, ahol a kormánypárt nem eltávolítható a hatalomból, mi szükség lenne rezsicsökkentésre?  Mi szükség lenne migránsozásra? Mi szükség lenne adóvisszatérítésre? 13-ik havi nyugdíjra, családi adókedvezményekre, CSOK-ra, babaváró hitelre, minimálbér emelésre?

Ezek mind-mind kivétel nélkül szavazatvásárlási célú intézkedések. Azért történnek, mert népszerű intézkedések, élvezik a társadalom többségének a támogatását. És pont azért hoz ilyen intézkedéseket a kormány, mert érti a demokrácia lényegét, és fél is a demokrácia működésétől: attól, hogy ha elveszíti a társadalom többségének szimpátiáját, akkor elveszíti a választást és elveszíti a hatalmat. 

Minél jobban működik egy demokrácia, minél kompetitívebb a politikai rendszer, annál nagyobb a nyomás egy politikai erőn, hogy populista (azaz populáris, tehát népszerű) intézkedéseket hajtson végre. Ha nem lenne politikai pluralizmus és zéró lenne a választások (vagy csupán a hatalom) elvesztésének esélye, akkor a kormánynak esze ágában sem lenne népszerűség-vadász intézkedésekkel operálni nap, mint nap. 

Ettől még természetesen lehet gyomorforgatónak tekinteni (mert szerintem is az), a vég nélküli sorosozást, migránsozást, brüsszelezést és buzizást. (Elnézést.) De látni kell, hogy ezek mind egytől-egyig nem a demokrácia ELLENÉRE, hanem sajnálatosan éppen a demokrácia MIATT történnek, mert ezek a szlogenek sajnos élvezik a magyar társadalom többségének a szimpátiáját, még akkor is, ha ez legtöbbünk számára megdöbbentőnek és hihetetlennek is tűnik. 

Nem a Fidesz propaganda hatására lesz homofób és idegengyűlölő a magyar társadalom, hanem pont fordítva. Azért tűzi ezeket a témákat zászlajára a Fidesz, mert megkutatta, megmérte és felismerte, hogy ezek a többségi vélemények. Bármennyire is sajnálatos ez. 

Azaz a Fidesz politizálása valójában nem a probléma oka, hanem csupán az okozata. A Fidesz politikája, és annak sikeressége, azaz a tény, hogy a kormánypárt évek óta tartósan a legnépszerűbb politikai párt és élvezi a szavazni vágyó közönség 45-50%-ának a támogatását, az annak a tünete, hogy a magyar társadalom jelentős résznek igenis erre van igénye. A probléma gyökere így nem a Fidesz politikája, hanem az a társadalmi közeg, amiben ezek az intézkedések élvezik a többség egyetértését és támogatását. 

Ha ezek a kezdeményezések nem lennének népszerűek és nem találnának támogatásra a társadalom többségénél, akkor a Fidesz lenne az első, aki dobná őket és keresne más, népszerűbb témákat. A kormánypárt ugyanis minden balliberális állítással szemben nem befolyásolja a közvéleményt (lásd még: "agymosás"), csupán olvassa azt. Nem meggyőzni, vagy átnevelni akarja a társadalmat valamiről, hanem csupán felkarolja és magáévá teszi a többségi véleményt, bármi is legyen az. Igazi opportunista és populista módjára. 

De vajon anti-demokratikus viselkedés-e egy demokráciában, ha egy politikai erő népszerűségre hajt, azaz populista és opportunista? Persze feltehetjük a kérdést, hogy hol van a határa az opportunizmusnak. Mi az az erkölcstelenség, etikátlanság, uszítás, és gyűlöletkeltés, ami nem fér bele. De valójában a demokrácia nem jelenti azt, hogy feltétlenül erkölcsös és etikus a rendszer működése. Lehet valami demokratikus és immorális egyszerre. 

Sőt, hiszen ezt maga a demokrácia játékszabályai kényszerítik ki a politikai szereplőkből. Aki nem 'népszerűség hajhász' módon politizál, az vagy szimplán idealista, és nem érti a demokrácia működését, vagy egyszerűen sikertelen és tehetségtelen politikus. 

Épp egy valódi diktatúrában veheti semmibe a vezető politikai erő a társadalom többségének a véleményét. Kádár Jánosnak (vagy manapság Hszi Csin Pingnek) nem kellett négyévente megküzdeni a szavazatok többségéért (bár valamekkora legitimitásra és társadalmi támogatottságra a legkeményebb diktatúráknak is szüksége van, hiszen egy forradalom, mint a demokratikus vélemény nyilvánítás végső eszköze, mindig ott van a lehetőségek között...)

