A kontakt-kutatás mítosza

Már régóta meg akartam írni ezt a posztot, csak valami mindig közbejött. Egy ma olvasott index cikk azonban megadta a szükséges utolsó lökést. Ebben a mai index cikkben szülők csodálkoznak rá jogosan, hogy miként lehetséges, hogy a gyermekük karanténba kerül a lakásukban, mindeközben nekik szabad kijárásuk van onnan. 

"Azt nem értem, hogy ha a fiam – aki egy háztartásban lakik velünk – nem mozdulhat ki 10 napig otthonról, a feleségem és én hogyan mozoghatunk szabadon? Köztudott, hogy a fiatalok tünetek nélkül, észrevétlenül hordozhatják, mi több, tovább is adhatják a fertőzést. A vírus útja követhetetlen lesz egy idő után, és nem lehet majd teljességgel feltérképezni a kontaktokat az iskolákban sem."

Megmosolyogtató a naivitás, ahogyan aggódik a levélíró, hogy lehetetlenné válik 'egy idő után' feltérképezni a kontaktokat. A valóság az, hogy a vírus útja soha egyetlen percig sem volt követhető, nem volt olyan pillanat, amikor kontroll alatt tudtuk volna tartani.

Első lépésben tegyük tisztába, hogy mi is az a kontakt-kutatás és hogy mi a célja és értelme. Egy fertőző járvány elleni védekezés esetén létezik olyan lehetőség, hogy amennyiben be tudjuk azonosítani az összes fertőzöttet, és fel tudjuk deríteni az összes olyan személyt, akikkel ők kapcsolatba kerülhettek a megfertőződésüket követően, akkor elvileg van rá lehetőségünk, hogy ezeket a fertőzötteket egytől-egyig izolálva megszakítsuk a fertőzési láncokat, és elfojtsuk a járványt. Ezt a módszert alkalmazták Afrikában az ebola járvány idején, és ezt alkalmazzák egy HIV fertőzött detektálásakor is. 

Azonban bármilyen jól hangzik ez a módszer, sajnos megvannak a maga korlátai. Ahhoz ugyanis, hogy eredményesen alkalmazható legyen ez a módszer, van néhány előfeltétel:

  • az első, hogy a fertőzés terjedése lassú, vagy közepesen gyors legyen
  • a fertőzött továbbfertőzési szempontból releváns kontaktjai kevesen legyenek
  • végül, de nem utolsósorban - ami lényegében szorosan összefügg az előzőekkel - hogy legyen elégséges kapacitás (emberi és tesztelési) a kontaktok felderítésére és szűrésére

 

Mi a helyzet a mi esetünkben? Az új típusú koronavírus meglehetősen könnyen terjed, lévén, hogy egy egyszerű légúti fertőzésről van szó, és nem szükséges hozzá sem szexuális aktus, mint a HIV, de még csak vérrel, vagy más testnedvekkel sem kell kapcsolatba kerülni, mint az ebola esetében. Ez pedig már meg is magyarázza, hogy miért olyan nehéz (valójában totálisan esélytelen) az eredményes kontakt-kutatás. Amíg legtöbbünk jó eséllyel fel tudja sorolni, hogy kikkel bújt ágyba az elmúlt néhány hétben (védekezés nélkül!), és az is többé-kevésbé azonosítható, hogy egy súlyos ebola beteg testnedveivel ki kerülhetett kapcsolatba (különösen egy kis létszámú afrikai faluban), addig azt teljesen esélytelen azonosítani, hogy hány személlyel (és főként kikkel) kerülhettünk légúti fertőzésre alkalmas kapcsolatba egy nagyvárosban.

Adott tehát egy helyzet, ahol önmagában a lehetetlennel határos meghatározni egyáltalán egy fertőzött lehetséges kontaktjait. Majd ezt tetézi, hogy mivel könnyedén terjed és egy személy épp az előzőek miatt potenciálisan szinte korlátlan személynek képes továbbadni a fertőzést, ezért a világ összes kontakt kutatója is kevés lenne hozzá, hogy felderíthessük az összes fertőzési láncot. Főként, hogy a fertőzési láncok nem lineárisan, hanem exponenciálisan ágaznak szerte. (Azaz ha azonosítunk a kontakt kutatás során egy fertőzöttet, akkor az ő kontaktjainak is meg kell(ene) kezdeni a kutatását, és így tovább minden találat esetén.) Könnyen belátható, hogy ez teljességgel reménytelen és lehetetlen. 

Innentől pedig valójában minden olyan állítás, vagy diskurzus, ami a kontakt kutatásról, mint a koronavírus járvány elleni lehetséges védekezési mechanizmusról szól, valójában nem más, mint utópia, vagy a közvélemény megnyugtatását szolgáló szemfényvesztés. 

Ez pedig összefügg a napjaink kollektív pettingjével, a 'még több tesztelés' követelésével. Mert jó lenne meghatározni, hogy mi is a célunk a még több teszttel? A tesztelés akkor lehet hasznos fegyverünk, ha az a fertőzési láncok megszakítását segíti azáltal, hogy segít azonosítani a fertőzötteket, akiket így el tudunk különíteni. De ez csak akkor jelent érdemi segítséget, ha van esélyünk feltárni a fertőzöttek mindegyikét,de legalábbis többségét. Erre azonban esélyünk sincsen, részben azért, mert nincs elégséges kapacitás a kontakt kutatásra, részben pedig azért, mert kontakt kutatás nélkül lehetetlen vaktában azonosítani a fertőzötteket, lévén, hogy a fertőzöttek több, mint fele teljességgel tünetmentes. (Azaz ha nem tesztelik valami más okból, akkor soha nem tudja meg,hogy egyébként már túl is van a fertőzésen.)

A még több tesztelést tehát lehet követelni, csak éppen értelmetlen, és megváltást várni tőle hiábavaló és felesleges. Egy dologra jó leginkább, hogy minél több fertőzöttet detektálunk, annál inkább tisztában leszünk vele, hogy mennyire tévesen ítéltük meg tavasszal a vírus mortalitását. 

Nyilván jó volna hinni, hogy van a kezünkben valamilyen aktív védekezési módszer (a passzív a 'maraggyyotthon') a fertőzési láncok megszakítására, és a járvány elfojtására, vagy kontrollálására, de a tesztelés, kontakt-kutatás sajnos nem az. Nem alkalmas rá.

 

 

Utóirat: a poszt elején a levélíró kérdése, hogy miként mozoghat szabadon a karanténba zárt személlyel egy fedél alatt élő lakótárs, jól mutatja a járványügyi intézkedések logikátlanságát és látszat mivoltát. De megjegyzem, ez nem új, már tavasszal is ez volt a protokoll. Nevettünk is rajta...