 

Ez a működés tehát a demokrácia, mint rendszer lényege, és a megtapasztalt látszólagos hibajelenség nem valamilyen speciális magyar torzulás, vagy gyermekbetegség. Jól mutatja ezt, hogy a demokrácia egyik bölcsőjének tekintett, több, mint 200 éves demokratikus múltra visszatekintő Egyesült Államokban is hasonló jelenség figyelhető meg Donald Trump 2016-os hatalomra kerülésében, és aztán a hajszállal elveszített legutóbbi választással. 

 

A demokrácia soha nem tud jobban, szebben, elegánsabban, kulturáltabban és hatékonyabban működni, mint amilyenek az azt működtető társadalom polgárai és szavazói. Minden demokrácia olyan, amilyenné az adott társadalom szavazópolgárai teszik. 

 

Idiocracy

Itt akár be is fejezhetném a posztomat. De van még egy jelenség, amit nem tudok nem leírni. Ez pedig nem más, mint a vélemények és a tömegkommunikáció demokratizálódása, és a kulturális elit kommunikációs monopóliumának a vége. 

A technológiai fejlődésnek, konkrétan az internetnek köszönhetően ugyanis az elit elveszítette a kontrollt a tömegkommunikáció felett. Amíg a nyomtatott újságok, majd a rádió, végül később a televíziók jelentették a vélemények befolyásolásának legfontosabb csatornáit, addig nagyon könnyű volt 'őrizni a kapukat'. Ezek a kommunikációs csatornák egy relatíve szűk kulturális elit kezében voltak, és csak azok a vélemények kerülhettek be a fősodorba, amelyek elnyerték az engedélyt. De ma, amikor a Facebooknak és YouTube-nak köszönhetően bárkiből 'média tartalom előállító' lehet, ami képes virálisan körbefutni a világot, nincs senkinek kontrollja afelett, hogy miből lesz hír, mit láthatnak vagy hallhatnak a tömegek. Senki engedélye nem kell ehhez. Ez a tömegkommunikáció demokráciája. Ezek a primitív tömegek mindig ott voltak a háttérben, csak korábban nem látszódtak ennyire, mint manapság. Úgy tűnik, mintha a világ elbutulna, pedig csak annyi történik, hogy ma már reflektor fénybe kerülhetnek a plebejus tömegek is.

A szocialista Magyarországon ez még egészen másként volt az egyetlen televíziócsatorna korában. Akkoriban a Delta ismeretterjesztő műsor ment a tévében Kudlik Júliával. Ma valóságshow, celeb bulvár, meg jobb esetben tehetségkutató. Jó persze, sarkítok, hiszen az átkosban is volt Ki mit tud. Abban a korban a TV a népnevelés, a kultúra és tudás átadásának az eszköze volt. Ma egy kereskedelmi tévén elképzelhetetlen bármilyen ismeretterjesztő műsor. Ezeket száműzte a tévézés a kis rétegcsatornákra, ahol a társadalom erre fogékony töredéke nézheti, ha akarja. 

De a főcsatornákat nem high-culture tölti ki, hanem primitív szórakoztatás. Mert erre van nagyobb igény. Panem et circenses, azaz kenyeret és cirkuszt a népnek, tudjuk ezt az ókori Róma óta.

Márpedig ugyanaz a társadalom nézi nagy lelkesedéssel a legprimitívebb trash-reality-t, találgatja kíváncsian, hogy vajon miért rohant ki a forgatásról Tóth Gabi, meg kattint eszeveszetten a háromezredik cicás videóra, mint aki aztán választani is jogosult. Akkor meg min csodálkozunk? 

A Fidesz nem csinál mást, mint a nagy kereskedelmi tévécsatornák. Csak ő nem a nézettséget akarja maximalizálni, hanem a szavazatait. De a módszer ugyanaz: azt kell nyújtani a közönségnek, amire a legtöbben vevők. Lehet hiányolni persze a politikából a minőséget, meg érdemi tartalmat, de aki ilyen politikát akar kínálni, az nagyjából arra számíthat, mint a Spektrum TV, ami a nézők 0,78%-át képes megszólítani, míg az RTL Klub tizenötször többet.

A modern tömegkommunikáció korában a politika a leghitványabb trash-reality szinvonalára süllyedt. Mert minden szavazat egyenlő, és a kérdés így csupán az, hogy milyen nézőből van több, mert ez határozza meg a műsort. Ez a demokrácia.

 

P.S. Aki nem látta, érdemes megnézni az Idiocracy című filmet. Sajnos nagyon tanulságos.

 

UPDATE: Annyival egészíteném ki a fentieket, hogy nem csak a Fidesz politikája van trash-reality szinten, hanem némely ellenzéki szereplő is ott érzi magát, vagy odavaló. Lásd: Jakab Péter tegnapi börtönben seggbe*** nyilatkozatát a Parlamentben... Hát, ha csak ezt tudja kitermelni magából a demokrácia, akkor valóban el kell gondolkodni azon, hogy biztosan ez-e a legjobb társadalmi rendszer...